„Az osztálytársaimmal volt már téma, hogy a színészet mellett ki milyen OKJ-s képzést kezd csinálni” – Pályakezdő színészekkel beszélgettünk

A fiatal magyar színésztehetségekre figyelmet felhívó Friss Csillag kezdeményezés egy új dolog, tavaly indult el. Mit gondoltok, mit adhat ez nektek?

Babinchák Atanáz: Örültem, amikor felhívtak, hiszen jól esik, hogy értékelik a munkámat. Arról viszont fogalmam sincs, hogy ez mire lesz jó. Gondolom, nem fog rengeteg új ember megismerni, hiszen a magyar filmszakma azért elég szűk, de talán azt mégis jelzi, hogy érdemes jobban odafigyelni rám.

Tóth Zsófia: Ennél én egy kicsit szkeptikusabb vagyok. Talán azért, mert valamivel idősebb vagyok (Zsófi 26, Atanáz 23 éves – a szerző) Atanáznál. Rengeteg kisfilmben szerepeltem már, és erre büszke is vagyok, de engem még kisfilm miatt csak egyetlen alkalommal hívtak be castingra. Sajnos a casting direktorok és a rendezők közül sokan nem látják ezeket és nem járnak színházba sem (tisztelet a kivételnek). Amikor az első kisfilmjeimet csináltam, még abban a hitben éltem, hogy ez egy lépcsőfok, ami vezet majd valahová, de ez nem feltétlenül van így. Be kell kerülni a „nagyobb” körforgásba, ezt mondja mindenki – bármit is jelentsen ez.

Nem az a baj, ha nem kapok meg egy szerepet – azért ez sem a legjobb érzés – hanem az, hogy be sem hívnak megnézni. Aztán ha igen, sokszor még egy üzenetet sem kapsz, hogy „Szia, nem téged választottunk”. De idén azonban nemcsak szereplői vagyunk a kisfilmeknek, hanem az arcai is vagyunk a Friss Hús fesztiválnak. Azért ez tök jó dolog.

Ha nem lesz tőle ismertebb az ember, akkor miért éri meg kisfilmet csinálni? Gyakorlatot szerzel vele?

Atanáz: Semmit sem érdemes azért csinálni, hogy karriert építs általa. Azért csináld, mert vágysz rá, mert mániád van, mert így akarod magad kifejezni.

Zsófi: Szeretem a kisfilmekben, hogy ott van bennük a kíváncsiság és szabadabbak, mint a legtöbb nagyjátékfilm, tényleg kiélhetjük bennük a kreativitásunkat. A Friss Húson az évek során már rengeteg nagyon-nagyon jó kisfilmet láttam, sőt néha azt érzem, hogy a nagyobb platformon nem mindig köszön vissza az a minőség, ami itt megvan.

Atanáz, látom, hogy a színészet mellett írsz, rendezel és vágsz is. A színészkedés hol helyezkedik el nálad a fontossági sorrendben?

Atanáz: Ugyanolyan fontos, mint a többi. Egyik se mellékág: ez mind főág, amiket egymással párhuzamosan csinálok. Ugyanazokat az energiáimat használom, csak épp különböző formákban manifesztálódik. Egy dolgot keresek, de annál többet tudok meg róla, minél több formában csinálom. Olyan ez, mintha mind az öt ujjamat belenyomnám a margarinba, és körbeölelne minden oldalról. Szeretek benne lenni valamiben, és tök mindegy, milyen formában.

Zsófi, a Port.hu-n láttam, hogy te is dolgoztál már itt-ott rendezőasszisztensként. Vannak a színészet mellett ilyen ambícióid is?

Zsófi: Ez csak annak köszönhető, hogy Tóth Zsófi néven anyakönyveztek, és élnek ilyen névvel rajtam kívül még vagy ötezren. (nevet) Én is ismerek személyesen vagy három Tóth Zsófit. Az adatbázisok szerint már akkor a Csókos asszonyban játszottam, amikor még közöm se volt a színházhoz. (nevet) Az egyetemen sokáig presszionáltak, hogy változtassak nevet, de egyik lehetőség sem tetszett igazán, ezért Tóth Zsófi maradtam. Most meg már magánéleti okokból amúgy sem szeretnék változtatni rajta, ragaszkodom hozzá.

Atanáz: Egyébként meglepő módon a színészek között is van egy másik Atanáz. Ő is SZFE-s, ő is színész, ő is budaörsi és egy napon születtünk. De a családnevünk nem egyezik, és másban sem hasonlítunk.

Gondolom, a te nevedet gyorsan meg szokták jegyezni…

Atanáz: Általában igen. Van egy másik keresztnevem is, az Attila, de azt nem nagyon használom, lekopott rólam. Hálás vagyok az Atanázért.

Zsófi: Én például nem ismerek másik Atanázt. Sokáig volt bajom azzal, hogy átlagos, könnyen elfelejthető nevem van, ráadásul nehéz rám találni a neten, de eljutottam oda, hogy már nem érdekel. Vannak ennél nagyobb gondjaim.

Mit gondoltok, mi ma Magyarországon a legjobb út ahhoz, hogy valaki színészként ismert és keresett legyen?

Atanáz: Én nem szeretnék társulati tag lenni, és napi sorozatban sem szeretnék játszani, de nem is gondolok magamra hivatásos színészként. Nem kizárólag ebből szeretnék megélni. Ha csak erre hagyatkoznék, sok olyan munkát is meg kéne csinálnom, amiben nem hiszek. Persze nem vagyok válogatós, vállalok szerepeket azért, hogy pénzt keressek, csak nem hagyom, hogy ez rovására menjen azoknak a produkcióknak, melyek alkotóilag előremozdítanak.

Elég különböző utat jártok ti ketten…

Atanáz: Azért ne feledd, hogy Zsófi már egy dolgozó ember, én pedig még egyetemista vagyok. Oké, nekem is kell lakbért fizetnem, de például édesanyám támogat, szóval szavam nem lehet.

Zsófi: Sokat jelent, hogy van köztünk ez a három év különbség. Én már kikerültem a pályára, és pofán csapott az élet. Rossz volt megtapasztalni, mi történik itthon a pályámon, és mi történik a kultúrával. Ráadásul minden szörnyűség egyszerre ütött be: a Covid, a kultúrpolitika változásai, ami az egyetemmel történt… Itthon borzasztó nehéz művészként fenntartanod magad, különösen pályakezdőként. Nagyon leredukálódtak a filmes lehetőségek. Azoknak az embereknek a többsége, akikkel szívesen mennél filmezni, most nem kap támogatást, még az HBO is kivonult a magyar sorozatgyártásból. A független színházaktól is vágják el a lehetőségeket. Az évet még négy független színházi előadással kezdtem, ezekből mostanra semmi nem maradt. Mert a rezsiárak, mert nem nyernek támogatást… Rengeteg az olyan munka, amiért nem tudnak fizetni. Amennyit tudok, azt be is vállalom, de ebből nem lehet megélni. Borzalmas volt találkozni azzal, mennyire nem élek meg a fizetésemből. Már nincs mögöttem egy biztonsági háló, ami kihúzna abból, ha bajba kerülnék.

Atanáz: Én is látom, mi folyik körülöttünk, de egyelőre jól alakultak a dolgaim. Eddig minden olyan egyszerű volt. Voltam egy BBC- meg két Netflix-sorozatban, és ezek fizettek annyit, hogy utána egy darabig ne legyenek anyagi gondjaim.

Optimista vagyok, és amíg nem kell, nem akarok ezen stresszelni.

Zsófi: Sajnos a társulati fizetés kevés, ezért folyamatosan gürcölnöd kell. Ki kell menned minden kétmondatos szinkronszerepre, mindent el kell vállalnod. Most épp költöznünk kell, és szörnyű látni, mennyire fent vannak az árak. Hogy lesz így valaha saját lakásom? Az osztálytársaimmal volt már téma, hogy a színészet mellett ki milyen OKJ-s képzéseket kezd csinálni. Mindenki azon agyal, hogy mit kéne a színészet mellett csinálnia, hogy meglegyen az anyagi biztonsága. Hallom a színházban a nagy öregektől, hogy régen egy nagyobb filmes munkából meg tudtál venni egy lakást. Ma már egy hazai filmes munka csak annyit segít, hogy abban az évben belefér mondjuk egy nyaralás, és egy ideig ki tudom fizetni, ha taxiba kell szállnom. 

Atanáz, a barátnőd, Kizlinger Lilla berlini színészi díján keresztül közelről láthattad, mit jelent a nemzetközi siker. Rajta keresztül egy picit te is belekóstolhattál. Mit tanultál ebből?

Atanáz: Már nem vagyunk együtt, de ez így van. Az ő hirtelen felvirágzásából én is sok impulzust kaptam. Sokszor mentem vele, be voltam avatva. Egyszer csak egy szobában voltam a nagy nevekkel. Abban ez az élmény nagyon sokat adott, hogy a nevek hirtelen emberek lettek, nem pedig távoli szentek. Nem kellett félni tőlük, tök mindegy, ki milyen díjat kapott, végső soron kollégák vagyunk. Továbbá Lilla hitt bennem és támogatott, amikor kitaláltam, hogy forgassunk együtt nagyjátékfilmet. A sikere felbátorított minket, és mindent közelebb hozott. Természetesen árnyoldala is volt. Eleinte ijesztő volt az ő virágzása. Az ilyen szorongásról bátran és önazonosan beszél a diplomafilmjében, aminek a címe a Naprendszer közepe, és az is látható lesz idén a fesztiválon.

Azért vannak még olyan színészkollégák, akiktől zavarba tudtok jönni?

Atanáz: A tanáraim az SZFE-n.

Zsófi: Én bárkitől zavarba tudok jönni, akinél azt érzem, hogy nem akar nyitni felém.

Szerencsére azért másfajta élményeim is voltak, sok olyan rendezővel dolgoztam együtt, akik partnerként kezeltek és közös alkotási folyamat és ügy volt egy próbafolyamat. Idén például nagyon jó évem volt.

Atanáz: Borzalmas az alá-fölérendeltség gyakorlata. Utálom. Pusztító, és arra tanít, hogy megfelelési kényszerben szenvedve alkoss. Ha egyszer ezt nevelik beléd, tök nehéz ebből szellemileg kitörni. De ne értsük félre egymást: nem a tanáraimmal van baj, hanem a struktúrával. Nehéz emellett kiegyensúlyozottnak maradni, de ezzel együtt is hálás vagyok az egyetemnek, minden produkcióban hasznosítom a tudást, amit ott kapok.

Nemcsak a Friss Hús idei arcai vagytok, hanem új kisfilmekben, a Sárkánykorban és a Kiáltásban is láthatók lesztek. Mesélnétek ezekről? 

Zsófi: A Kiáltás egy egyszerű szerelmi történet, ami mögött több van, mint ahogy első ránézésre gondolnánk. Bejön egy ember az országodba, ahol minden új neki. Itt aztán találkozik egy másik emberrel – tök mindegy, hogy azonos neműek vagy nem, de ebben az esetben azonos neműek -, kialakul köztük egy szerelmi kapcsolat, ami a maga egyszerűségében és szépségében megtörténik, majd ahogy megszületett, úgy véget is ér, és mindenki megy tovább a maga útján. De közben ott van benne a beilleszkedés nehézsége, az előítéletekkel való szembesülés, az idegen kultúrák találkozása, a múlékonyság és ez az egész nincs túlmagyarázva.

Atanáz: Imádom Farkas Marcit, állati önazonos abban, amit a Sárkánykorban csinál. Ez egy szerzői film zsánerelemekkel. Sikerült valahogy a lelkületét, a metafizikai hozzáállását az élethez átadnia a film nyelvén. A film azt a pillanatot mutatja be, amikor kitör az apokalipszis, és épp omlik össze minden. Van egy Kis hercegre emlékeztető antihős, aki egy karddal sétál és az utolsó közös napjaikat töltik együtt a tolószékes, beteg, haldokló barátnőjével. Látszólag van valamilyen küldetésük, végül megölik Istent – akit Kollár-Klemencz László alakít – és ellopják a kulcsait.

Zsófi: Nekem ezt eladtad. (nevet)

Zsófi, a Kiáltás valójában egy brazil film, ami ugyan Magyarországon játszódik, de nagyrészt angol nyelven forgattátok. Más volt a hangulat, mint egy magyar filmen?

Zsófi: A stáb egy része brazil volt, és annyira könnyedén vettek mindent, hogy csak néztem. Ott voltunk egy parkban, semmi nem úgy alakult, ahogy terveztük, de nem az történt, hogy száz évig próbáltuk bevilágítani valahogy a jelenetet, hanem ránéztek, és mondták, hogy it’s okay. Irigyeltem a rugalmasságukat. Bármit mondhattam, kíváncsiak voltak a véleményemre. Annyira jó élmény volt, hogy jó lenne csak ilyen emberekkel dolgozni.

Hogy került egy brazil forgatócsoport Magyarorszára?

Zsófi: Alícia itt tanult operatőrként a régi SZFE-n. Az egyetemfoglalás idején keresett egy angolul jól beszélő lányt a filmjéhez. Rögtön egy vibe-ra kerültünk, és így kerültem bele a dologba. A rendező, Elissa szintén brazil, de ő Németországban van, a produkcióban meg valahogy összejöttek a Magyarországon élő brazilok és közösen csinálták meg. Csodás volt a szorongás- és sallangmentes mentalitásuk, ezt örömmel eltanulnám tőlük. Senkinek nem szabadna feszülnie egy forgatáson, hiszen ez egy játék. Semmibe nem szabad beledögleni.

Atanáz: Mi is igyekeztünk a nagyjátékfilmünket hasonló mentalitásban leforgatni. Kizlinger Lillával vagyunk a főszereplők, Kis Marci az operatőr, Nagy Lili a producer és Csizmadia Botond a hangmérnök. A stáb többi része többnyire külföldi családbarát. Egy éve nyáron forgattuk Barcelonában. Szerintem a film sok szempontból halott művészet, amit valahogyan életre kell bírni. Megírsz egy forgatókönyvet, amit aztán liluló tetemként cipelsz magaddal forgatáson, ahol már alig marad alkotói tered a nagy ipartól és a technikai apparátustól. Nekünk az volt az ösztönünk, hogy minél többet improvizáljunk és ne szabályokat fektessünk le, hanem inkább figyeljünk. Így talán el tudja dönteni magának a film, hogy mi szeretne lenni. Kilenc hónapja vágjuk ugyanezzel a hozzáállással, próbálunk rátalálni a hangjára és arra, hogy mitől lesz önmaga.

Zsófi, te angolul forgattad ezt a kisfilmet, Atanáz pedig nagy Netflix-produkciókat forgatott. Sokat számít jelenleg itthon a szakmában a jó angol nyelvtudás?

Atanáz: Én amerikai vagyok, pontosabban kettős állampolgár.

Zsófi: Ó, akkor te nagyon jól beszélsz angolul.

Atanáz: Van azért egy kicsi európai csengése a beszédemnek, de amúgy az édesapám révén ebben nőttem fel. Van egy része a családomnak, ami kint él. Voltam is kint egy családi találkozón, ahol találkoztam egy csomó közeli meg távoli rokonommal Ohio államban, az amishok mellett.

Persze a castingoknál nem úgy válogatnak, hogy ezt tudnák rólam, de az biztos, hogy a jó angol nyelvtudás növeli az esélyemet ezekre a kisebb szerepekre.

Zsófi: Én is jól beszélek, mégis van egy érezhető hunglish kiejtésem, ami eléggé beszűkíti a lehetőségeimet arra, hogy a külföldi, itthon forgó produkciókban csak kelet-európai lányokat játszhassak.

Atanáz, a Sárkánykorban brutális parókát viselsz, lenőtt, festett szőke, hosszú hajad van. Arra miért volt szükség?

Atanáz: Az nem paróka, hanem az akkori hajam. A nagyjátékfilmemben is ugyanezzel a hajjal szerepelek. Amikor felkértek a Sárkánykorra, mondtam is Marcinak, hogy már évek óta növesztem a hajam, nem mostam már meg két éve, egy nagy háncsdarab volt az egész. Rámájanát olvastam háncshajjal. (nevet)

Zsófi: Kezdőművész-szett. (nagyon nevet)

Atanáz: El voltam veszve, azt éreztem, hogy valami nagy változásra van szükségem, ezért mondtam Marcinak, hogyha nem fested be a hajam, akkor levágom kopaszra vagy valami. Ő a festés mellett döntött. Befestettük, úgy volt, hogy egy hónap múlva forgatunk, de végül jóval később kezdtünk, így majdnem egy évig szőke hajam volt. (nevet) Cseszegettek is miatta rendesen. Jó érzés volt, hogy volt egy radikális változás a külsőmben, amiért valaki mást hibáztathatok.

Zsófi, téged akartak már szerep miatt nagyon megváltoztatni?

Zsófi: Egyszer lett volna egy kétnapos forgatásom egy külföldi produkcióban, amiért be akarták szőkére festeni a hajam. Mondtam nekik, hogy két napért nem. Aztán szereztek parókát. Frufrunál tovább még sosem mentem a megváltozásban, de az olyan gyorsan lenő, hogy nem volt igazán zavaró. Nekem ilyenkor azt is számításba kell vennem, hogy a Katonában játszom, több darabban is benne vagyok. Egy ekkora változtatás előtt egyeztetnem kell a különböző rendezőkkel, ugyanis szőkén egészen másképp nézek ki, mint barnán, mást jelentek. Azzal a szőke parókával én egy másik ember voltam. Amúgy egy nagyobb munkánál egyáltalán nem vagyok ellene annak, hogy változtassak a külsőmön, a vetkőzés sokkal inkább sarkalatos pont. Filmen vetkőzni sokkal neccesebb.

A Kiáltásban ugyan nem vetkőzöl, de szeretkezős jeleneted azért akad, sőt Atanáznak is van szexjelenete a Sárkánykorban…

Atanáz: Nekem egy oráljelenetem van.

Zsófi: Mondjuk ki! (nevet)

Hogy érzitek magatokat egy ilyen jelenet forgatása közben?

Zsófi: Szerintem teljesen személyfüggő, hogy kinek mi a kényelmes.

Atanáz: Én ilyen szempontból elég rugalmas vagyok.

Zsófi: A fiúk általában azok.

Atanáz: Azért is volt könnyű, mert a jelenetbéli partneremmel, Irmával együtt voltunk a gimiben, jól ismerjük egymást. Nekem ez egy jó hangulatú jelenet volt, imádtam. A saját filmemben is megmutatom a péniszem, szóval nekem ezzel nincs bajom. Ha hiszek a projektben, akkor ez nem akadály.

Miért rugalmasabbak a fiúk ebben?

Atanáz: A férfiak sokkal több pornót és szexuális tartalmat fogyasztanak, és ha egy nőről jelenik meg valami meztelen dolog, akkor exponenciálisan megnő az esély, hogy arra fognak az emberek maszturbálni. Egy férfi esetében kisebb ez a félelem. Persze ennél sokkal árnyaltabb ez a male gaze kérdés, és bőven a filmkészítés előtt kezdődött, de az biztos, hogy a női meztelenség szexualizáltabb.

Zsófi: Láttam már az interneten pályatársaimról olyan videót, amikor a film egy olyan része, amikor lekerül a textil, szóval ez a pillanat van kiragadva, megszerkesztve, ide-oda feltöltve. Nem oké. Ez velem is megtörténhet, ha filmen vagy tévében vetkőzöm. A meztelenség egy izgi, komplex dolog a művészetben, meg hát hozzátartozik az élethez. Teljesen érthető és szükséges is, hogy kísérleteznek ezzel az alkotók, de nagyon kényes téma is. A Kiáltásban is kellett volna vetkőznöm, de megkérdeztem a rendezőt, hogy feltétlenül szükséges-e, és azt mondta, hogy nem. Ő engem szeretne és beszéljünk arról, hogy nekem mi a kényelmes. De volt olyan is, aki ragaszkodott hozzá és rám akarta erőltetni és én ettől teljesen befeszültem, és inkább kiszálltam a dologból. Ha érzem, hogy egy nyitott és biztonságos közegben vagyok, én is nyitottabb és meggyőzhetőbb leszek, de szükség van a párbeszédre. Ha azt érzem, hogy a meztelenségre feltétlenül szükség van, akkor nem habozok.

Színházban is zavaró a meztelenség?

Zsófi: Színházban teljesen más. Ott látja aznap x néző, és nem rögzítik kamerákkal.

A Friss Húson látható filmjeiteken kívül miben lesztek láthatók a közeljövőben?

Atanáz: Bagossy Bálint diplomafilmjében szerepelek, aminek Valaki Helyettem Gondolkodik a címe és Kozma Katica castorpos vizsgafilmjében játszunk főszerepet Kozma Veronikával, ami az Optio Fundamentalis címet viseli. Emellett mindkét filmnek én vagyok a vágója. És persze ott a nagyjátékfilmünk, az Atrophy. Színházban játszom Regős Simon barátom darabjában, a Puszták népében az Ódry színpadon. És persze ott vannak az SZFE-s vizsgaelőadások.

Zsófi: Én rendszeresen játszom a Katonában, emellett épp Till Attila filmjében, az És mi van Tomivalban játszom egy nagyobb szerepet, azt most forgatjuk. Emellett van még néhány kisfilm függőben.

A 2023-es Friss Hús június 1. és június 7. között kerül megrendezésre.