Egy elképesztő reality: ezek megcsinálták a Truman Show-t a valóságban

TóCsa | 2023. Május 10.
A Truman Show című Jim Carrey-film ugyan megjövendölte a reality tévézés aranykorát, arra talán senki sem számított, hogy a film alapkoncepciója megvalósítható lesz a valóságban is. A Jury Duty című forradalmi sorozat azonban megcsinálta a lehetetlent. Reality egy olyan emberről, aki nem tudja, hogy egy reality főszereplője.

A reality show-k egyik legnagyobb hiányossága, hogy a szereplői tisztában vannak azzal, hogy mindvégig kamerák veszik őket. Persze a régi tévés tanulság szerint nem lehet örökké magunkat megjátszani, és előbb-utóbb mindenkinek előkerül a valódi énje, mégis egész biztos vagyok abban, hogy egy kicsit másképp viselkedik az ember a jelenlétük nélkül. Ezért is szeretjük annyira a kandi kamerás felvételeket, ahol gyanútlan embereket kevernek megrendezett szituációkba. Csakhogy ezek a jelenetek néhány másodpercig, néhány percig, netán nagyon komplex esetekben egy-két órán át tartanak, és jelenleg még nem találkozhattunk olyan formátummal, ahol valóban egy gyanútlan, a kamerák jelenlétével nem tisztában lévő ember lehet hosszú távon a főszereplő.

Peter Weir 1998-as, mára klasszikussá érett filmjében, a Truman Show-ban egy embert gyakorlatilag a születésétől fogva követtek kamerákkal, az egész élete egy hatalmas, városnyi méretű stúdiódíszletben telt, és körülötte mindenki (még a családja is) színész vagy statiszta volt, az életét pedig 0-24-ben közvetítették a nézőknek. Ugyanez a felállás nyilván etikai, jogi és költségvetési okokból szerencsére kivitelezhetetlen lenne, de a Jury Duty (Az esküdt feladata) valami nagyon hasonlót valósított meg, csak kicsiben.

Megrendeztek egy komplett, három héten át tartó bírósági tárgyalást, ahol mindenki (a bíró, az esküdtek, az ügyvédek, a rendőrök…) színész vagy statiszta volt, kivéve egyetlen embert, az esküdtszék egyik tagját, a 29 éves Ronald Gladdent

, aki végig azt hitte, valóban esküdtként szolgál egy valódi bírósági tárgyaláson.

Csapdába csalták

Hogyan lehet valakinek az életét közel három héten át úgy filmezni, hogy ő ezzel ne legyen tisztában? Először is úgy, hogy részben maga is a hozzájárulását adja. A projekt alapötlete szerint ez nemcsak egy szokásos tárgyalás, hanem egy olyan bírósági munka, amiről dokumentumfilm készül, és ami az esküdtek munkáját kívánja közelről bemutatni. Emiatt a résztvevők díjazásért cserébe maguk is aktívan közreműködnek benne. Ezzel az ügyes trükkel a Jury Duty alkotói elérték, hogy a valóságshow-k fontos elemei, az interjúszobás pillanatok innen se hiányozzanak, ráadásul lehetőségük volt, hogy a bírósági jelenetek során valódi operatőröket is küldjenek a terembe, és ne kizárólag rejtett kamerákkal dolgozzanak.

Ez azonban még kevés lett volna egy izgalmas, nyolc epizódból álló sorozathoz, ezért megspékelték azzal, hogy ez egy zárt tárgyalás legyen. Ez azt jelenti, hogy az esküdteket a tárgyalás idejére elkülönítik, megpróbálják elérni, hogy a külvilág hírei ne befolyásolják őket, ezért hotelszobákban laknak, ez idő alatt internetezni sem tudnak és szinte kizárólag (néhány előre egyeztetett telefonhívást leszámítva) egymással érintkezhetnek.

Ez a szituáció már-már olyan, mintha beköltöztették volna őket a Való Világ villájába, ahol a napi/heti feladatok helyett egy bírósági tárgyalást kellene végignézniük, majd a végén ítéletet hirdetniük.

Ronald Gladden és James Marsden a Jury Duty-ben (Fotó: profimedia)

A hivatal, csak másképp

A sorozat közben joggal merül fel benned a kérdés: miért nem csinált még soha senki valami hasonlót korábban? Valószínűleg azért, mert túl kockázatos. A színészekkel együtt egy nagyjából száz főből álló csapatot kell működtetni úgy, hogy közben ne bukjanak le, a középpontban álló gyanútlan alany pedig ne jöjjön rá, hogy valójában egy nagy átverés áldozata. Elég egy kiszúrt rejtett kamera, vagy egy szerepéből túlságosan kieső színész, és borulhat minden, márpedig ez egy rendkívül költséges játék, a lebukás pedig hatalmas anyagi veszteséget jelent. A végén mutatnak is egy-két pillanatot, amikor közel álltak a totális csődhoz, főképp, amikor a teremőr Ronald füle hallatára véletlenül többször is a saját nevén hívta az egyik színészt, akit Ronald eközben teljesen más néven ismert.

A Jury Duty egyébként leginkább A hivatal (The Office) című munkahelyi sitcom hangulatvilágát (mínusz a cinizmus) idézi meg – ez nem is csoda, hiszen az alkotói is onnan jöttek –, teli van kellemesen abszurd szereplőkkel és valószerűtlenül vicces szituációkkal. Kész csoda, hogy a varázslat így is végig fennmaradt, bár Ronald többször is hangosan megjegyzi, hogy úgy érzi magát, mintha egy reality szereplője lenne. Az azonban egy pillanatra sem fordul meg komolyan a fejében, hogy a világa ne lenne valóságos, és egy forgatókönyvet követve épp megrendezett szituációk tömkelegében vesz részt.

Ahogy A hivatal esetében, úgy itt is igaz, hogy a körítés mindig fontosabb, mint maga a munka: az esküdtek gyakran több időt töltenek el az aznapi ebédjük kiválasztásával, mint amennyit a bírósági tárgyaláson ülnek. Az alkotók Ronaldot egy csomó első ránézésre is komikus kinézetű emberrel veszik körül, de ő ezt simán elfogadja valóságként és láthatóan nagyon jól szórakozik az egészen. Még az sem zavarja meg, hogy a csapatába beválogatnak egy jól ismert hollywoodi színészt, James Marsdent (Bűbáj, X-Men filmek, Szerelmünk lapjai…), aki gyakorlatilag saját maga paródiáját alakítja. Mivel az amerikai jogrendben az ismert embereknek is kötelezővé lehet tenni az esküdti szolgálatot, ezért ezen viszonylag gyorsan túllép.

Kulisszatitkok

A Jury Duty sima vígjátékként is tökéletesen funkcionál. Nagyon vicces az egymással viszonyt kezdő két esküdt szála, a válása miatt siránkozó, ezért az esküdtekben új barátra lelő férfi története vagy épp az olyan kellemetlen szituációk bemutatása, amikor a hotelszoba wc-je eltömődik James Marsden hatalmas kulája miatt, ezért emberünk arra kéri Ronaldot, hogy vállalja magára a dolgot, mert ha kiderül, hogy Marsden volt, teli lesznek vele a bulvárlapok.

Egyszerűen mindig történik valami, semmi sem megy úgy, ahogyan eltervezik, Ronald – aki egy nagyra nőtt, jó szándékú gyerek ártatlanságával és segítőkészségével nézi ezeket végig – pedig végig aktív közreműködője a cselekménynek, olykor pedig maga járul hozzá a helyzet abszurditásig fokozásához.

De a Jury Dutynak van egy második, ennél érdekesebb rétege is: nézőként borzasztóan izgalmas, hogy az alkotók hogyan csinálták végig mindezt.

Ezzel tisztában vannak az alkotók is, ezért a nyolc részből az utolsó gyakorlatilag nem más, mint egy nagy önleleplezés: a készítők nemcsak Ronald előtt leplezik le magukat, hanem a nézők előtt is, és beavatnak a trükkjeikbe. Persze egyetlen epizód ehhez sajnos kevés, de az azóta született interjúk szerencsére sokat segítenek abban, hogy megértsük, hogyan hozták össze ezt az elsőre rendkívül kockázatosnak tűnő forgatást:

Jury Duty (Fotó: profimedia)

A Jury Duty végét, a nagy leleplezést az alkotók leginkább a Michael Douglas főszereplésével készült Játsz/ma című filmhez szokták egymás között hasonlítani, ugyanis tudták, hogy a főhősük nehezen fogja fogadni, amikor elmondják neki, hogy három hete egy művilágban él, ahol műemberek veszik őt körül előre megírt szituációkban. Bár Ronald látszólag jól fogadta az információt, a későbbi interjúk során elmondta, hogy valójában jó néhány órájába telt, mire felfogta, hogy mibe keveredett, hiszen mindent és mindenkit át kellett értékelnie/értelmeznie magában az elmúlt hetekből.

A Jury Duty a Prime Video ingyenes oldalán, a Freevee-n nézhető, a Freevee applikáció azonban Magyarországról jelenleg nem használható. Abban csak reménykedni tudunk, hogy a sorozat később majd felkerül az itteni Prime Video kínálatába.

Exit mobile version