Megnyerte a lottót, erre beperelték a kollégák

Olga | 2023. Május 22.
Egy szerencsés férfit, aki dollármilliókat nyert egy lottójátékban, beperelte egy csoport elégedetlen munkatárs, akik soha nem játszottak a játékon.

Scott Bradley egyike volt annak a 14 városi alkalmazottnak, akik 2008 decemberében megnyerték a jackpotot – és adózás után mindegyikük 5,5 millió dollárt (2 milliárd forint) vihetett haza. Négy munkatársuk azonban, akik nem voltak benne a lottózós csoportban, mivel aznap épp nem dolgoztak, úgy döntöttek, hogy beperelik őket. A perindítványban azt állították, hogy 20 millió dollárt kellene kapniuk.

A pereskedő kollégáknak nem volt sok esélyük a győzelemre, ugyanis Scott és a nyertes munkatársak nagyon pontos nyilvántartást vezettek a lottózásról, amit rendszeresen űztek. Ebben azt is adminisztrálták, hogy ki, mikor, mennyi pénzzel szállt be a közös játékba, úgyhogy a kimaradt kollégák hoppon maradtak.

Scott, miután megnyerték a pert, így nyilatkozott: „A lottónyereményből vettünk néhány házat. Az egyikhez 68 hektár föld tartozott, így jó, hogy van egy kis földünk, amin kóborolhatunk és motorozhatunk. Több tavunk is van, amelyekben horgászunk.”

Via; Kiemelt kép: Getty Images

Exit mobile version