Bicikliversenyen indultak az apácák, csalással próbáltak nyerni

Laurent, az előző filmed, A beszéd egy értelmiségi komédia volt némi Woody Allen hatással. Ehhez képest a Jóságos ég! full bolondozás, vegytiszta őrület. Miért váltottál ilyen nagyot?

Laurent Tirard: Vicces, hogy az emberek folyton azt kérdezik, hogy miért épp ezt a filmet csináltad meg, de őszintén szólva ezek nem mindig teljesen tudatos döntések. A szerencsének és a sorsnak is köszönhető, mi lesz az ember következő filmje. A beszéd után több különböző projekten dolgoztam, aztán a semmiből befutott a Jóságos ég! forgatókönyve két fiatal és tehetséges forgatókönyvírótól. Ez egy komédia volt apácákról és egy bicikliversenyről. Még szép, hogy felkaptam rá a fejem. Elolvastam, végigröhögtem és felélesztette a bennem élő gyereket. A családom nem filmesekből áll, nem művész közegből jöttem.

Gyerekkoromban otthon mindenki imádta Louis de Funés hatvanas években készült komédiáit. A tévében rengetegszer nevettük együtt végig az ismétléseket. Felmerült bennem a kérdés: miért nem készülnek manapság ehhez hasonló vígjátékok? Tök őszintén: nem tudom a választ. Viszont amikor a kezembe került a Jóságos ég! szkriptje, azonnal tudtam, hogy ez az. Azonnal láttam, hogy ez egy olyan film, amit gyerekként imádtam volna, vagyis egyfajta modern verziója azoknak a komédiáknak, amiken felnőttem. Egy egészen őrült ötleten alapul, és piszkosul vicces.

Az amerikai komédiáknál mintha nem halt volna ki ez a fajta önfeledt bolondozás. Ott vannak például Will Ferrell vígjátékai, például a Tesó-tusa.

Laurent Tirard: Igen, Amerikában jóval tovább működött ez a fajta komédiázás, de ha belegondolsz, mostanság már onnan sem érkeznek ilyen filmek. Nagyon rég láttam már igazán jó amerikai komédiát. Egyre több a humor a szuperhősfilmekben meg a látványfilmekben, miközben egyre kevesebb vegytiszta vígjáték készül. A komédia műfaja átköltözött a streamingszolgáltatókra, és leginkább sorozatok formájában él tovább.

Ez azért is furcsa, mert a vígjáték műfaja az, ami a legjobban működik a moziban. Kevés varázslatosabb dolog van annál, mint amikor egy moziteremben együtt röhög 2-300 ember.

Laurent Tirard: Szükségünk van a komédiákra, jobban, mint valaha. A vígjáték élménye még mindig az egyik legjobb gőzkiengedés. Viszont a helyzet az, hogy jó komédiát készíteni sokkal nehezebb, mint bárki is gondolná. Sokan lenézik a műfajt, pedig tömegeket megnevettetni az egyik legkeményebb munka.

Valérie, mi volt az első reakciód, amikor felkértek egy apácarend rendfőnökének szerepére?

Valérie Bonneton: Színészként nagyon nehéz jó vígjátékokra lelni, így borzasztó lelkes lettem, amikor megkaptam a Jóságos ég! forgatókönyvét. Azt éreztem, hogy teljesen váratlan és újszerű, nem igazán illeszkedik semmilyen mai trendbe. Ha meglátunk egy nőt apácaruhában, fejben automatikusan társítunk hozzá valamilyen viselkedésformát. Azt gondoljuk, hogy nagyon komoly és egyenes lesz, és a film egyik nagy húzása, hogy a karakterei egyáltalán nem ilyenek. Véronique nővér például őrülten imádja a pápát, és bármit megtenne azért, hogy kapjon vele egy személyes találkozót.

A filmben az összes apáca teli van jellemhibákkal: élő-lélegző emberek annak minden pozitív és negatív hozadékával együtt. Ad egy nagy adag komikus aspektust a filmhez, hogy az apácák itt többnyire nem úgy viselkednek, ahogy azt egy apácától várnád. Ráadásul időnként beköszönnek más műfajok is. A Jóságos ég! a vígjáték mellett sportfilm is, miközben még westernes elemeket is találhatsz benne. Színészként mindig kiváló lehetőség, amikor olyasvalakit játszhatsz, aki betölt egy olyan pozíciót, amihez nincsenek meg a megfelelő képességei. Véronique nővér például teljesen alkalmatlan vezetőnek, mégis ő vezeti a zárdát.

Véronique nővér szerinted csak őrülten rajong a pápáért, vagy konkrétan szerelmes belé?

Valérie Bonneton: Ez egyértelműen romantikus szerelem a részéről. Őrülten szerelmes a pápába.

Említetted, hogy az apácákat általában komoly, humortalan nőknek gondoljuk, akik kizárólag csak Istenre gondolnak. Mit gondolsz, miért alakult ki sok emberben ilyen kép róluk?

Valérie Bonneton: Ez a film az apácákat egymás között, a saját közegükben mutatja meg, ahol könnyebben tudnak önmaguk lenni, odabent ugyanis nem nehezednek rájuk a társadalmi elvárások. Emiatt jobban előkerülnek a jó- és rossztulajdonságaik, például az, hogy kicsit megvetéssel tekintenek önmagukra. A Jóságos ég! nagy húzása, hogy megjelenik benne egy rivális apácacsapat, akik szintén indulnak a bicikliversenyen. Ez a helyzet előhozza belőlük a versenyszellemet és a rivalizálást, márpedig ha valamit nem várnánk az apácáktól, az pont a rivalizálás. Foggal-körömmel, akár tisztességtelen eszközöket is bevetve küzdenek, ami sok vicces és váratlan helyzetet teremt.

A filmben látható poénok közül sokat improvizáltatok, vagy nagyon ragaszkodtatok a forgatókönyvben leírtakhoz?

Laurent Tirard: Mielőtt nekiálltunk volna forgatni, volt egy olvasópróbám külön-külön minden színésszel, végül pedig egy nagy olvasópróba együtt az összes színésszel. Az olvasópróbákon természetesen mindenki előállhat javaslatokkal, és ha valaki előrukkolt egy jó ötlettel, természetesen nyitottak voltunk rá. A legtöbb változtatás eközben esik meg, ezen a ponton sokat változnak a dialógusok, de ez nem jelenti azt, hogy forgatás közben ne lehetne változtatni. Viszont ilyenkor már nagy a nyomás, haladni kell, de ettől még ha valaki azt mondja, hogy jó lenne kipróbálni valami újat, általában találunk rá lehetőséget.

Én abban hiszek, hogy minél felkészültebben állsz neki a filmforgatásnak, annál több tered nyílik arra, hogy rögtönözhess a helyszínen. Ha úgy mész oda, hogy nincs a fejedben egy tiszta kép arról, mit akarsz leforgatni, akkor rengeteg időd elmegy azzal, hogy ezt megtaláld. Viszont ha pontosan tudod, mit akarsz felvenni, akkor gyorsan tudsz haladni, így jut időd az új ötletek kipróbálására is.

Valérie Bonneton: Színészként is hasonló a helyzet. Ha igazán felkészült vagy és ismered a szerepet kívülről-belülről, akkor el tudod engedni magad annyira, hogy elkezdj kísérletezni a szereppel.

Ha apácás vígjátékról beszélünk, a Whoopi Goldberg-féle Apáca-show megkerülhetetlennek számít. Újranézted a filmet, mielőtt nekivágtál leforgatni a Jóságos eget?

Laurent Tirard: Nem kellett most újranéznem, szerintem a bemutatása óta legalább kétszer-háromszor újranéztem már. Szándékosan nem emeltem át semmit belőle, de biztos vagyok abban, hogy az a film olyan mélyen belém ivódott, hogy tudattalanul is hatással volt rám. Természetesen egy főhajtást azért tettünk előtte, hiszen mégis csak az Apáca-show a nagybetűs APÁCÁS VÍGJÁTÉK. Ennek ellenére számomra a referenciát nem ez, hanem Louis de Funés komédiai jelentették. Ezekre ismertem rá a forgatókönyvben, ezeknek a szellemiségét és hangulatát próbáltam 2023-ban újrateremteni. Funés filmjeiben van valamiféle könnyedség, amit a mai filmekben nem találsz meg. Ezek a filmek teljes mértékben elemeltek, semmi közük a valósághoz, nincsen társadalmi üzenetük, aktuális mondanivalójuk. Talán azért is szeretjük őket annyiszor újranézni, mert semmi sem emlékeztet bennük a világunkra és a problémáinkra.

Csupa fantasztikus színésznő látható az apácaszerepekben. Valérie, mesélnél arról, milyen volt velük a közös munka?

Valérie Bonneton: Csodás kis banda gyűlt össze, nagyon jókedvű munka volt. Azt különösen imádtam, hogy a nagy riválisomat, Joséphine nővért Sidse Babett Knudsen játszotta, aki meg sem próbált vicces lenni. Úgy játszotta a szerepét, mint egy drámai figurát. Hiszek abban, hogy drámát és komédiát is lehet ugyanúgy játszani, csak az egyikben viccesek a szituációk, amikbe a karakterek kerülnek, a másikban meg nem.

Laurant Tirard: Egy színésznek meg kell találnia a karaktere igazságát, és ez igaz egy vígjáték és egy dráma esetében is.

A Jóságos ég! című film június 8-tól látható a magyar mozik műsorán.