nlc.hu
Szabadidő
A római Vesta-szüzek

Olyan előjogaik voltak, mint senki másnak, de ha megszegték a szüzességi fogadalmukat, élve falazták be őket

Vesta-szűznek lenni az ókori Rómában komoly kiváltságokkal és óriási felelősséggel járt: a papnők a birodalom legbefolyásosabb és legirigyeltebb polgárai közé tartoztak, ám ha hagyták kialudni az istennő szent tüzét vagy szexuális viszonyba bonyolódtak, borzalmas vég várt rájuk.

Hogy Vesta istennő pontosan milyen helyet is foglalt el a római panteonban, arra valószínűleg kevesen tudnának kapásból válaszolni (egyébként a családi tűzhely, az otthon és a család istennője volt, ha valakit érdekelne), ellenben papnőiről, az ún. Vesta-szüzekről még azok is hallottak, akik nem érdeklődnek különösebben a különféle ókori vallási kultuszok iránt. Ez persze nem csoda, hisz a Vesta-papnőké tényleg egészen speciális hivatás volt; ehhez hasonló egyház nem nagyon akadt még egy az emberi civilizáció történetében.

A – ki tudja, mennyire megbízható – római források szerint a rendet Numa Pompilius, egy inkább mitikus, semmint valódi római király alapította, aki kr. e. 715 és 673 között uralkodott. A lehetséges papnőket még serdülőkoruk előtt választották ki az ún. captio (szó szerint elfogás vagy elrablás, ami elég sokatmondó) során. A potenciális Vesta-szüzek listáját a Pontifex Maximus, Róma legfőbb vallási vezetője (vagyis a császárkorban maga a császár) állította össze: a jelölteknek hat és tíz év közötti lányoknak kellett lenniük, akik patrícius családban születtek, és mentesek voltak bármiféle mentális és testi hibától. Arról, hogy ki szegődhet végül az istennő és egyúttal Róma szolgálatába, sorshúzás döntött.

A szent tüzet őrző Vesta-szüzek Alessandro Marchesini festményén (forrás: Wikipedia)

A szent tüzet őrző Vesta-szüzek Alessandro Marchesini festményén (forrás: Wikipedia)

A szerencsés (vagy nem annyira szerencsés) nyerteseket ezután elszakították a családjuktól, életüket innentől kezdve az Atrium Vestae-ben, azaz a Vesta-szüzek palotájában töltötték, amely egy méreteiben is impozáns, fényűző épület volt, közvetlenül a Vesta-templom tőszomszédságában, Róma központjában, a Forum Romanumon. A Vesta-papnők szolgálata 30 évre szólt: az első 10 évben az idősebb nővérek szárnyai alatt tanultak, majd tíz éven át papnőként tevékenykedtek, az utolsó évtizedben pedig ők okították a novíciákat. Az aktív Vesta-szüzek száma eleinte négy volt, ami később – valamikor Servus Tuillius uralkodása alatt, a Kr. e. 6. században – hatra emelkedett; alighanem ebből is látszik, hogy mennyire kitüntetett pozíció volt ez.

A Vesta-szüzek legfőbb feladata, mi több, küldetése az volt, hogy Vesta istennő szent tüzét felügyeljék és táplálják: évente egyszer, márciusban meggyújtották, majd gondoskodtak arról, hogy a következő évben is égjen; ez igen komoly felelősséggel járt, hisz a hagyomány szerint elhanyagolása katasztrófát hozott volna Róma számára. Ennek megfelelően a papnőknek olyan előjogai voltak, amelyekkel más római nők – legyenek bármily előkelő származásúak – nemigen rendelkeztek: amellett, hogy saját tulajdonuk lehetett (akár egy pazar villájuk a fővárosban) és bizonyos adómentességeket élveztek, felszabadultak a patria potestas potestas, azaz a patriarchális hatalom alól. Saját végrendeletet írhattak, és bíróság előtt tanúskodhattak anélkül, hogy esküt kellett volna tenniük. Vesta szolgálólányait tehát mindig rendkívüli figyelem és tisztelet övezte.

A Vesta-templom Rómában (fotó: Wikipedia)

A Vesta-templom Rómában (fotó: Wikipedia)

Mindennek persze komoly ára volt. A Vesta-szüzeknek nemcsak Róma tüzének őrzését és az istennő kultuszához kötődő egyéb rituálékat kellett nagyon komolyan venniük, hanem a szüzességük megőrzését is. Sok történész úgy véli, hogy Róma nagysága valamiképpen a nők erényességéhez kötődött; mivel a papnők tisztasága egyszerre volt jól látható és szent, drákói büntetés járt a papnők szüzességi fogadalmának megszegéséért. Mivel tilos volt egy Vesta-szűz vérét ontani, a kivégzés módja rendszerint az imuráció volt: vagyis a bűnösöket élve befalazták egy kamrába, és hagyták őket éhen és szomjan halni, aminél iszonyatosabb kivégzési módszert nehéz lenne elképzelni. A Vesták szexuális partnerére kiszabott büntetés ugyanilyen brutális volt: korbács általi halál.

Az ehhez hasonló ügyek kirobbantásában gyakran természetesen nagy szerepet játszott a féltékenység és a rosszindulat is, vagyis előfordult, hogy a Vesta-papnőket hamisan vádolták. Az egyik legismertebb eset a Kr. e. 1. században történt: ebben az időben egy Marcus Licinius Crassus férfiú volt Róma egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb polgára , aki végül majdnem mindent elvesztett, az életét is beleértve, amikor azzal gyanúsították meg, hogy túlságosan intim viszonyba került egy Licinia nevű Vesta-szűzzel. Bíróság elé állították, ahol kiderült, mi is volt a valódi indítéka. Ahogyan a neves életrajzíró, a Párhuzamos életrajzok szerzője, Plutarkhosz elbeszéli, Licinia egy szép villa tulajdonosa volt a külvárosban, amelyet Crassus olcsón szeretett volna megszerezni, és emiatt állandóan a nő körül lebzselt, és udvarolt neki. Amikor kiderült, hogy Crassus közeledését nem a vágy, hanem a kapzsiság motiválta, felmentették, megmentve ezzel mind a saját, mind Licinia életét.

A Tuccia nevű Vesta-szűz története némileg regényesebb: őt ugyancsak hamisan vádoltak meg azzal, hogy nem volt erkölcsös, ezt követően pedig a papnő segítségért könyörgött Vestához, és csodával határos módon bebizonyította ártatlanságát azzal, hogy a Tiberisből egy vízzel teli szitát vitt magával a bírái elé. Az extrém szexuális szokásairól és egyéb hajmeresztő húzásairól ismert, dekadens Heliogabalus császár meg egyenesen odáig merészkedett, hogy feleségül vett egy Vesta-szüzet; ez a mélységesen eretnek, szentségtöréssel felérő cselekedet volt az egyik fő tényező, amely aztán a trónfosztásához és meggyilkolásához vezetett.

Vesta-szűz beavatása Louis Hector Leroux festményén (forrás: Wikipedia)

Vesta-szűz beavatása Louis Hector Leroux festményén (forrás: Wikipedia)

Az egyszerre a szüzi tisztaság és a termékenység földi letéteményeseinek számító Vesta-papnők szinte mindig hosszú fehér stólát viseltek, hajukat pedig – akárcsak a menyasszonyok – hat fonatba csavarva hordták. A fejüket suffibulum, egy rövid, fehér kendő takarta, amely a menyasszonyi fátyolhoz hasonlított, és amit egy bross, az ún. fibula, valamint egy fejpánt, az infula tartott a helyén.

Napi teendőik elsősorban természetesen a Vesta-templomhoz kötötték őket. A legfontosabb feladatuk, ahogy említettük, a szent tűz fenntartása volt. Ha a tűz kialudt, a jelenlévő papnőket nemcsak hanyagsággal, hanem mindjárt kicsapongással is gyanúsították, mivel úgy vélték, hogy erkölcstelenségük okozta a problémát (azért ilyesmi szerencsére ritkán fordult elő). Ezen kívül tisztán kellett tartaniuk a templomot, a fontosabb vallási ünnepek – mint a Vestalia vagy a Lupercalia – alkalmával pedig ők sütötték a salsa molát, egy lisztből és sóból készült süteményt, amelyet az áldozati állatok szarvára szórtak.

A templom mélyén a papnők titkos talizmánokat is őriztek. Ezek közé tartozott a szent fallosz, a fascinus, az azonos nevű kisisten ábrázolása, valamint a palladium is, Pallas Athéné szobra, amelyet Róma legendás alapítója, Aeneas hozott Itáliába, miután szülővárosa, Trója elpusztult. A rómaiak valóságos rajongással vették körül Vesta papnőit. Úgy vélték, hogy mágikus erővel rendelkeznek: ha egy halálraítélt a kivégzés felé menet meglátott egy Vesta-szüzet, szabadon engedték, feltéve, hogy bizonyítani lehetett, hogy a találkozás nem szándékos volt. Plutarkhosz szerint a szüzek olyan isteni titkok őrzői voltak, amelyek mindenki más előtt rejtve maradtak”. A Vesta-szüzek kiváltságos helyzete a római társadalomban több mint ezer éven át fennmaradt, és túlélt minden politikai és társadalmi kataklizmát. Egy kivétellel: a kereszténység térnyerése idején ugyanis a kultusznak végleg leáldozott. Kr. u. 394-ben Theodosius örökre bezáratta a Vesta-házat, felszabadította a szüzeket kötelezettségeik alól, de egyben meg is fosztotta őket kiváltságaiktól.

Vesta-szűz szobra (fotó: Wikipedia)

Vesta-szűz szobra (fotó: Wikipedia)

A papnők szent lángja azonban mégsem aludt ki örökre: ahogy a Pontifex Maximus pozíciója a pontifex pápai címben élt tovább, úgy a római kereszténység korai éveiben az üdvösség elnyeréséért szüzességet fogadó fiatal római nők mozgalma egyértelműen a Vesta-kultuszban gyökeredzik, onnan pedig már tényleg csak egy lépés eljutni a szigorú vallási regulák szerint élő, zárt női közösségek, vagyis az apácarendek megjelenéséig. Szóval a Vesta-szüzek bizonyos formában még ma is itt vannak velünk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top