Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy tévécsatorna, ahol éjjel-nappal zenét játszottak. Ma már talán furcsán hangzik, de több generáció nőtt fel úgy, hogy az MTV ment a háttérben: ha mondjuk áthívtuk a haverokat, leckét írtunk, vagy a kedvenc klipünket vártuk egy bekészített üres VHS kazettával. A Beavis és Butthead-del tanultunk angolul és a Jackass őrültségein röhögtünk másnap a suliban. A mára már többnyire csak Zs kategóriás valóságshowkkal nyomuló csatorna, valaha óriási hatalommal bírt a zeneiparban. Valóságos istent játszott, amikor kisípolt szövegeket, kitakart jeleneteket, vagy egyszerűen úgy döntött, a késő esti műsorsávban sem mehet le egy erősen korhatáros videó (ez persze inkább a 80-as, 90-es évekre volt jellemző, azóta bevett gyakorlat, hogy készítenek egy cenzúrázott verziót is az előadók).
Összegyűjtöttük a tíz legsúlyosabb videóklipet, ami hiába 20 éves, ma is kicsapja a biztosítékot. Íme!
10. Soundgarden – Jesus Christ Pose
A Badmotorfinger (1991) első kislemezének videójában bizar dolgok kerülnek keresztre: lányok, csontvázak, zöldségek… Furcsa, de épp elég volt ahhoz, hogy ne sugározza a csatorna.
9. Tool – Prison Sex
Ugyan miért tiltanának le egy dalt, aminek Börtön Szex a címe? Komolyra fordítva a szót, a szexuális abúzus olyan téma, ami bőven sok volt a csatornának, akkor is, ha csak bábukkal játszanak. Az MTV ennek ellenére díjra jelölte a Tool stop motion technikával készült videóklipjét legjobb speciális effektusok kategóriában.
8. Megadeth – In My Darkest Hour
A Megadeth In my darkest hour c. videóklipjét azért tiltotta le az MTV, mert úgy hitték, a dalszöveg öngyilkosságra utal. Valójában Dave Mustaine írta ezt a dalt egykori bandatársa, Cliff Burton korai halála után.
7. MIA – Sunshowers
MIA videójában semmi kivetnivalót nem találtak a cenzorok, a dalszövegben annál inkább. A “like PLO, I don’t surrendo” sort némította volna el a csatorna, ami a Srí Lanka-i társadalompolitikai feszültségekre utal. MIA nem engedélyezte a cenzúrát, így a klipet sem sugározták.
6. Lady Gaga – Alejandro
Lady Gaga, akit már fel sem ismernek rajongói nem volt teljesen letiltva, de átcsúsztatták az éjféli műsorsávra (ilyenkor lehetett amúgyis elcsípni az igazi ritkaságokat a csatornán). Hogy mi volt az oka? Szimulált szexjelenetek, vallásos képek, nácinak öltözött férfiak, Gaga apácaruhában… Jó szórakozást!
5. Marilyn Manson – Coma White
Emlékeztek még azokra az időkre, amikor az verte ki a biztosítékot a szüleinknél, hogy Marilyn Manson és Twiggy Ramirez női ruhákba bújva műmellel parádézott? Ó a régi szép idők… Najó, ennyi a 90-es években is kevés lett volna a bannoláshoz. Valójában John F. Kennedy meggyilkolásának borzalmas jelenetei voltak azok, amik erre késztették a cenzorokat.
4. Skid Row – 18 and Life
Skid Row videója szintén határ eset. De sztori, hogy két fiatal fegyverrel mászkál, majd az egyik bekattan és lelövi a másikat, sok volt az MTV-nek.
3. Nine Inch Nails – Closer
A NIN Closer c. videója több mint zavarbaejtő. Bár a kölyökképű Trent Reznor kicsit sem félelmetes, a megkötözött meztelen hölgyek kéjes vonaglása, a levágott véres állati részek és a bogarak miatt valójában ma is a semmilyen korosztálynak nem ajánljuk besorolást kapná.
2. Prodigy – Smack My Bitch Up
Igen csak meglepődtünk, amikor a Prodigy legendás Smack my bitch up című klipjét kerestük, ugyanis sem Youtube-on, sem Vimeo-n nem találtuk. Persze nem meglepő. A videó különösen erőszakos tartalma miatt nincs az a platform, ami befogadná. No, azért ha jobban elmerülünk az internet sötét bugyraiban, előáshatjuk. A film főhőse teljesen benyomva indul neki az éjszakának, hogy nőket és férfiakat egyaránt inzultáljon. Az utolsó képen jön a csattanó, mikor a tükörben meglátjuk, valójában egy nő az. A rengeteg erőszak mellett már fel sem tűnik a sok meztelenség. Csak erős idegzetűeknek ajánljuk!
1. Madonna – Justify My Love
Hogy elég erős legyen a kontraszt, itt hagyjuk nektek Madonna Justify My Love c. videóját, ami annyira forróra sikerült, hogy a megjelnő szexualitás is elegendő volt a letiltáshoz. Valójában Garth szegecses bőr trikója és a klipben szereplő BDSM kellékek láttán ma már fel sem húzzuk a szemöldökünket. A popdíva, amúgy nemrég újított be egy nála 35 évvel fiatalabb csődőrt.
Forrás: Dallas Observer