Széchényi a Dunában ülve nézte a Lánchíd építését: ilyenek voltak a régi fauszodák a rakparton

L.A. | 2023. Június 29.
A dunai fauszodák már a 19. század közepétől részei voltak a pest-budai rakpart látképének. Maga Gróf Széchenyi István is igyekezett népszerűsíteni legnagyobb folyónkat: hajósegyletet alapított és köztudottan imádott úszni a Dunában.

A huszadik század elején kilenc ilyen strandfürdő működött Budapesten. A Clark Ádám tervezte Nemzeti Uszodát a parlamenti képviselők is előszeretettel látogatták a Belgrád rakparton: állítólag Clark és Széchenyi innen figyelte a Lánchíd építését. A kosár alakú faszerkezet tutajokra erősítve lebegett a vízen, kabinokkal és medencékkel felszerelve. A medence alja és oldala pedig biztonsági lécvázzal volt megerősítve a folyó állandó sodrása miatt. Szezonálisan működtek májustól szeptemberig, azután elbontották őket.

Az utolsó működő fauszoda 1944 nyarán zárt be, és a háború után a víz szennyezettségére és fahiányra hivatkozva nem is építették fel többet. A Duna-uszodák nem csak a fürdeni vágyókat szolgálták ki, de fontos szerepet játszottak a hazai úszóélet és sport fejlődésében.

És, hogy miért mondjuk mindezt el most? Nos, azért, mert már 19 éve (egész pontosan 2004 óta), június 29-én Magyarországon és még 14 Duna-menti országban a Dunát ünnepeljük. A folyót, amit annak idején Gróf Széchenyi István – aki köztudottan imádott itt úszni -, lelkesen igyekezett népszerűsíteni, többek között azzal, hogy hajósegyletet alapított. A Nemzetközi Duna-napon a folyó menti kultúrákat és élővilágot ünnepeljük. 

Régi fauszodák a pesti Dunán

Duna strandfürdő az Újlaki rakparton a Sajka utcánál, 1937. (Fotó: Fábián Sámuel/Fortepan)

Régi fauszodák a pesti Dunán

Duna strandfürdő az Újlaki rakparton a Sajka utcánál, 1932. (Fotó: Fortepan)

Régi fauszodák a pesti Dunán

Duna strandfürdő az Újlaki rakparton a Sajka utcánál. Balra a háttérben a Lujza gőzmalom, 1930. (Fotó: Fortepan)

Régi fauszodák a pesti Dunán

Duna strandfürdő az Újlaki rakparton a Sajka utcánál, 1932. (Fotó: Gara Andor/Fortepan)

Régi fauszodák a pesti Dunán

Duna strandfürdő az Újlaki rakparton a Sajka utcánál, 1932. (Fotó: Gara Andor/Fortepan)

Régi fauszodák a pesti Dunán

Duna strandfürdő az Újlaki rakparton a Sajka utcánál, 1929. (Fotó: Balassa Péter/Fortepan)

Régi fauszodák a pesti Dunán

Duna strandfürdő az Újlaki rakparton a Sajka utcánál, 1932. (Fotó: Bokor András/Fortepan)

Régi fauszodák a pesti Dunán

Duna strandfürdő az Újlaki rakparton a Sajka utcánál, 1932. (Fotó: Bokor András/Fortepan)

Régi fauszodák a pesti Dunán

Dunai fauszodák a rakpartokon a magasból (Fotó: Fortepan)

Marjovszki Béla, Dunafürdő, 1920 20545635_1291769374279531_1406977808679106124_o

Marjovszki Béla: Dunafürdő az Országháznál, 1920.

Régi fauszodák a pesti Dunán

Fauszoda a Belgrád rakparton

Úszóstrand a Dunán 1934-ben, háttérben a Ferenc József híd fortepan_134943

Úszóstrand a Dunán 1934-ben, háttérben a Ferenc József híd (Fotó: Fortepan)

A Palatinus dunai uszodája 1949-ben fortepan_124009

A Palatinus dunai uszodája 1949-ben (Fotó: Fortepan)

Forrás: Fortepan, Valyo

Exit mobile version