Szabadidő

Újra lehet fürdeni a dunai strandokon

Levonult az árvíz, lassan mindenhol rendeződik a helyzet; még a dunai strandok is megnyitnak.

Szabad vízben fürdeni semmihez sem hasonlítható érzés: egészen más, mint egy körbecsempézett medencében másik száz emberrel. A bányatavaknál is hangulatosabbak a folyók, például a Duna. (Arról nem beszélve, hogy a közegészségügyi veszélyeken túl sok esetben a balesetveszély miatt tiltott a fürdés a bányatavakon.) A folyó legtöbb szakaszán a vízmélység hirtelen változása és a sodrás miatt tilos a fürdés és nem is igazán higiénikus a dolog, ám van olyan rész, ahol legális szabad strand működik.

Az Országos Környezet-egészségügyi Intézet adatai szerint a hazai felszíni vizek szinte kivétel nélkül „megfelelő” minősítést kaptak azokon a helyeken, ahol kijelölt fürdőhely található.

Helyzet árvíz után

Újra lehet fürdeni a dunai strandokonA rendkívüli dunai árhullám levonulása után folyamatosan nyitják meg azokat a strandokat is, ahol korábban az árvíz miatt tilos volt fürdőzni. Egy strandot általában egy szezon alatt négy alkalommal vizsgálnak: nyitás előtt és a nyár folyamán havonta egyszer.

Megnézik, hogy a víz felületén látható-e darabos, úszó szennyeződés, esetlegesen olajfolt, vagy megfigyelhető-e intenzív hínárosodás. A tavakon a vízvirágzásra is figyelnek, ami a köznyelvben kék algának nevezett, allergén toxinokat termelő baktérium elszaporodását jelenti. Ennek jelei a víz kékeszöld elszíneződése, esetleg habzása. A levett vízmintákban két bakteriális paraméter jelenlétét vizsgálják, amelyek szennyvíz eredetű szennyeződésre és az ebből adódó egészségkockázatra utalhatnak.

Gödön korábban a rendkívüli dunai árhullám okozott problémát. A Felsőgödi Strandfürdő és a Széchenyi Strandfürdő területén a vízszint még mindig meghaladja az engedélyezett szintet, a folyó még nem húzódott vissza teljesen a medrébe. A strand üzemeltetője a múlt hét végén elvégeztette a szükséges fertőtlenítést, de a helyzet itt csak körülbelül egy hét múlva lesz alkalmas a fürdésre.

Szinte mindenhol jó minőségű a víz

Szintén a dunai árhullám miatt volt tilos a fürdőzés Dunaújváros mellett, a Szalki-szigeti szabad strandon, ahol az árvíz levonulását követően, 2013. július 3-án tartottak helyszíni szemlét, itt mindent rendben találtak. Baján a Kamarás-Duna szabad strand mint természetes fürdőhely 2013. július 3-tól üzemel újra, így a kijelölt bajai strandokon is lehet fürdőzni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top