Ki hogyan szokott kopogtatni? Mármint akkor, ha be akar menni egy ajtón, de nem biztos abban, hogy éppen abban a pillanatban kívánatos a jelenléte. Jó, persze, erre nincsen egyértelmű válasz, hisz mindenki máshogy kopogtat, dörömböl és zörget, meg nyilván az aktuális lelkiállapotunktól, illetve a helyzettől is függ, hisz biztosan nem ugyanúgy fogunk bekopogni a pápa őszentségéhez, mint az autószerelőhöz; szóval összességében azt talán megállapíthatjuk, hogy az esetek többségében csak úgy kopogtatunk összevissza, bele a vakvilágba, és ez jól is van így.

De – hisz mindig van egy de – azért mégiscsak akad legalább egy bizonyos ritmus (vagy nevezhetjük akár motívumnak is), amelyet életében legalább egyszer, de inkább többször valószínűleg mindenki eldobolt már egy ajtón az ujjpercei csontos végével; egyrészt azért, mert vicces, másrészt meg valahogy benne van a kollektív tudatalattiban. Nevezhetnénk akár a kopogtatás aranystandardjának, alapművének, vagy épp himnuszának is. Erről a kis ritmus-sémáról van szó, amelyet először hangutánzó szavacskák segítségével próbálunk érzékeltetni:

ta-ta-ta-ta-ta…TA-TA!

(esetleg: ta-tararara…TA-TA!)

Ha esetleg így nincs meg (amin azért nem csodálkozánk annyira), akkor megmutatjuk a gyakorlatban is. Íme:

Ugye, hogy ismerős? A figurának természetesen neve is van, legalábbis angolul biztosan: Shave and a Haircut – two bits, vagyis borotválás és hajvágás – 25 cent – különösebb értelme vagy jelentősége ennek amúgy nincsen, egyszerűen csak jól passzol a szótagszám a ritmusra. Ami egyébként nem is csupán egy ritmus, hanem gyakran jár mellé egy idétlen, rajzfilmszerű (erre az aspektusára majd még visszatérünk), ám rendkívül fülbemászó dallamocska. Erről lenne szó:

Ez a szignál vagy jingle (vagy hívják akárhogy) tulajdonképpen bármilyen zenemű végére gond nélkül odailleszthető, az eredmény pedig minden esetben fenomenális lesz, azt garantálhatjuk. De honnan is jön ez az egész?

Hogy ki és miért találta ki ezt a csodás motívumot, azt sajnos nem tudjuk. Azt viszont igen, hogy melyik az első ismert dal, amelyikben felbukkant: az 1899-es At The Darktown Cakewalk c. ragtime-sláger, amelyet egy Charles Hale nevű, azóta gyakorlatilag teljesen elfeledett amerikai zeneszerző írt. A cakewalk egy népszerű szórakozási forma volt, amelyet a rabszolgák tartottak az ültetvényeken a 19. század közepétől kezdve, és még bőven a felszabadítás után is divatban maradt; eredetileg egy komikus választékossággal és merevséggel előadott, felvonulás-jellegű társastánc volt, és talán a fehér rabszolgatartók modoros táncainak afféle paródiájaként indult. Sajnos az interneten se fotó, se normális életrajz nem lelhető fel Charles Hale-ről, így még az se derül ki róla, hogy afroamerikai volt-e egyáltalán (mint kortársa, a ragtime királyának is nevezett Scott Joplin, aki a minden idők egyik legismertebb kapucsengőzenéjét írta)

Az mindenesetre biztos, hogy a dallam hamar meglehetősen népszerűvé vált, és számos korabeli (vagy több-kevésbé korabeli) táncdalban megjelent: ilyen például H. A. Fischler Hot Scotch Ragje (1911) vagy Billy Murray 1915-ös szerzeménye, az On The 5:15. De persze akkor még nem Shave and a Haircutnak hívták – illetve valószínűleg nem hívták sehogy.

Hogy hogyan kapta ezt a nevet, az megint egy jó kérdés. Joel Sayre amerikai szerző 1933-as Hizzoner the Mayor című regényében már arról ír, hogy a hajók a shave-and-a-harcut-two-bits tempójára dudálták a hivatalos máltai üdvözlő kürtszót, amelyet hamarosan minden olyan hajó átvett a kikötőben, amelynek volt kazánja, szóval a név ekkoriban már bizonyosan megvolt. A zeneszerzők meg továbbra is előszeretettel használták a motívumot: 1939-ben Dan Shapiro, Lestor Lee és Milton Berle kiadta a Shave and a Haircut – Shampoo című számot, amelynek zárótaktusaiban ezt a dallam csendül fel, illetve ugyanebben az évben Rosalind Rosenthal és Herbert Halpert felvette a Shave and a Haircut, Bay Rum című dalt.

A Shave and a Haircut diadalútja pedig a háború után is folytatódott:

• Számos korai rajzfilmben használták, különösen a Looney Tunes-sorozatban, általában a stáblisták után, és később a Roger Nyúl a pácban egyik jelentében is előkerült.
• Az egykori amerikai haditengerészet és hadifogoly, Doug Hegdahl beszámolója szerint a vietnami háborúban amerikai fogolyok úgy hitelesítették egy új érkező amerikai személyazonosságát, hogy a Shave and a Haircut első öt hangját (ta-ta-ta-ta-ta) lekopogták a cella falán, és várták a megfelelő választ, vagyis azt, hogy TA-TA.
• A bluegrass műfajban (ez az, amikor kantáros farmernadrágot és szalmakalapot viselő illetők tekernek veszettül a bendzsón) szinte kötelező elemmé vált ezzel a motívummal vagy valamelyik variációjával befejezni a számokat; ennek a nagymestere Earls Scruggs volt. Az Amerikában igazi klasszikusnak számító The Beverly Hillbillies c. szitkomban is gyakran bedobták, főként a reklámszünetek előtti részekben.
• Ezeken kívül kismillió helyen bukkant még fel: musicalekben (pl. West Side Story), popszámokban (alighanem a legendás Bo Diddley Beat sem létezhetne nélküle!), tévéműsorokban, mozifilmekben, számítógépes játékokban, autóduda-dallamokban, és még ki tudja, mi mindenben. Ráadásul különféle nemzetközi verziók is születtek belőle Hollandiától Izlandig (magyar sajnos nem, vagy legalábbis nem tudunk róla); a mexikói változat például úgy szól, hogy Chinga tu madre…cabrón, de ezt nem fogjuk lefordítani, mert illetlenség.