Bérgyilkosok márpedig nincsenek. Legalábbis abban az értelemben nem léteznek, hogy legyen egy ember, akinek az a főállása”, hogy hétköznapi emberek számára pénzért eltegyen valakit láb alól. Persze vannak a nagy bűnöző szervezetek, akiknél dolgoznak gyilkolásra specializálódott emberek, de ők a hétköznapi emberek számára elérhetetlenek. Emellett akadnak szörnyetegek, akik pénzért bármire képesek, de az a fajta felfogadható bérgyilkos, aki kinyírja az ember férjét/feleségét a jól fizető életbiztosításért cserébe, valójában csak mítosz. Egy mítosz könyvekből és filmekből, amivel viszont olyan gyakran találkozunk, hogy mára elhittük a létezésüket.
Bérgyilkosok ugyan nincsenek, de igény, az bizony lenne rájuk. Ezt tapasztalta meg Gary Johnson is, aki félállásban egy houstoni főiskolán oktatott, az ideje másik felében pedig a rendőrségnek segített be azzal, hogy bérgyilkosnak adta ki magát. Elment a találkozókra, meghallgatta és rögzítette a megbízást, átvette az összeget, majd a megbízót a bizonyítékokkal együtt a rendőrség kezére adta. Az évek során – főképp a kilencvenes években dolgozott – több mint hatvan embert juttatott rács mögé Texas államban.
Glen Powell és Adria Arjona a Hit Man főszerepében (fotó: Velencei Filmfesztivál)
Kicsoda Gary Johnson?
Gary Johnson Texasban leginkább egy 2001-ben, a Texas Monthly magazinban megjelent cikk kapcsán vált hírhedtté, ami a Hit Man címre hallgatott. Ezt a cikket olvasta a híres texasi rendező, Richard Linklater (Sráckor, Mielőtt-trilógia…) és döntötte el, hogy filmet készít Johnson elképesztő kalandjairól. A film végül ugyanazt a címet kapta, mint a cikk, ugyanakkor a rendező nem akart mindenáron ragaszkodni a valósághoz. Inkább csak kiindulópontként használta azt, hogy aztán a cselekmény egy pontjához érve jelentősen eltérjen tőle.
A cikk jó néhány esetet felsorol Johnson ügyeiből. Az évek során sokan – a tavaly egyébként elhunyt – Johnson szemére vetették, hogy kihasználta az emberek gyengeségét, és ha nem mutatkozik be nekik bérgyilkosként, a legtöbben soha az életben nem kerestek volna tovább, és a gyilkosság sosem valósult volna meg. Johnson ilyenkor azzal érvelt, hogy neki abból kellett kiindulnia, hogy ha ő nem jelentkezik, lehet, hogy mégis találnak mást, vagy az illető esetleg úgy dönt, hogy jobb híján saját maga követi el a gyilkosságot, így azzal, hogy átadja őket a törvénynek, valójában lehetséges bűntényeket előz meg.
Az évek során egyetlen alkalommal tett kivételt. Egyszer egy nyilvánvalóan bántalmazott nő kereste meg őt a férje meggyilkoltatásának szándékával, ám a férfi kivételesen nem fogadta el a pénzét, inkább a megfelelő segítő szervezetekhez irányította őt, és arra biztatta, hogy mielőbb meneküljön a házasságából. A sztori a valóságban itt véget ért, de Richard Linklater filmjében másképp alakul a történet. A moziban Johnson szerelmes lesz a megbízójába, viszonyt kezdenek, majd a férj tényleg meghal, csakhogy nem a férfi keze által, aki így maga is gyanúsítottá válik? Az eredmény pedig az év egyik leglenyűgözőbb, legmeglepőbb, legkönnyedebb, legerotikusabb fekete komédiája.
Gary Johnson szerepében Glen Powell (fotó: Velencei Filmfesztivál)
Egy igazi kaméleon
Egy-két esetet leszámítva azok az emberek, akikkel találkozom, nem exbűnözők. Ha a volt bűnözők azt akarják, hogy valaki meghaljon, tudják, mit kell tenniük. Az én embereim a törvények keretein belül élték az életüket. Sokan közülük még közlekedési bírságot sem kaptak. Mégis olyan frusztráció alakult ki bennük a világban elfoglalt helyük miatt, hogy azt hiszik, nincs más lehetőségük, mint meggyilkoltatniuk azt, aki a frusztrációjukat okozza. Mindannyian a gyors megoldást keresik, ez lett az amerikai módszer. Ha az emberek fizethetnek azért, hogy megjavítsák a televíziójukat és elszállítsák a szemetüket, miért ne fizethetnek nekem, a bérgyilkosnak azért, hogy jobbá tegyem az életüket?
– vallotta Gary Johnson, aki az elmondása szerint a karrierje során összesen bő 300 eseten dolgozott. Hogyan került kapcsolatba a megbízókkal? A rendőrségen keresztül. Mivel a megbízók általában rendes, hétköznapi életet élő állampolgárok voltak, és nem rendelkeztek az alvilághoz vezető kapcsolatokkal, többnyire vagy valamelyik közeli ismerősüknek, vagy valamelyik szórakozóhelyen megismert rosszarcúnak, netán a pultosnak mondták el, mire vágynak, sőt az is előfordult Johnson karrierje során, hogy a vádlott egy Starbucks pultosát avatta be a terveibe, és tőle kért segítséget ahhoz, hogy bérgyilkost találjon a terveihez.
Ilyenkor a sztoriba beavatott állampolgárok értesítették a rendőrséget, a rendőrök pedig megkérték az illetőt, hogy kösse össze a megbízót a rendőrség emberével, Gary Johnsonnal. Johnson különféle álneveken és álruhákban ment a találkozókra, a főnökei szerint igazi kaméleon volt, és a legtöbb esetben sikeresen elérte, hogy meglegyen a hangfelvétel és az előleg a megbízásból, és ez többnyire már elég volt a letartóztatáshoz. A 300 eset nagyja persze csak részeg vagy félrészeg kocsmai gyűlölködés volt, aminek aztán nem lett folytatása, de 60 esetben az elkövető mehetett a rács mögé.
Hiába az álruhák és az álca, Gary Johnson a régi módszerével ma már aligha lehetne sikeres. Annak idején ugyanis a megbízók bírósági tárgyalásainál rendre beidézték őt is, a helyi lapok is írtak róla, de az internet előtti korban ez még nem igazán számított: Johnson egyszer sem bukott le azzal, hogy bárki is felismerte volna.
Glen Powell és Adria Arjona a Hit Manben (fotó: Velencei Filmfesztivál)
Megfélemlítette őket?
Johnsont több ügyvéd is megvádolta azzal, hogy valójában a tevékenységével hajszolja bele a megtévesztett áldozatait a megbízásba, kihasználva az ügyfelek zaklatott lelki állapotát. Szerintük a férfi úgy manőverez, hogy a beszélgetés során az ügyfelek olyan dolgokat mondjanak, melyeket valójában nem is gondolnak, és úgy csavarja ki a beszélgetéseket, hogy úgy tűnjön, gyilkosságra kérik fel őt. Volt olyan ügyvéd, aki egyenesen kijelentette, hogy Johnson megfélemlíti az embereket, akik úgy érzik, azt kell mondaniuk, amit ő akar.
Képzeljük el, hogy nagyon ideges vagy valakivel, és azt mondják, hogy van egy bérgyilkos, aki neked fog dolgozni
– mondja Dan Cogdell, Houston egyik tapasztaltabb védőügyvédje.
Valami morbid kíváncsiságból beleegyezel, hogy találkozz vele, de ha már ott vagy, rájössz, hogy nem ezt akarod csinálni. De aztán elkezdesz arra gondolni, hogy ha kihátrálsz a találkozóról, akkor ez a jéghideg gyilkos kinyírhat téged, mert most már tudod, ki ő. Tehát a megtorlástól való félelem miatt motyogsz valamit arról, hogy ő végezze el a munkáját, aztán kimenekülsz onnan abban a reményben, hogy elfelejted az egészet.
A bíróságok az esetek többségében Johnsonnak adtak igazat, de persze voltak, akiket felmentettek, sőt olyan pár is akadt, akiket a gyilkossági megbízás híre csak jobban összehozott, és Johnsonnak ugyan nem, egymásnak viszont megbocsátottak.
Jelenet a Hit Man című filmből (fotó: Velencei Filmfesztivál)
Glen Powell, az új sztár
Egy felsőoktatásban dolgozó, kissé magának való, macskaimádó, elvált oktató, aki magát bérgyilkosnak adja ki? Ideális filmes alapanyag, és már csak egy sztár kellett hozzá. Glen Powellt a többség a Top Gun: Maverickből ismerheti, és itt olyan sokrétű alakítást hoz, amivel bizonyítja, hogy vérbeli sztáralkat. Egy olyan fickót játszik, aki mindig másokat játszik, és közben beleszeret egy nőbe, aki valójában nem belé, hanem a gyilkos alteregójába lett szerelmes. Igazi színészi nagyvadnak való feladat, Powell pedig játszi könnyedséggel és hatalmas adag karizmával oldja meg. Adria Arjona alakítja a filmbéli megbízó-szerelmét, kettejük között pedig minden egyes jelenetben izzik a levegő, szinte már szemmel vetkőztetik egymást.
A Hit Mannek ráadásul humora is van, méghozzá nem is akármilyen. Mivel Johnsonnak a rendőr haverjai elől el kell titkolnia, hogy az egyik megbízójával kavar, rendre komoly galibába keveredik, az eredmény pedig egy egészen csodálatos félreértések vígjátéka lesz, amibe a közönség a Velencei Filmfesztiválon többször is hangosan beletapsolt. A Hit Man egy elsőrangú igaz történet csodás továbbgondolása, két fantasztikus színész örömjátékával a középpontban. Hatalmas szíve van, de közben arra is ráveszi az embert, hogy a térdét csapkodva röhögjön. Nagy kincs.
A Hit Mant a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál programjában láttuk. A film A bérgyilkos, aki nem is volt címmel június 7-től látható a Netflix kínálatában.