Gene Wilder utálta a Johnny Depp által megformált Willy Wonkát, Timothée Chalamet viszont lubickol a szerepben

nlc | 2023. December 12.
Mielőtt megcsodálnánk az ifjú Timothée Chalamet-et az új Wonka című filmben, nézzük meg kik voltak azok, akik belebújtak eddig a titokzatos csokigyáros bőrébe.

Roald Dahl 1964-es, Charlie és a csokoládégyár című gyermekkönyvének filmadaptációját Mel Stuart rendező vitte vászonra, 1971-ben, Gene Wilder főszereplésével. Ezt követően négy kiemelkedő alakítást láthattunk még Willy Wonka szerepében színpadon és filmen egyaránt.

Bár utólag kiderült, Dahl nem rajongott annyira az eredeti adaptációért, a nézők annál inkább, így egy imádott klasszikus lett, amit több generáció is magának érezhet. 2005-ben újraforgatták Johnny Deppel, 2016-ban még a Broadway színpadán is láthattuk Christian Borle főszereplésével. A 2023-as Wonka pedig egy csodálatos utazást ígér a csokoládégyáros világába, amit Timothée Chalamet-nek köszönhetünk.

„Figyelemreméltó a játéka. Egyszerre vicces, huncut és titokzatos, akárcsak Willy Wonka. Korábban óriási sztárok játszhatták el ezt a szerepet, így nyilvánvaló, hogy elég magasra tették a lécet, de Timothée igazán megtölti szívével a karaktert és nagyon intelligens érzelmileg. Zseniális színész.” – jegyezte meg egy interjúban Paul King a Wonka c. film rendezője.

Amikor 2012-ben Ellen DeGeneres egy interjúban Johnny Depp-et kérdezte a szerepről és az inspirációról, a sztár így fogalmazott: „Elképzeltem milyen lenne George Bush… kegyetlenül benyomva… és hopp, meg is született az én verzióm Willy Wonkáról.”

Gene Wilder, akit Golden Globe-díjra jelöltek az első filmadaptációban nyújtott játékáért, nem volt túl boldog, amikor kijött az új változat Johnny Depp-pel. Azt nyilatkozta a film kapcsán: „Összeült pár befolyásos ember és azon gondolkodtak, hogyan tudnának még több pénzt csinálni belőle. Amúgy miért nyúlna valaki ehhez a történethez? Nem látom értelmét miért dolgoznám fel újból. Az egyetlen dolog, ami elégedettséggel tölt el, hogy Willy Wonka neve nem szerepel a filmben.”

Timothee Chalamet

Timothee Chalamet a Wonka c. filmben, 2023. (Fotó: Profimedia)

Gene Wilder

Gene Wilder a Willy Wonka és a csokigyár c. filmben, 1971. (Fotó: Profimedia)

Johnny Depp

Johnny Depp a Charlie és a csokigyár c. filmben, 2005. (Fotó: Getty Images)

Crispin Glover

Crispin Glover a Bazi nagy filmben (2007.) játszotta Wonkát (Fotó: Profimedia)

Christian Borle

Christian Borle a Charlie és a csokigyár Broadway musical sztárja, 2017-ben a New York-i bemutatón (Fotó: Bruce Glikas/Bruce Glikas/FilmMagic)

Forrás: People

Exit mobile version