Félórás szünetet iktattak be a büfé bevételei miatt, visszalépett a Magyar Állami Operaház karmestere

nlc | 2024. Március 03.
A főigazgató, Ókovács Szilveszter is reagált a történtekre.

Facebookon jelentette be Bogányi Tibor karmester és rendező, hogy visszalépett a Magyar Állami Operaházban jelenleg is futó a Carmina Burana dirigálásától, nemrég ugyanis kapott egy főigazgatói utasítást arról, hogy az előadást kettévágva, félórás szünettel kell tartani, hogy növeljék a büfé bevételét.

Állítása szerint a döntést nem előzte meg szakmai egyeztetés. „A Nemzeti Opera szakmai színvonala megkérdőjelezhetetlen, ennek mindenek felett kell állnia – ezért dolgozunk éjjel nappal, erre tettük az életünket! A Carmina Burana sikere is az egységben, feltartóztathatatlan ívében rejlik – ezt söpri el a mostani döntés” – tette hozzá.

 

Megjegyezte azt is, hogy a náluk öt éve futó Carmina Buranát már közel hetvenezren látták, és az, hogy kettévágják az előadást, az szembe megy a rendezői koncepcióval. „Ilyen formában nem tudom tovább vállalni a produkció dirigálását” – szögezte le.

Bejegyzésére Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója szintén egy Facebook-posztban reagált.

„Mi, akik erre az intézményre VALÓBAN az életünket tettük fel és a feladat TÉNYLEG feleszi éjjeleinket és nappalainkat – magyarán nem két hétre betérő vendégek vagyunk itt –, képesek vagyunk mérlegelni a közös érdeket. Több tiszteletet Orffnak – aki a szerző, ugyebár, és a világhírt művének ő vívta ki. Több tiszteletet az előadás lelkének, a Magyar Állami Operaház énekkarának! És több tiszteletet a 140 esztendeje Szküllák és Kharübdiszek között is fennmaradó, előrejutó OPERA intézményének. Több tiszteletet az éjszakai karmestersértődés nyomán órák alatt beugró dirigensnek”

– írta, arról viszont nem tett említést, hogy valóban a büfé forgalmának növelése érdekében vágták-e az előadást.

Drónnal készített kép – a Magyar Állami Operaház épülete 2023. december 18-án. (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

(via Blikk.hu/24.hu)

Exit mobile version