A Kossuth-díjas színművész egy igencsak döbbenetes történetet mesélt el Kadarkai Endre Szavakon túl című műsorában. Történt ugyanis, hogy egy alkalommal egy rajongója jött oda hozzá a szabadidejében és arra kérte, hogy csevegjen vele és mondjon neki vicceket. Mikor azonban elutasította őt, kéretlen dolgokat vágott a fejéhez.
Fotó: Fülöp Dániel
Gálvölgyi Jánost ugyanis hiába láthattuk parodistaként, és hiába játszik elsősorban komikus darabokban, a vicceket nem szereti. Bár az emberek elvárják tőle, hogy mindig a “Gálvölgyi-figurát” hozza, ő úgy érzi, erre képtelen.
„Na, itt van az, amikor az emberben csalódnak. Amikor azt várják, hogy bemész valahova, hogy te vagy a… Mit látnak a tévében? Hogy ez a pali olyan jó – pláne régebben, amikor még szerepeltem a televízióban, vidám műsorokban –, ömlik belőle a vicc. Erre bemész, épp a depi van rajtad, vagy nem tudom én, hogy mi” – magyarázta.
„A Lukács fürdőben jártam – szeretnék még odajárni egy darabig –, jöttem ki egyszer, és egy pali ült a padon, egy kedves, jól öltözött ember. Azt mondja nekem, ’Drága művész úr, maga nekem az isten, magát várom reggel óta! Művész úr, elmondanék egy viccet magának’ – és közben mentünk. Mondom, nagyon szépen kérem, ne mondjon nekem viccet, mert nem szeretem.
Erre ő, hogy ’művész úr, ezt hallgassa végig…’ Mondom, nagyon szépen kérem, hagyjon, nem szeretem a vicceket, nem tudok reagálni a viccekre, meg ismerem. Folytatta: ‘Gálvölgyi úr, édes művész úr, művész úr, majd Gálvölgyi úr’. Mire kiértünk a Frankel Leó útra, zengett az utca, hogy ’te rohadt, büdös, nagyképű’
… amit akarsz, minden. És mindez abból adódott, hogy ő azt várta, megállok és eldumcsizunk, meg én is mondok egy viccet. Erre én képtelen vagyok. Ilyen értelemben nem vagyok jó partner ezekre a dolgokra.”
