Oké, hogy eltolták a tűzijátékot, de mit csinálunk addig a gyerekkel?

2006 óta tudjuk, micsoda pusztítást végezhet egy hirtelen jött vihar, ha éppen a többszázezer, tűzijátékra váró ember közé csap le. Az ilyesmit tehát komolyan kell venni, és szerencsére komolyan is veszik, legfeljebb kirúgnak pár meteorológust azért, mert végezte a dolgát. Még így is – mármint a viharhelyzetet komolyan véve – is komikus volt látni a nyűglődést, amit az operatív törzs – akit drákói szigoráért már a szívünkbe zártunk a járványhelyzet alatt – művelt: először azt mondták, háromkor döntenek, aztán egész délután tologatták, még három-négy órával a durrogtatás előtt is csak „valószínű” volt, hogy megtartják, később pedig olyat tettek, amelyet a tűzijátékok történetében még sosem:

Azt, hogy indokolt volt-e, nem is vitatjuk, de ezzel a látszólag ártalmatlan manőverrel kínos helyzet alakult ki a rakpartokon, villamossíneken, járdaszigeteken várakozó százezrek között, akiknek egy óráig ki kellett bírniuk gyerekkel, besörözve, úgy, hogy erre a bulira fél órát számoltak, nem másfelet. Ennek megfelelően kissé (poszt)apokaliptikus képek vártak az utcán, alvó, nyűglődő, unottan doomscrollozó arcokkal, szülőkkel, akik hősiesen igyekeztek lefoglalni a gyereket és közben felváltva sorban állni a mobilvécék előtt. Többen rosszul voltak a kényszerűen (értsd: unalmukban) elfogyasztott piától.

A tűzijáték végül rendben lement, ellőtték mind a 45 ezer petárdát és felküldték a több száz drónt. Az élményt nem minősítjük – önmagában sem, úgy meg végképp, hogy milyen volt a ráköltött 15 milliárdhoz képest –, maradjunk annyiban, hogy nehéz volt nem a 45 fokos kórházi kórtermekre gondolni közben, bármilyen populistának is tűnik a párhuzam.

Elég annyi, hogy pont olyan volt, amilyennek a szervezők mondatai alapján képzeltük:

Már csak azért sem akarjuk túlragozni, mert tudjuk jól, hogy

Sokkal izgalmasabb az a rengeteg arc, aki ilyenkor összegyűlik, nem csak a drónos, történelmi narrációs fényshow, hanem az államilag támogatott sör és az ország tortája miatt. Ezek a képek róluk szólnak: nem összefüggő riport ez, hanem időnként abszurd, időnként humoros, de ítélkezésmentes hangulat- és utcafotók arról, mi történt Budapesten 2024. auguszutus 20-án. És egy kicsit, reméljük, arról is, hogy milyenek vagyunk mi, magyarok.