Nosztalgiázni szinte kivétel nélkül minden ember szeret. Jómagam is, akit azonban egy szüleimnél eltöltött családi hétvége során teljesen magával ragadtak azok a videók, amelyeket még édesapám készített rólam a 90-es évek végén. Konkrétan két napon keresztül fel sem álltam a televízió elől, csak úgy faltam a kicsit már hanghibás, pixeles, 25 évvel ezelőtt készült felvételeket. Egyszerűen nem tudtam ugyanis megunni a képsorokat, amelyek bemutatták, hogy hogyan tettem meg első lépéseimet, hogyan táncoltam tipegve a nővéremmel karácsonykor, örültünk a Mikulás érkezésének a cipőinket tisztogatva (vagyis inkább teljesen eláztatva), vagy éppen hogyan teltek az első nyaralásaink külföldön.
Egy édes emlék a fotóalbumból még a mentális egészségünknek is jót tehet (Fotó: a szerző saját fotója)
A megörökített pillanatok ereje
Amit pedig a régi videókazetták falása közben észrevettem az az, hogy egyre boldogabban vágtam bele egy újabb 2-3 órás kazetta ledarálásába – és minden egyes újabb darab berakása közben mérhetetlen büszkeséget éreztem amiatt is, hogy még azok közé a „fiatalok” közé tartozom, akik nem azért tudják használni a lejátszót, mert “a retro menő”, hanem azért, mert volt idő, amikor tényleg ezt használtuk a mindennapokban.
Ahogy vasárnap este leszállt az éj, már a párom figyelmeztetett arra, hogy ideje lenne kikapcsolni a szerkezetet, amit vonakodva bár, de meg is tettem. Ekkor ötlött fel azonban az a kérdés bennem, hogy vajon mi lehet az oka annak, hogy az ember ennyire szeret nosztalgiázni, még annak ellenére is, ha sokszor szívfacsaró emlékekkel is kell szembesülnie? A sok mosolygós pillanat mellet ugyanis nekem is könnyet csalt a szemembe elhunyt nagypapám nevetésének hangja és a róla szóló képsorokat nézve szinte egyenesen fájt, hogy édesapám eleget tett annak a kérésének, miszerint: „engem ne vegyél, inkább a gyerekeket.”
Bár eddig csak a videófelvételek erejéről beszéltem, természetesen a régi fotókat sem szabad kihagynom a sorból, mint tökéletes elemek a nosztalgiázáshoz. Nem mondom, a nagy videókazettás maraton előtt átrágtam magam több száz fotón is, amit hobbiszerű családfakutatóként a párom is kifejezetten élvezett.
A megkopott, fekete-fehér és hullámos szélű darabok nézegetése közben ugyanis valami olyat is tanulhat magáról az ember, ami akár örökre feledésbe is merülhetne, ha nem forgatná azokat.
A fényképezés bevezetése ugyanis egy teljesen új emléktárat teremtett az ember számára. A 20. század fordulójára a nem csak a profik által használt fényképezőgépek ugyanis lehetővé tették, hogy a fotózás a hétköznapi élet részévé váljon. Anélkül, hogy nagyon bemennék a fotográfia történetébe csak annyit tennék hozzá, hogy míg kezdetben a legtöbben nem engedették meg maguknak, hogy saját fényképezőgépük legyen, addig az 1950-es évek közepétől a fotózás már egyre általánosabbá vált. A mai helyzetet pedig már senkinek sem kell bemutatni. A „hagyományos masinák” után a digitális fényképezőgépek, majd a telefonok, okostelefonok tették elérhetővé a fotózást és ezzel nosztalgiázást szinte mindenki számára.
Bár a fénykép már régi és kopott, a hangulata magáért beszél (Fotó: a szerző saját fotója)
Mit adnak hozzá a nosztalgikus fotók és videók az életünkhöz?
Rólunk készült régi fotókat és videókat nézni sok egyéb mellett azért is egy áldásos dolog, mert egy eseményre pillantva nem csak az adott momentumot idézhetjük fel, hanem sok más egyéb emlék is előkerülhet a tudatunkból, amelyeket máskülönben elfelejtettünk volna.
Az Egyesült Királyságban végzett újabb kutatások ugyanis megerősítik, hogy a régi fényképek nézegetése több mint 10%-kal javíthatja a hangulatunkat, sőt még a meditációnál is pihentetőbb lehet.
Így hát az, hogy jómagam is egyre boldogabbnak éreztem magam a régi emlékek nézegetése közben teljesen normális dolognak minősül. Egy boldog, régi emlék megtekintése ugyanis felidézheti az a hangulatot, amelyet akkoriban átéltünk, átragasztva ezt a jó érzést a jelenbe is. Ráadásul, ha időről-időre előtúrjuk a régi emlékeket, akkor néhány pontatlan emlékünket is kijavíthatjuk általuk. Ezáltal újra pontosan láthatunk lelki szemeink előtt egy-egy fontos helyszínt, emlékezhetünk vissza emberekre vagy eseményekre.
Egy átlagos, esős napra is emlékezhetünk a fotóink által (Fotó: a szerző saját fotója)
Egy gyermekkori emlék visszatekintésekor az ember ráeszmélhet arra is, hogy egykoron mennyire fiatal és sebezhető is volt. Újdonsült nagynéniként számomra is szívmelengető erővel bírt, amikor láttam, hogy a kisbabáját gondozó nővérem is volt egyszer olyan pici baba, mint most a kisfia. És bár tudom, hogy ez az élet rendje, mégis szívmelengető volt azt is látni, hogy édesanyám és édesapám hogyan gondoskodott két gyermekről fiatalabban, mint én most.
A fiatalkori képek és videók abban is segíthetnek számunkra, hogy jobban megértsük azt, hogy miért lettünk azok, akik. Elgondolkodhatunk a hibáinkon vagy a bölcs döntéseinken. Ha ugyanis meglátjuk azt, hogy honnan jöttünk, kik vettek körül és milyen érzéseink és nehézségeink voltak egykoron, az hatással lehet a jelenlegi önértékelésünkre és személyiségünk fejlődésének megítélésére.
Másrészt, ha jelenünket a múltunkhoz képest kedvező fényben tekintjük, büszkék vagy hálásak lehetünk a fejlődésünkért.
A múltban való elmélyedés ráadásul segíthet eltávolodni a jelenlegi problémáktól, a személyes emlékek közben tapasztalt ábrándozásnak köszönhetően. A nosztalgia tehát helyreállító kiutat is jelenthet bizonytalan, stresszes vagy elsöprő helyzetekben. Azonban:
Rossz úton jár, aki álmokból épít várat, s közben elfelejt élni.
– fogalmazta meg okosan Joanne Kathleen Rowling a Harry Potter könyvsorozatának első részében.
Edevis tükrénél figyelmeztette Dumbledore professzor Harry-t, hogy éljen inkább a valóságban (Fotó: Port.hu)
A nosztalgiázás ugyanis a pszichénkre is nagy hatást gyakorol. Az addiktív kábítószerekhez hasonlóan a nosztalgiának is erőteljes vonzereje van azáltal, hogy a múltbeli élményeket érzelmileg intenzívebbé és vonzóbbá teszi, egyfajta menekülést jelentve a jelenből a múltba. A kábítószer-hasonlat tehát azt is sugallja, hogy milyen könnyű túlzásba vinni a nosztalgiát, ezáltal gátolva a jelen megbecsülésének vagy megélésének a képességét.
Mire taníthatnak bennünket a régi fotóink?
- Azok a ruhadarabok, telefonok, lakberendezési trendek, amelyekért egykoron odavoltunk mind lecserélődtek, így nem érdemes folyamatosan lépést tartanunk az aktuális trendekkel, azok ugyanis múlékonyak és lényegtelenek a dolgok nagy rendszerében.
- Amint észrevesszük magunkon az öregedés jeleit pánikba eskünk. Majd tízen évek múlva visszanézve rájövünk, hogy mennyire fiatalok is voltunk és akkor még nem kellett volna aggódnunk.
- Az őszinte fotók mindig megmutatkoznak, a mosolyunk ugyanis teljesen más ilyenkor. Nevessünk többet őszintén!
- Egy fotó arra is rávilágíthat, hogy mennyit fejlődtünk az évek során. Hiteles önmagunknak lenni sokkal fontosabb, mint beilleszkedni egy olyan helyre, ahová nem vagyunk valók.
- Visszatekintve látszik igazán, hogy milyen fantasztikus szülők vagyunk mi és voltak a szüleink is. A sok születésnapi torta, farsangi kézzel készített jelmez, karácsonyi sütisütés, fűben hempergés mind olyan pillanatok, amelyek azt mutatják: jól csináltuk.
Az én szüleim is mindent megettek, hogy boldog gyerekkorunk legyen (Fotó: szerző saját fotója)
- Ne aggódjunk feleslegesen! Egy idő után elfelejtjük a bajaink többségét. Valószínű minden egyes kép készítése közben stresszelhettünk valamin (legyen ez akár egy vizsga, egy állásinterjú, egy stresszes munkahely). Ezeknek többségére azonban már nem emlékszünk amikor visszanézzük azokat, csupán a jó dolgokra.
- Legyünk hálásak a barátainkért, akik eljöttek a szülinapjainkra vagy akikkel együtt örültünk, nyaraltunk. Rengeteg jó ember vesz minket körbe az életünk során, így érdemes megbecsülnünk őket.
Keserédes emlékek
Azt szeretem a fényképeken, hogy olyan pillanatot örökítenek meg amely örökre elmúlt és lehetetlen reprodukálni.
– Karl Lagerfeld.
Karl Lagerfeld német divattervező (Fotó: Getty Images)
Lagerfeld idézete nálam is betalált. Hiszen – mint már fentebb is említettem a saját példámon keresztül is -, nem minden nosztalgiapillanat felhőtlenül boldog. Nem minden emlék jár tehát pozitív hozadékkal. Ha a megtekintett emlékek ugyanis lényegesen jobbnak mutatják be a múltunkat vagy gyakran szerepel bennük egy elhunyt szeretett személy, akkor hamar eluralkodhat rajtunk a szomorúság, a hiány és a csalódottság érzése. A tudománynak azonban arra is megvan a válasza, hogy miért érdemes mégis elővenni olyan emlékeket, amelyek adott esetben fájdalmasak lehetnek számunkra. A kutatók úgy gondolják, hogy a keserédes nosztalgia egyfajta hidat képezhet a múlt és a jelen között, erősítve azok kapcsolatát.
A veszteség szomorúsága azonban fokozhatja jelenünkben a szeretteink megbecsülését, és arra ösztönözhet, hogy nyitottabban forduljunk mások felé – mind a múltunkban mind pedig a jelenünkben. Nem csoda hát, hogy a nosztalgiázás a baráti kapcsolatainknak is jót tehet.
Motiválhat ugyanis bennünket arra, hogy újra kapcsolatba lépjünk azokkal, akikkel már egy ideje nem beszélünk, pedig egykor fontosak voltak az életünkben.
Ha az idősebb olvasók most rázzák a fejüket a megállapításokra, mondván, hogy egy régi fotót nézegetve a boldogság helyett inkább csak a fájdalmat érzik, akkor érdemes azt is figyelembe venni, hogy egy friss kutatás szerint a személyes fotók nézegetése nagyobb valószínűséggel csökkentik a negatív érzéseket a fiatalabbaknál, ennek egyik oka pedig a közösségi médiában keresendő.
A fiatalok ugyanis a közösségi médiát egyfajta naplóként használják, tartalmaikat pedig gyakorta visszanézik oldalaikon, felidézve általuk életük alakulását, változásait és személyes fejlődésüket. A múltnak tehát nagy szerepe van önkifejezésük és identitásuk kialakításában. Példának okáért egy régi utazós fotót van, hogy évekig kint hagynak az oldalukon, ha az segít nekik az utazást kedvelő személyiségük kifelé való kommunikálásában. Természetesen ebben a kérdésben amellett sem lehet elmenni, hogy az idősebbek több veszteséget is átéltek már életükben, így értelemszerűen fájdalmasabb is lehet számukra a nosztalgia.
Ráadásul a régi emlékek beteljesületlen vágyakra, be nem tartott ígéretekre vagy elvesztett szerelmekre is emlékeztethetnek bennünket, az öregedés és az egészségügyi állapotunk romlása mellett.
Bár elsőre ez a kép nem egy túl jól sikerült darabnak tűnik szerkesztői szemmel, engem mégis az eladott, szeretett vidéki házunkra és a régi barátaimra emlékeztet. (Fotó: a szerző saját fotója)
Végső soron azonban a személyes fényképek áttekintése egészséges élmény lehet a pszichénk számára, ugyanis segíthet felismerni, hogy kik voltunk és kik lettünk, ezáltal megszépítve az életünkben bekövetkezett változásokat. Ezeket a változásokat mindig új lehetőségeknek kell tekintenünk az életünkben arra, hogy új kihívásokba kezdhessünk a személyes fejlődésünk érdekében. Sose feledjük, hogy hány múltbéli csalódáson túlnőttünk már, ezzel is bizonyítva önmagunknak, hogy milyen erősek is vagyunk.
