Szépségbűnök, amiket otthon elkövetünk magunk ellen

Pető Amy | 2015. Március 22.
Hajszőkítés otthon, körömépítés házi készülékkel, szempilla-hosszabbítás saját kezűleg, mitesszerek nyomkodása a tükör előtt. Ugye milyen ismerős? Szakembereket kérdezgettünk arról, mi számít szépségünk ellen elkövetett merényletnek, és mi az, amit esetleg még elvégezhetünk házilag.

Kezdjük a sort a hajunkkal. Rengetegen festik, színezik otthon maguknak, sőt még arra is vetemednek, hogy itt-ott belevágjanak. Bényi Judit mesterfodrász számtalan tönkrement, leégetett, letört, volument veszített hajjal találkozik a házilag végzett fodrászkodások miatt, de szívesen ellátja szakmai tanáccsal azokat a vendégeit, akik anyagi okokból mégis otthon kénytelenek  festeni a hajukat.

Judit szerint az egyszerűbb hajszíneket szinte minimális kockázattal megfesthetjük otthon is, de a bonyolultabb festési eljárásoktól óva int mindenkit. Legyen az bármilyen színváltoztatás, sötétről világosra, világosról sötétre festés, vagy különböző melírtechnikákkal való kísérletezés. Továbbá tiltólistás a tartós hullámosító eljárás, vagyis a dauer, mert óriási károkat okozhatunk a haj szerkezetében.

Színre színt? Na ne!

Kovács Barbara fodrász szintén gyakran szembesül otthon elrontott frizurákkal, sokan a melírrel is megpróbálkoznak, pedig kizárólag szakmai szemmel lehet megállapítani, hogy az adott hajra milyen erősségű oxidációs anyagot kell keverni a festékhez, hogy a megfelelő színt és minőséget kapjuk. Mint mondja, ehhez elengedhetetlen a szakmai tudás és bizonyos mértékű kémiai ismeret, hiszen erős vegyszerekről van szó. 

Tapasztalata szerint a hozzáértés hiánya, például a nem megfelelő oxidációs anyagok felelőtlen használata miatt sokaknak az otthoni hajfestéktől besárgul, bezöldül a hajuk. A laikus vendégek azt hiszik, hogy működik a színre színt típusú hajfestés, ez azonban nem lehetséges: ha fekete hajra világosbarna festéket kenünk, akkor csak a természetes töveket fogja be barnára a festék, a többi rész marad fekete.

Barbara otthonra maximum a gyermekhajvágást javasolja (amikor az anyuka a kis gyermekének levágja a haját) vagy a férfiak hajának gépi vágást, ezekben az esetekben ugyanis nem nagyon van mit elrontani. Semmiképp nem szabad szőkíteni, színt változtatni otthon, erős vegyszerekkel kísérletezni, mert a hajunk teljesen tönkremehet.

Mitesszerek, pattanások nyomkodása otthon? Inkább ne!

A második leggyakoribb otthon elkövetett szépségbűn, ha nekiesünk az arcunknak, és összevissza nyomkodjuk a mitesszereket és a pattanásokat. Ónodiné Erdélyi Kornélia mesterkozmetikus szerint a tökéletes tisztítás nem végezhető el otthon, mert a nem megfelelő fertőtlenítés miatt gyulladt pattanások alakulhatnak ki.

A szépségszalonokban használatos kozmetikai gépek sterilizálják az arcot, és bezárják a pórusokat, amit a vendég magán nem tudna kivitelezni. Kornélia szerint az összehúzó pakolások nagyon fontosak arctisztítás után, a masszírozást közvetlenül utána viszont nem javasolja, mert ez újra betömítheti a pórusokat.

Kornélia megnyugtat mindenkit, mert vannak dolgok, amiket mi is rizikó nélkül elvégezhetünk a fürdőszobában, és hozzá tartoznak a mindennapos bőrápoláshoz. Heti egyszeri radírozás, bőrtípusnak megfelelő arcmaszk és mindennapos arcápoló krémek sokat javíthatnak bőrünk állapotán, de sajnos a mitesszereket ezek a kencék sem tüntetik el, így jobb, ha ezzel a problémával szintén felkeresünk egy szakembert.

Egyszerűnek tűnik, de nem az

A körmözésnél, műszempillaépítésnél, és minden más, gyakorlatot, tapasztalatot, megfelelő előképzettséget, kifogástalan minőségű anyagokat és technikai felkészültséget igénylő munkavégzésnél komoly veszélyt rejt magában az, hogy látszatra nagyon egyszerű. Az alapanyagok, eszközök megvásárlását nem kötik végzettséghez, ezért aztán bárki hozzájuthat és “láttam én már ilyet” felkiáltással neki is állhat garázdálkodni – figyelmeztet Gera-Király Anita műkörömépítő és professzionális szempillastylist, a Szépség-gyár vezető oktatója.

Anita tapasztalatai szerint a leggyakoribb otthoni körülmények között elkövetett hibák: a természetes körömlemez szétreszelése, elvékonyítása, akár átlyukasztása a reszelővel, ne adj isten csiszológéppel. A fertőzések lehetősége is nagyobb, a fertőtlenítők használatának mellőzése, a körömágy megsértése és a helytelen eszközhasználat miatt, amely visszafordíthatatlan károsodást okozhat a körömlemezben.

A szakember hangsúlyozta: a házi műkörömépítő nem tanulta meg a műkörömépítést kizáró tényezőket, betegségeket, azok felismerését, így esetleg tovább ronthat egy meglévő problémán. A helytelen építés fellevegősödést okozhat, ami eltávolítás nélkül melegágya lehet a különböző algás, gombás megfertőződéseknek. Az olcsó, silány minőségű alapanyagok is veszélyesek lehetnek, a gyenge vagy túlkoros UV lámpa nem köti át rendesen az anyagot, csak felületi kötés jön létre, a természetes köröm közelében megmaradó ragacsos réteg pedig allergiát okozhat.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy egyes betegségek esetében – ilyen például a cukorbetegség – kiemelt figyelemmel és óvatossággal szabad csak építenünk, hiszen minden apró sérülés akár kritikus állapothoz is vezethet. Általánosan elmondható, hogy egy életre szóló, több szegmenses egészségkárosodáshoz vezethet a házi barkácsolás amellett, hogy az esetek nagy részében ezek a körmök nem is különösebben mutatósak.

Kényes kérdés: a műszempilla

Anita nem ajánlja otthonra a szálas pillasor építését sem, hiszen egy balul sikerült mozdulattal és az ellenőrizetlen alapanyagokkal a szemünk világát veszélyeztetjük.

Már a pillák felhelyezésére alkalmas csipeszek is tűélességűek, így nem kell hozzá nagy képzelőerő, miféle sérüléseket okozhat helytelen használatuk. Ha az alsó pillasor belelóg a vízvonalba, esetleg azon túl, akkor sérülhet a szaruhártya, ha nincs jól elkülönítve a két pillasor, akkor összeragadhatnak a szálak. Ha az alátét “megnyitja” a szemet, akkor a cianoakrilát tartalmú ragasztó gőze marhatja a szaruhártyát.

Rossz izolálás következtében a szempilla-hosszabbítás elveszíti “szálas” természetét, ilyenkor egy műszál több természetes pillára ragad, és azokat kiszakítva fog távozni egy esetleges trauma következtében erősen ritkítva a természetes pillasort. A rosszul felragasztott szálak nagy fájdalommal és kényelmetlenséggel járnak, ingerelve viselőjüket arra, hogy megpróbálja eltávolítani őket, így kitépve több saját szempillát.

A szakember kiemelte: műszálak méretének megválasztása is kényes kérdés, hiszen a túl nehéz műszempilla azon kívül, hogy esztétikailag erősen kifogásolható, még károsítja is a saját pillaállományt

A műszempilla-építésnél is komoly kockázatot jelent az építést kizáró tényezők, betegségek, illetve az allergiás reakciók, fertőzések fel nem ismerése. Mindemellett az is, ha a túlságosan irritatív, megkérdőjelezhető alapanyagokkal dolgozunk.

Anita megsúgta nekünk azt is, hogy az olaj a városi legendákkal ellentétben nem oldja le a műpillákat, pusztán megbontja a ragasztó stabilitását, megrövidítve ezzel élettartamát. A leoldó egy erős vegyszer, és szembe kerülve tartós károsodást is okozhat. Mindent egybevetve ebben az esetben is elmondható: jobb, ha megcélzunk egy szépségszalont, és hagyjuk, hogy profik vegyenek kezelésbe.

Exit mobile version