Trendkívüli jelentés: a popsi nem szexre való!

Bibók Bea | 2013. Október 04.
A pornófilmek hatására a mai fiatalok – és idősek is –, követve a trendet, egyre inkább igénylik az anális szex kipróbálását vagy rendszeres élvezetét. Férfiak elmondása szerint egy valamire való férfi minden lyukat be akar tömni, hiszen ettől érzi magát macsónak. Ám amíg a férfi megéli a szenvedélyt, addig sok nőnek a szó legteljesebb értelmében szenvedést jelent az anális behatolás.

Korunk szexuális kultúrájába majdnem “észrevétlenül” kúszott be az anális szeretkezés hagyománya, hiszen ma már szinte el sem képzelhető szeretkezés anális örömszerzés nélkül. Anno a titkos, baráti összejöveteleken látott NDK-s pornófilmekben szereplő férfiak – pajesszal, fehér zokniban és arany karórában – még nem képviselték a mohó, magát modern macsónak tartó, anális szexre vágyó férfi image-ét. Ám mára már egyetlen pornófilm sem eladható/versenyképes anális jelenet nélkül. 

A pornó hatása

A férfi álló fallosszal – vágyával nem bírva – duruzsol a nőnek, csókolgatja, bátorítja, aztán a nő megadva magát és a fenekét, elhelyezkedik a megfelelő testhelyzetben, leginkább a “kutya pózban”, ahol négykézláb hátulról történik a behatolás. Jó esetben a felajzott férfi követi a fokozatosság elvét, simogatja, masszírozza, kenegeti síkosítóval, ujjával tágítgatja a popsi bejáratát, majd – hangsúlyozom, jó esetben – óvatosan, lassan behatol a nő ánuszába. 

A férfi őrületesen élvezi, ám a  nő csak imitálja az élvezetet, leginkább fájdalmas fintornak értékelhetnénk a látottakat. A férfi kitartóan dögönyözi a nő popsiját, a nő a forgatókönyv szerint úgy csinál, mintha élvezné, és lelkesen mondogatja: “Fuck me, more!” , de  – valljuk be – ez nem tud igazán hiteles lenni. Némelyik nőnek még a könnye is kicsordul “örömében”. Az akció végén a kedves nézőt az a meglepetés éri, mikor a hímvessző már kicsusszant az ánuszból, láthatóvá válik a női főszereplő végbélzáró izmocskája, ami az igénybevétel után képtelen összehúzódni és eredeti állapotába visszazárni – és ez innentől már nem érzéki csalódás!

A minta rossz

Sajnálatosan a filmbéli részlet mintává vált, sok fiatal innen tanulja a szeretkezés csínját-bínját. Fiatal fiúk és lányok mind azt gondolják, hogy szerelmeskedni csakis a pornófilmekben látható módon érdemes. A fiúk az együttlétek alkalmával elvárják a lányoktól az anális szex lehetőségét. Ha a lány nem vágyik rá, és tiltakozásának ad hangot, akkor sajnos az önértékelése látja kárát: egy idő után saját magát ostorozza azért, mert nem elégítette ki kedvese szexuális igényeit. Félelem tölti el, hogy párkapcsolata a tiltakozása miatt megromlik. Ez az érzés bűntudattal és lelkiismeret-furdalással párosul, és máris elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor a női önértékelése romokban hever. Kialakul egy csiki-csuki helyzet, amiben egyrészt a nő nem szeretné az anális szexet, másrészt dolgozik benne a megfelelni akarás. Így sokszor akarata ellenére, a megfelelési kényszer hatására mégis vállalja. Csakhogy ez egy bumeráng, visszaüt: míg fizikálisan megteszi, amit kedvese elvár, addig érzelmi síkon viszont távolodik tőle, hiszen olyanra kényszeríti őt, ami neki nem jó.

Hosszú szüzesség anális szexszel

Ma Magyarországon a fiúk átlagosan 13,5 évesen, a lányok 13,9 évesen vesztik el a szüzességüket. Sok lány a terhességtől való félelmében csakis análisan engedi közeledni magához kedvesét. Az érzelmileg nem előkészített, “kényszerszex” következményeként még gyermekfejjel csapdába esnek, a saját felnövekvő nőiségük romba döntésében asszisztálnak. Ha belegondolunk, hogy a 13-14 éves gyerekek pszichoszexuális fejlődésük közepén tartanak, akkor beleborzadunk abba, hogy ők a szüzességüket esetleg megtartva, de az “igényeknek megfelelve”, a terhességtől való félelmükben análisan élnek szexuális életet. 


Férfiak kontra nők

Elterjedt nézet a férfiak körében, miszerint egy nő alapvető tudása, hogy orálisan is és análisan is tudjon és akarjon szerelmeskedni. Bízzunk abban mi nők, hogy a punci okozta öröm azért még nem merül feledésbe! Tudom, egy férfi számára minden izgalmas és meghódítandó, ami “lyuk”, izgalmas a száj, a hüvely és a popsi is; mind-mind egy játékszer, amivel ők kedvükre szeretnének játszadozni. Az is köztudott, hogy az anális szex során az izmok feszessége miatt a hímvesszőre gyakorolt stimuláció erősebb, mint a hüvely által kiváltott ingerlés, ám hiba lenne az anális szexet csak ezért elvárni a nőtől, hiszen alapvető döntési jogától fosztja meg ez a hozzáállás.

A szexuális helyzetek közül a legtöbb nő az anális szexre mond nemet. Az érvek közötti első helyen az áll, hogy az anális behatolás fájdalommal jár. Mivel az ánusz tele van idegvégződéssel, ezért fájdalmas a behatolás, ez tény. Egyszerűen nem tud nem fájdalmas lenni. Míg a hüvelybe való behatolás azért nem fáj, mert a hüvelyben nem találhatók idegvégződések, hiszen akkor a szülés olyan nagy fájdalommal járna, amit a nők képtelenek lennének elviselni. Az ánusz – akármennyire tisztaságmániás is egy nő – mégiscsak egy “piszkos” szerv, és ez a nőket félelemmel tölti el. Nem szívesen adják oda a legpiszkosabb testrészüket kedvesüknek. Az aduász, azaz a legfőbb ellenérve a nőnek az, hogy a popsi nem szexre való.

fotók: Jan Saudek

Bár tudjuk, a legfőbb és legősibb szexuális fantáziák egyike az anális szeretkezés – hiszen már a Káma-Szútrában is találkozhatunk vele -, mégis azt kell, hogy mondjam, jogos a nőtársaim ellenvetése. Egy idős proktológus professzor szavát tolmácsolom: “Mondja el a nőknek, hogy vigyázzanak az anális szerelmeskedéssel! Ne engedjenek barátjuk, férjük, szeretőjük zsarolásának, mert annak nem lesz jó vége. Az lenne a jó, ha análisan csakis ünnepnapokon szerelmeskednének! De azt is mondja meg nekik, hogy ne ünnepeljenek minden héten, csak esetleg két-három havonta egyszer!”

A popsi anatómiája

A végbél izomzata egy kétszintű izom, aminek a felső izomgyűrűjét reflexek nyitják-zárják, az alsó harántcsíkolt izomrostokból álló izomgyűrűt pedig mi magunk vagyunk képesek irányítani. Amikor a széklet a végbélbe érkezik, akkor nyomást gyakorol a felső izomgyűrűre, ami reflexszerűen kinyílik. Ekkor székletürítési ingert érzünk, és a külső izomgyűrűvel tudjuk szabályozni az ürítést vagy székletvisszatartást. A folyamat egyszerű székletürítés estén, hiszen a végbél izomzata a belülről kifelé történő ürítésre van “megszerkesztve”, minden rendeltetésszerűen működik!

Más a helyzet anális szeretkezéskor, amikor a hímvessző ellentétes irányból, azaz kívülről halad befelé: először is egy hímvessző – még a kisebb méretűek is – vastagabb, mint egy formázott széklet. A férfi az anális behatolás előtt hiába duruzsol kedvese fülébe, cirógatja popsiját, kedves szavakkal biztatja, hogy “Engedd el magad, drágám! Meglátod, milyen finom lesz Kicsi Bogárkám!”, hiába kenegeti, nyalogatja, birizgálja – még a hátát is cirógatja közben -, a nő csak a végbélzáró izom alsó izomgyűrűjét tudja elengedni, a felső izomgyűrűt nem.

Amikor a férfi hímvesszőjével behatol, akkor az alsó izomgyűrű ugyan beengedi a péniszt, de a felső izomgyűrű nem nyílik akaratlagosan, ezért muszáj áttörnie – és itt van a probléma, mert ez a felső izomgyűrű sérül. Ha egy nő rendszeresen él szexuális életet análisan, akkor a felső izomgyűrű oly mértékben károsodik, hogy képtelen lesz az összehúzódásra. Ilyenkor a székletmegtartás már csakis a külső izomgyűrűvel történik, a felső izomgyűrű nem tud részt venni benne, hiszen nem képes az összehúzódásra. Ekkor tapasztalható, hogy a szexi fehérnemű barna foltos lesz, a hígabb székletet pedig  képtelenek megtartani az anális szexet élő nők. Ha a belső izomgyűrű károsodott, már nem lehet regenerálni. Ebben az esetben a székletmegtartási képesség fejlesztésének egyetlen lehetősége az, hogy intim tornával a külső izomgyűrű szorító erejét fejlesszük.

Te döntesz!

A fent leírtakkal együtt azt gondolom, a döntést mindenki maga hozza meg! De fontos hangsúlyozni, pláne a szexuális életük hajnalát élő fiatalok érdekében: szexuális életet úgy szabad élni, hogy mindkét félnek élvezetet jelentsen. Fontos, hogy a nők is el tudják mondani, mi jó nekik és mi nem! Semmit nem szabad szánalomból csinálni! A szexben is mindenkinek joga van azt mondani, hogy NEM – minden bűntudat nélkül! Fontos, hogy tudjuk érvényesíteni érdekeinket, hiszen a szex rólunk is szól! Tudnunk kell úgy megvédeni magunkat, hogy közben a párunk igényeit is szem előtt tartjuk! Ha ez működik, akkor nyitottan, felelősségteljesen, egymásra hangolva élhetünk szexuális életet a párunkkal, és kiteljesedünk egymás ölelésében.

A cikk szerzője Bibók Bea pszichológus, szexuálpszichológus, pár- és szexuálterapeuta. A Babes – Bolyai Tudományegyetem pszichológia szakán végzett, mint pszichológus. A Magyar Családterápiás Egyesület család- és párterápiás képzését követően a Semmelweis Orvostudományi Tudományegyetem posztgraduális képzésén tanult szexuálterápiát. Tagja a Magyar Családterápiás Egyesületnek és a Szexológiai Tudományos társaságnak, valamint a Magyar Szimbólumterápiás Egyesületnek.

Exit mobile version