“A puncim egy húsevő virág” – te szereted a tiédet?

Bibók Bea | 2016. Július 25.
Te mit mondanál akkor, ha megkérdeznélek téged, milyen kapcsolatban vagy a vagináddal? Hogyan rajzolnád le a női szervedet, amit lehet, hogy soha életedben nem láttál még, mert szégyellted megnézni? Mit gondoltál akkor a női hüvelyről, amikor a nőgyógyászodnak kénytelen voltál széttárni a lábad, hogy megvizsgáljon? Te szereted a puncidat? Te jóban vagy vele? Magyar nőket kértem meg, hogy rajzolják le a puncijukat.

Amikor a nők arról panaszkodnak, hogy nem képesek elérni az orgazmust a szeretkezéskor, meg szoktam tőlük kérdezni, hogy maszturbáltak-e már, és úgy sikerült-e nekik a beteljesülés. Sok nő összehúzott szemöldökkel néz rám, tekintetében rosszallás tükröződik, mintha azt mondaná: Csak nem gondolod, hogy hozzáérek ahhoz a piszkos, bűnös szervhez? Örülök, hogy nem látom, pfuj!

Vaginafal

Ha visszanézünk, talán vannak emlékeink kislány korunkból arról, hogy hogyan szólítottuk a nemi szervünket, szólítottuk-e egyáltalán valahogy? Tudjuk, hogy mi, nők, nem látjuk a puncinkat, a lányom szavaival élve: “hiszen mi nem vagyunk macskák!” A fiúknak mindig szem előtt van a nemi szervük, sőt meg is fogják pisiléskor annak érdekében, hogy ne slagozzák körbe a WC-t. A lányok nem látják – hiszen nem macskák –, de még nem is érintik, mert a pisiléshez nincs rá szükség.

Szerzőnk párterápiás tanácsadó, szextanácsadó. Jelenleg fiatalok szexuális nevelésével, párkapcsolati problémákkal, szexuális problémákkal foglalkozik. Mindennel, ami tabunak számít. Tanít Kriston intim tornát is, mert fontosnak tartja, hogy az izmok is felkészültek legyenek a kiegyensúlyozott szexuális életre. Tagja a Magyar Családterápiás Egyesületnek és a Magyar Szexuálterápiás és Párterápiás Egyesületnek.
 

“Jó kislány nem csinál ilyet!”

A minap babalátogatóban jártam. Flóra 4 hetes kislány, anyukája szépen bontogatta ki őt a pelusból, majd jól letörölte a popsiját illatos törlőkendővel. A kislány kezecskéje azonnal a kis csiklójához tévedt, amikor is anyukája megfogta a két kis mancsocskát, elhúzta onnan, miközben szépen belenézett a kisbaba szemébe, és azt mondta neki: Jó kislány nem csinál ilyet, nem nyúlkál rossz helyre! Flóra kiváló testtudattal rendelkezett, hiszen azonnal tudta, hogy sokkal izgalmasabb a kis punciját, csiklóját megcirógatni, mint az orrát vakargatni, hiszen a testének e területén – a csikló környékén – van a legtöbb idegvégződés. Éppen ezért ezt a területet sokkal izgalmasabb megérinteni, mint a test más részét. De a szülői szigor már korán megtanítja neki, hogy a jó kislányok nem viselkedhetnek illetlenül.

Ha visszaemlékszünk a saját gyermekkori fürdéseinkre, vagy arra, hogy hogyan kommunikáltunk a kislányunkkal fürdetés közben, akkor talán emlékszünk arra is, hogy a kis női szervüknek adtunk-e kedves beceneveket, vagy csupán annyit mondtunk:

– Édesem, mindenhol megmostad magad?

Vagy:

– Drágám, ott alul is jól megmostad?

Nem mondtuk ki, hogy kicsikém, mosd meg a kis csiklódat, a nagyajkacskáidat, meg belül a kis ajkacskáidat, a babalyukat, kakilyukat, na meg a pisilyukat is, mert valószínűleg szégyenérzetünk lett volna a konkrét elnevezésektől.

Biztosan vannak szerencsés nők, akiknek nem így alakult a gyermekkoruk, akik megkapták az édesanyjuktól a nemi szervükhöz való egészséges viszonyulást, nyitottságot. Valószínű, számukra nem volt tabu a meztelenség, és szüleik nem büntették meg azért, mert a kis kezük a puncijukra tévedt.

Anyám azt mondja nekem rekedt, vészjósló hangján, hogy hagyjam békén a nunikámat, és ne vakargassam többet. Szörnyen megijedek, hogy talán tönkretettem azt, ott, odalent. Nem merem megérinteni magam, még fürdés közben sem. Félek, hogy befolyik oda a víz, és annyira megtelik vele a testem, hogy szétrobbanok. Sebtapaszokat teszek a nunimra, hogy lezárjam a lyukat, de a tapaszok mindig leesnek a vízben. Egy dugaszt képzelek oda, egy káddugót, ami nem engedi, hogy mindenféle dolgok belém menjenek. Három, szívecskékkel díszített bugyiban alszom, a hálóingem alatt. Néha még szeretném megérinteni magam, de nem teszem.” – Ötéves kislány (Eve Ensler: Vaginamonológok)
 
“Volt akkoriban egy gyerekvigyázónk, Sara. Mindig olyan magas, sipító hangon beszélt, hogy pisilnem kellett tőle. Amikor egyik este fürödtem, azt mondta nekem, ne felejtsem el megmosni az “Izé-mizémet”. Nem mondhatom, hogy tetszett volna nekem ez a név. Először nem is értettem, miről beszél. De volt valami határozott és felnőttes a hangjában. Úgyhogy jobb híján elfogadtam. Igen, az ott, az én Izé-mizém. Sajnálatos módon ez a név velem maradt felnőtt koromban is. Az első közös éjszakánkon elmondtam a férfinak, akihez később feleségül mentem, hogy Izé-mizé egy kicsit félénk, de nagyon igyekvő, és ha türelmes lesz vele, akkor biztosan feltárja majd a titkait.” (Eve Ensler: Vaginamonológok)
 

A testtudat fontos dolog nekünk, nőknek. A női szervünk egy kincsesláda, amivel ha nincs kapcsolatunk, akkor kincseink sincsenek. Ha nincsenek kincseink, akkor hogyan várhatjuk el a párunktól, hogy szeresse és becézgesse, kényeztesse odaadóan a vaginánkat, netán még orgazmust is szerezzen nekünk? Milyen kincsesláda az, aminek a gondolatától is szégyelljük magunkat?

Azt kértem a nőktől, azt rajzolják le, amilyennek elképzelik a puncijukat. Nem a női szerv kinézete, valós megjelenési formája volt a fontos – tehát nem tükörrel a kézben kellett lerajzolni –, hanem leginkább az volt a fontos, hogyan viszonyulnak a nők a saját nemi szervükhöz. Voltak nők, akik képtelenek voltak rajzolni, hárítottak, a feladatot hallván lefagytak, és rossz érzésük támadt. Voltak, akik hatalmasat kacagtak, és boldogan, izgatottan ceruzát, tollat ragadtak. Akadt, aki művészi ambíciókkal próbálta megtestesíteni a saját viszonyát a nemi szervéhez, és olyan is, aki nagyon szégyellte magát azért, mert élvezte azt, hogy gondolkozhat a vaginájáról és ezt alkotásban meg is örökítheti. Ezt követően felszabadultak, az érzés csodát tett velük.

“Az én puncim, mint a kapucnim.”

Emlékszem, amikor kislány voltam, akkor ébredéskor mindig leleltároztam, hogy megvan-e a puncim. Jó érzéssel töltött el, amikor végighúztam az ujjaimat, éreztem a szeméremdombot, a kis apró részeket, sőt még bele is mártottam az ujjaimat, és megszagoltam. Mire felnőtt lettem, már tudtam az illatáról, hogy az én puncim jól van-e, vagy éppen nincs jól. Az illatáról és a váladék minőségéről pontosan tudtam, hogy a ciklusom hol tart. Ez a szertartás azóta is megvan az életemben, a puncim hozzám tartozik, minden pillanatban van kapcsolatom vele. Reggelente félálomban megérintem és jó érzéssel ébredek fel. Kicsit olyan, mintha kapucnit hordanék, ami elválaszthatatlanul követ engem mindenhová. Én a puncimra büszke vagyok, szeretem és tudom, hogy sok örömöt tud adni a páromnak és nekem is.” – Klára, 33 éves

Az én puncim olyan, mint egy dunsztosüveg. Tudom, nem túl szép kép ez, de lesz még jobb is, most azon vagyok, hogy erősítsem és kicsiny dzsemesüveget csináljak belőle, amiből folyik ki az édes nedű. – Bori 37 éves, friss édesanya.

Én nem mertem lerajzolni a puncimat. Nem is mertem még soha életemben megnézni, a férjemnek sem engedem meg, csak sötétben érhet hozzám. Persze most már tudom, ez nincs így jól, valószínű ezért nincsen orgazmusom, hiszen kapcsolatom sincs a vaginámmal. Mindig bűnösnek érzem magam, ha eszembe jut, vagy hozzá kell érnem. Mindenem tiltakozik ellene. Tudom, hogy dolgom van a nőiségemmel, mert a szexuális örömöket képtelen vagyok megélni. Most úgy érzem, még nem vagyok képes lerajzolni a női szervemet, de azért írtam pár sort: »Az én puncim hol egy nyiladozó virág egy gyönyörű kertben, hol egy fonnyadozó, érett gyümölcs” – írja Rózsika, 37 éves.

"A puncim egy húsevő virág" – te szereted a tiédet?

Te mit mondanál akkor, ha megkérdeznélek téged, milyen kapcsolatban vagy a vagináddal? Hogyan rajzolnád le a női szervedet, amit lehet, hogy soha életedben nem láttál még, mert szégyellted megnézni? Mit gondoltál akkor a női hüvelyről, amikor a nőgyógyászodnak kénytelen voltál széttárni a lábad, hogy megvizsgáljon? Te szereted a puncidat? Te jóban vagy vele? Magyar nőket kértem meg, hogy rajzolják le a puncijukat.

Te milyennek képzeled a puncidat?

A vaginám: zöld rét, hamvas – harmatos rózsaszín mező volt. Tehénbőgés, lenyugvó nap, kedvesem érintése, puha szalma. – Eve Ensler: Vaginamonológok
 
Van valami a lábam között. Nem tudom, mi az. Nem érintem meg. Már nem. Soha többé. Azóta nem. – Eve Ensler: Vaginamonológok.
 

Mit mondana a vaginád, ha beszélni tudna?

Ha a vaginádat elképzeled, felöltözteted és megszólaltatod, vagy valami ételnek képzeled el és a hozzátartozó ízvilágot idézed fel, máris fontos dolog történik. Tudomásul veszed, hogy igen, tényleg van egy vaginád, amin keresztül menstruálsz, amin keresztül a világra hozod a kisbabádat, amivel szeretkezel, és szexuális örömökhöz jutsz, amit jó néha megérinteni és szenvedéllyel átadni a szíved választottjának. Ami egyedi és csak a tiéd, egyszeri és megismételhetetlen ügyes kis szerkezet. Amire figyelned kell, amit érezned is kell, hiszen a tiéd, a nőiséged kulcsa. Nem lehet nem tudomásul venni, hogy van egy szép, kívánatos női szerved, ami kizárólag csak a te tulajdonod, és annak adod oda, akinek akarod.

Bátran adj neki nevet, becézd, tudj róla és ne utasítsd el!

Ha van kapcsolatod vele, akkor talán azt is el tudod képzelni, mit mondana a vaginád ezek után akkor, amikor örül szerelmeskedés közben:

A cikk szerzője Bibók Bea pszichológus, szexuálpszichológus, pár- és szexuálterapeuta. A Babes – Bolyai Tudományegyetem pszichológia szakán végzett, mint pszichológus. A Magyar Családterápiás Egyesület család- és párterápiás képzését követően a Semmelweis Orvostudományi Tudományegyetem posztgraduális képzésén tanult szexuálterápiát. Tagja a Magyar Családterápiás Egyesületnek és a Szexológiai Tudományos társaságnak, valamint a Magyar Szimbólumterápiás Egyesületnek.

 

Bibók Bea cikkei az NLCafén:

Exit mobile version