Báliruhában szülhet Sarka Kata

nlc | 2009. Február 03.
Sarka Kata hűséges feleségként mindenképp el akarja kísérni férjurát egy bálba. Katát még az sem tartja vissza, hogy bármelyik pillanatban megszülhet, és lehet, hogy a bálról kell a kórházba sietniük.

Sarka Kata bármelyik nap megszülheti Hajdú Péterrel közös gyermekét. A kismama azonban nem szeretné kihagyni az év egyik legnagyobb celebeseményét, a szombati Story-gálát. A Bors Online-on megjelent hír szerint a kismamának már az estélyi ruhája is elkészült. A fekete selyemszaténból készült, mell alatt húzott, térdig érő, hátul nyitott ruhakölteményt Benes Anita álmodta meg. A leírásból el tudjuk képzelni, mekkora feltűnést kelt majd a mindenórás kismama a forgatagban.

Bár Kata megbeszélte a pocakjában lakó csöppséggel, hogy várjon még egy hetet, mindenre fel fognak készülni. – A kelengyét is visszük magunkkal, hiszen tényleg bármikor bármi történhet. Pénteken voltunk az orvosnál, a baba akkor majdnem három kilót nyomott. Nagyon várjuk már, hogy végre megpillanthassuk a kislányunkat. Peti már azt is eldöntötte, hogy mindenképpen ott lesz a szülésnél, és fogja a kezem – mondta Kata a Borsnak.

Exit mobile version