Tömegbotrány a Való Világban

nlc | 2011. Február 08.
Újra forrnak az indulatok a valóvillában. Olivér és Béci egymásnak estek, majd Szandika is beszállt a botrányba.

A játékosok mély szofisztikáltsága

Nézők millió lehetnek tanúi napról napra annak, mit is tesz az összezártság az emberekkel. Hogyan fordulnak ki magukból, veszik el realitásérzékük és tűnnek el erkölcsi normáik. Hogyan válnak számukra a fontos dolgok értelmetlenné, s a kevésbé fontosak, felszínesek pedig számos konfliktus forrásává.

Tombolnak bennük a hormonok, a feszültség, az összezártság pedig előhozza eltemetett igazi, benső énjüket. Talán ez is az oka annak, hogy a Való Világ4-ben mostanra sorozatossá váltak a botrányok, konfliktusok, kiborulások. S ráadásul még korántsincs vége! Nagyon csúnyán összeveszett ugyanis egymással Béci és Olivér, a két vagány felhangon ordítozott egymással. Majd Olivér kénytelen volt Szandikával is összeveszni, hiszen a lány rettenetesen féltékeny arra, hogy a rosszfiú Anikóval tölti az időt őhelyette. A pszichológus szerint az ingerszegénység miatt teremtenek maguknak erős ingereket a játékosok.

– Szükségük van a konfliktusokra, hogy történjen valami velük. S ezzel a nézői igényeket is maximálisan kiszolgálják – mondta el dr. Csides Kata. 

 

Exit mobile version