Negyven feletti gyermekáldás a sztárvilágban

nlc | 2011. Március 13.
Az utóbbi hetekben számos híresség boldogsága példázta: a gyermekáldás akkor is bekövetkezhet, amikor a leendő szülők esetleg már lemondtak a csodáról. Fehér Anna, Fábry Sándor, Mariah Carey – sztárok, akiknek negyven felett adatott meg, hogy szülők lehessenek.

A két legdögösebb negyvenes színésznő

Fábry Sándor álma ötvenhét évesen teljesült: a showmannek megszületett a kislánya, Borbála. A sztár olyannyira titokban tartotta gyermeke születését, hogy a lapoknak valóságos nyomozómunkát kellett folytatniuk, hogy kiderítsék: tényleg apa lett. Aztán Fábry környezetéből részletek is kiderültek. „Sándor régóta szeretett volna már gyereket. Kedvesével hosszú évekig próbálkoztak, de nem jött össze a baba. Élete legboldogabb pillanata volt, amikor a kicsi világra jött. Ha valaki, ő aztán mindent meg fog adni annak a kicsinek” – mesélte egyik ismerőse. A hírek szerint Sándor kislánya a Margit kórházban született, a showman álruhában járt be a pici lányhoz és mamájához, mert semmiképpen sem akart felhajtást maga körül. 

Fehér Anna  ötvenkét évesen vár babát. A Szomszédok egykori Almája nem beszélt áldott állapotáról, még legközelebbi kollégái sem tudtak az örömhírről. Anna nyár elejére várja első gyermekét, és ragyog a boldogságtól, egy közelmúltban rendezett díjátadón már kerekedő pocakkal jelent meg.

Fehér Anna a Fonogram díjátadón – már láthatóan gömbölyödik
Fotó: Sanoma Archív/Rozmanitz Gábor

Hivatalos adatok szerint Magyarországon igen kevés azon nők száma, akik ötven év felett vállalnak kisbabát, és még mindig alacsony a negyvenöt év feletti kismamák száma is. A Bakkerház nevű internetes oldal szerint 2009-ben mindössze 3 sikeres 50+-os szülés volt, de 2000–2009 között is csupán 9.

Jakupcsek Gabriella negyvenöt esztendős volt, amikor harmadik gyermeke, első kislánya megszületett.  A műsorvezető szerint számos előnye van annak, ha valakinek negyven felett születik gyermeke.

„Nagyon figyelnek ránk, éppen ezért előnynek éltem meg, hogy ilyen korban szültem a harmadik gyermekemet. Nem mondanám azt sem, hogy jobban vigyáztam volna magamra, mint korábban, jártam masszázsra és mozogtam. És több vizsgálatra kellett járnom, aminek viszont kifejezetten örültem” – mondta el Gabriella.

Negyven felett született babája Szulák Andreának, vagy a külföldi hírességek közül Halle Berrynek, Mariah Carey-nek és Celine Dionnak is. Ugyan utóbbi két énekesnő nem vallotta be, sokan mondták, hogy mindketten mesterséges megtermékenyítésen estek át, tekintve, hogy Mariah éppen ikrekkel állapotos és Dionnak is iker fiai születtek. 

Dr. Csermely Gyula nőgyógyász szerint annak, aki 40 évesen vállal gyermeket, ugyanúgy lehet egészséges babája, ahogy egy 25 éves nőnek beteg gyereke. Az orvos szerint a különös hangsúly a Down-szűrés elvégzésén, s nem is elsősorban az életkoron van. „A terhes nő életkora befolyásolja a kromoszóma-rendellenességek előfordulásának gyakoriságát – magyarázta Csermely Gyula nőgyógyász főorvos. – Az életkor előrehaladásával a Down-kór kockázata növekszik. A felismerés alapján a 35 évnél idősebb hölgyek számára felajánlott és többnyire elvégzett vizsgálat azt eredményezi, hogy ma több Down-kóros gyermek születik a fiatalabb, nem vizsgált korosztályból, mint az idősebb csoportból. Minden terhességnek van kockázata.”

 

 

Exit mobile version