Előkerült Pál Dénes régi szerelme…

nlc | 2013. Január 22.
Pál Dénes első szerelme újra felbukkant! A ma már esküvőjére készülő lány a kapcsolatukat szeretné újra megbeszélni az énekessel.

Fájó sebeket szakított fel Pál Dénes egykori barátnője, aki a műsor elején levélben jelentkezett be az énekesnél. A Voice versenyzőjének egyre több titok derül ki múltjából, nemrég megtudtuk, hogy megverték, most pedig szerelmi csalódásáról vallott. „A volt barátnőm, az első nagy szerelmem írt levelet. Nem esett túl jól, hogy felbukkant a semmiből. Arra kért, hogy találkozzunk, és beszéljük át a kapcsolatunkat” – mesélte Pál Dénes a Borsnak. A fiú úgy döntött, találkozik a lánnyal, de nem is titkolta, nagyon felkavarta az eset. „Nem végződött szépen, de én már lezártnak tekintem” – mondta Pál. A lány állítólag akkor a volt barátjával találkozott az énekes számára idegesítően sokat, ezért szakítottak. Most megint egy ex került képbe, miközben őt otthon vőlegénye várja, Pál Dénest pedig elmondása szerint mintegy 400 rajongó levele.

 

 

Exit mobile version