Sztárok

Megverték a Voice énekesét

Mély nyomot hagyott Pál Dénesben, hogy két évvel ezelőtt megverték a Keleti pályaudvar környékén.

Megverték a Voice énekesétNemcsak fizikailag, lelkileg is megviselte az eurovíziós dalversenyen is induló Pál Dénest, amikor két évvel ezelőtt megtámadták. A fiú éppen utolsó vonatához sietett, amikor az igencsak rossz környéken egy banda szemet vetett rá. „Többen álltak ott, akikre csak egy pillanatig néztem, de az elég volt ahhoz, hogy belém kössenek. A következő percben már csak az ütéseket éreztem, és a vért a számban, egy pofontól ugyanis felrepedt az ajkam” – mesélte a Blikknek a csendes énekes, aki végül gyorsaságának köszönhette, hogy el tudott menekülni. Dénest azóta is kísérti az eset. Úgy érzi, lelkileg nagyon megviselte, és hiába telt el két év, a mai napig nem szeret arra járni. Pedig a vonatok indulása változatlan, így ha meg szeretné látogatni szüleit, kénytelen a Keleti pályaudvar felé menni…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top