Sztárok

Pál Dénes, a Voice döntőse: “Csajozásban egy nagy mamlasz vagyok”

Zárkózott és kissé félszeg srác, aki csak keveseket enged közel magához. Párbajpartnerét, Szilvit azonban beengedte a lelkébe az elmúlt hetekben, és egyre jobban bántotta, hogy egyiküknek ki kell esnie a Voice-ból. Szilvi hazament, Dénes maradt, de nagyon hiányzik neki a lány.

Pál Dénes, a Voice döntőse: „Csajozásban egy nagy mamlasz vagyokNem hittek a tehetségében

„Lelkileg nagyon közel kerültünk egymáshoz, már most nagyon hiányzik, pedig épp a napokban sikerült újra találkoznunk. Nagyon jót beszélgettünk! – meséli Pál Dénes. – Nem lesz könnyű tartanunk a kapcsolatot, hiszen én az ország egyik, Szilvi pedig a másik csücskében él, de szerintem ez egy barátságnak nem szabhat gátat.” A miskolci fiatalember ennek ellenére persze nagyon örül, hogy bejutott a Voice élő show-jába, úgy érzi, most végre bizonyított azoknak az ismerősöknek is, akik nem hittek a tehetségében. „Sokan kérdezgették, miért fizetek magánénekórákat, amikor nálam sokkal nagyobb tehetségek vannak, és úgysincs esélyem ezen a pályán, én azonban nem hagytam, hogy letörjenek. Egyetemre járok, ha végzek, energetikai mérnök leszek. Fontosnak tartom, hogy több lábon álljak, de a lelkem mélyén persze abban bízom, hogy a zene világa lesz az én fő hivatásom.”

Nem érti, mi tetszik benne a nőknek

A 21 éves Dénesről azt mesélték a családtagjai a műsorban, hogy önbizalom-problémákkal küzd, amit a nagyközönség nem ért, hiszen az égvilágon semmi baj nincs sem a külsejével, sem a hangjával, sőt! „Nem is annyira önbizalom-hiány ez, sokkal inkább tartózkodás – mondja Dénes. – Érzékeny vagyok, félek a csalódásoktól, így keveseket engedek magamhoz igazán közel. Csak néhány jó barátom van, akikben nagyon megbízom, több mint tízéves kapcsolatok ezek. Őket akkor sem hagyom el, ha sikerül a zenei pályán maradnom, s emiatt Pestre kell költöznöm. Annyira aranyosak, most is hetente többször fuvaroznak engem a fővárosba, időt, fáradtságot nem kímélve, pedig nekik is van egy életük.” A jóképű fiatalember mindennapjaiban most a Voice a legfontosabb, nincs szerelmes lány, aki otthon várja őt.

Pál Dénes, a Voice döntőse: „Csajozásban egy nagy mamlasz vagyok

„Most egyedül vagyok, és talán furcsán hangzik, de kicsit örülök is neki, mert ha párkapcsolatban lennék, akkor a kedvesem volna fontosabb, és nem az, hogy hétről hétre továbbjussak majd az adásban. Jólesik, hogy a visszajelzések szerint jól nézek ki, jót tesz az önértékelésemnek, azóta többször vizslatva néztem magam a tükörben, hogy vajon mi olyan jó az ábrázatomban, de ezzel a dologgal azért együtt lehet élni! Egyébként én annyira mamlasz vagyok, hogy általában észre sem veszem, ha tetszem egy nőnek. Nagyon egyértelmű jelzést kell adnia, hogy ezt feltételezzem” – nevet Dénes, aki Mező Misi csapatát erősíti majd hamarosan a TV2 tehetségkutatójának döntőjében.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top