5 milliót veszít Nagy Feró

nlc | 2013. Június 03.
Kevesebbel kell beérnie az énekesnek amiatt, hogy ősztől már nem fog a mentorszékben ülni. A Beatrice frontembere azonban tele van tervekkel, többek között egy színdarab készítése is foglalkoztatja.

Hatalmas tervekkel, ötletekkel készül az idei őszre az X-Faktorból kiszállt Nagy Feró. „Nagyon tervezem már azt őszt, mert akkor a zenészek kevesebbet tudnak zenélni, mint nyáron. (…) Muszáj bevételt szerezni, mert olyan kiesett pénzt kell pótolni, amit eddig az X-Faktor megadott” – jelentette ki az egykori mentor, aki elhatározta, hogy színdarabot készít egy rockzenész életéről. „Reméljük, erre lesz pénz is, mert ez 24 órás munka, ami csak jóval később termel bevételt. Ha termel” – árulta el a Blikknek a Beatrice frontemberek, aki az elmúlt három évadban körülbelül 10-10 millió forintot kapott mentorkodásért, most ettől az összegtől azonban elesik. „Most is vannak folyamatban reklámtevékenységek, és felkértek egy másik reklámra is. Igaz, mindez csak félig pótolja azokat a bevételeket, amiket az elmúlt években kaptam” – mondta az énekes, aki így számításai szerint nagyjából 5 millióból gazdálkodhat, kevesebbel, mint amihez szokott.

 

Kövess minket a Twitteren is!

Exit mobile version