Kimondták az igent: világsztárok közt esküdtek Vajnáék

nlc | 2013. Augusztus 19.
Világsztárok közt tartotta az esküvőt Andy Vajna és Palácsik Tímea. A pár Banderas otthonában ünnepelt.

Magyar idő szerint hajnali háromkor kelt egybe Andy Vajna és Palácsik Tímea. Kaliforniában, Antonio Banderas otthonában került sor a ceremóniára, ahova sok világsztár is ellátogatott, a Blikk szerint pedig Los Angelesben is marad vendégeskedni az újdonsült házaspár, amíg el nem utaznak nászútjukra.
A világsztárok mellett természetesen a család is megjelent, Timi édesanyja és testvére már napokkal korábban a helyszínre utazott, hogy segítsenek az előkészületekben. Végül sikerült fellépnie Edvin Martonnak is, aki a hosszas egyeztetések során úgy tűnt, nem fog tudni eleget tenni a meghívásnak. Miamiból utazott a helyszínre, hogy egy huszonöt perces koncerttel teljesítse Vajna kívánságát. „Megható volt látni őket, hogy milyen boldogok együtt, és a feleségemmel mi is sok boldogságot kívántunk nekik. Azt tudom, hogy nagyon izgatottak voltak mindketten a nagy nap előtt; Timi szeretett volna a lehető legszebb lenni, és tetszeni Vajnának, de ez érthető, hiszen mindenki izgatott, mielőtt kimondja a boldogító igent” – mesélte Edvin Marton az esküvőről.

 

Exit mobile version