Bejelentették: folytatja az X-Faktort a ByTheWay

nlc | 2013. November 09.
Nincs több titok! Kiderült, kik térhetnek vissza az X-Faktorba, miután Bozsek Márk úgy döntött: feladja a versenyt.
Bejelentették: folytatja az X-Faktort a ByTheWay

Nem véletlenül találgattuk pénteken, hogy kik térhetnek vissza az X-Faktorba. Schiwert-Takács László krea­tív főszerkesztő a Blikknek úgy nyilatkozott, hogy Bozsek Márk döntése után két lehetőség is felvetődött a műsor folytatására vonatkozóan, s hogy a legegyértelműbb variációs lehetőséget vették figyelembe. „Lehetne kevesebb versenyzővel folytatni, de akkor nem tartana addig a műsor, ahogy terveztük, ezért azt a döntést hoztuk Herman Péter ­kreatív producerrel és Kolosi Péter programigazgatóval, hogy az utolsó kiesőt, vagyis a ByTheWay-t hozzuk vissza. Az X-Faktor szabályai ezt megengedik, ez a logikus megoldás” – mondta Schiwert.

Ahogyan azt pénteken este is írtuk, egy évvel ezelőtt Zámbó Krisztián gondolkodott azon, hogy kilép az X-Faktorból. Valószínűleg akkor is hasonló forgatókönyvet vett volna elő a csatorna.

A jelenlegi helyzet az után alakult ki, hogy Bozsek Márk pénteken este bejelentette, hogy kiszáll az X-Faktorból. „Jelenleg nem érzem magam elég erősnek ahhoz, hogy ezt a versenyt végig tudjam csinálni. És nem tudok annyit adni az embereknek, amennyit megérdemelnének azért, hogy kitartanak mellettem” – mondta Márk a Fókusznak, majd hozzátette, hogy sok minden van az életében, amiben nem biztos, és ez is egy ilyen döntés, de meg kellett lépnie.

 

Exit mobile version