Alfred Nobel: ember a dinamitgyártó szörnyeteg mögött

Egy cikknek köszönheti, hogy ma nem „szörnyeteg”

Ha most visszautazhatnánk az időben, és az 1800-as években megkérdezhetnénk az embereket, mi a véleményük Alfred Nobelről, többségében cenzúrázni kellene a megszólalókat. Az akkori lapokban sokszor gyűlölködve emlegették a feltaláló nevét, és sokan örültek, amikor 1888-ban a haláláról számolt be az egyik francia napilap. A “Meghalt a halál kereskedője” című cikkben így fogalmaztak: „Dr. Alfred Nobel – aki abból gazdagodott meg, hogy rájött, hogyan lehet minél több embert minél gyorsabban megölni –, meghalt tegnap.”
Nobel ellenségei akkor voltak igazán csalódottak, amikor másnap helyreigazítást tettek közzé, miszerint nem Alfred, hanem a testvére hunyt el. Ennek ellenére a legenda úgy tartja, hogy a cikk hatására fogalmazódott meg a feltalálóban: tennie kell valamit, mert nem akarta, hogy ilyen negatív figuraként vonuljon be a történelembe. A pénze pedig megvolt ahhoz, hogy a hiúságát kielégítse.

Addig volt jó, amíg csöndben maradt

A dinamit mellett számtalan találmányát szabadalmaztatta (halálakor mintegy 355-öt tartottak nyilván), amelyekből fényűző életet élhetett kora egyik leggazdagabb embereként. Igaz, Nobel számára mást jelentett a fényűzés, mint a kortársainak. Nem volt éppen társasági ember, inkább magának való tudós, aki Európában több gyárat építtetett, és mindegyikben egy jól felszerelt labort rendezett be, ahova szívesen visszavonult. Olyankor nem evett, nem ivott és alig aludt, még az alkalmazottakkal sem beszélt, nehogy megszakítsák a gondolatmenetét. Egyes információk szerint öt, más források szerint hat nyelven beszélt folyékonyan az anyanyelvén, a svéden kívül: angolul, németül, franciául, oroszul és olaszul. Bár akik ismerték, többségében azt kívánták, hogy bárcsak semmilyen nyelven ne tudna, mivel elviselhetetlen stílusúnak mondták. Ezek után talán kár is megemlítenünk, hogy kevés barátja akadt, viszont sokan csodálták a tudományok terén elért eredményeit.

Rettegett a környezete

Na nem a hétköznapi emberek! Ők többségében csak a gyilkost látták benne. Például még a dinamit feltalálása előtt három évvel, 1864-ben 150 kiló robbanóanyaggal levegőbe repült Nobel gyára. Ez öt ember halálát okozta, de a kísérletei során történt balesetekben is sokan megsérültek, valamint a dinamithasználat kezdeti időszakában is. Nobel gyerekkori barátját és testvéreit is elvesztette, egyiküket állítólag egy gyárbalesetben, de a gyász csak tovább ösztönözte, hogy biztonságosabban szállítható és kezelhető robbanóanyagot készítsen. Furcsa módon ő maga egyáltalán nem rettegett attól, hogy egy robbanásban életét veszti.

A krematóriumért lelkesedett

Persze neki is voltak félelmei, állítólag szabályosan rettegett attól, hogy esetleg élve eltemetik, ezért megrendelt magának egy akkoriban keresettnek számító szerkezetet, amelynek segítségével ki tudott volna mászni a sírjából. Félelme ösztönözte arra is, hogy támogassa a krematóriumok építését, mivel szerinte a halottak elégetése az egyik legbiztonságosabb módja annak, hogy az akkoriban előforduló élve eltemetést elkerülje. Eredetileg a feltaláló úgy tervezte, hogy vagyonát a krematóriumhálózat kiépítésére szánja, hogy minden városban legyen legalább egy, de később meggondolta magát.

Egy korábbi agyvérzés után a legenda szerint Nobel már csak svédül tudott kommunikálni, sanremói villájában magányosan halt meg és hirtelen. Egyik barátja utazott oda, és ő intézte a temetést. Eleget téve Nobel kérésének, halála után felvágták az ereit és kivéreztették, ezzel is biztosította magának a tudós, hogy nem temetik el élve.

Nobel-díj: az utolsó ötlet

Híres végrendeletét azonban nemcsak ez az egy előzte meg. A róla megjelent hamis nekrológ után Nobel megszállottan kereste a megfelelő módot, amivel jó emberként emlékeznek majd rá. 1888-tól a haláláig, 1896-ig állítólag évente többször is újrafogalmazta a végakaratát, és mivel nem tartotta sokra az ügyvédeket, ezért nem kért a segítségükből.

Nobel a tudomány megszállottjaként élt, így abban biztos volt, hogy valamilyen módon a tudományt, a tanulást és a fejlődést akarja támogatni, de a Nobel-díj részletei csak az utolsó végrendeletében bukkannak fel. Akadnak, akik azt gondolják, hogy a tudós még valószínűleg előállt volna több részlettel, vagy esetleg teljesen más ötlettel is, ám 63 évesen agyvérzést kapott, aminek következtében pár órával később meghalt.

Pontatlan megfogalmazása miatt az érvényes végrendelete számos részletéről csak három évig tartó vita után tudott dönteni a Nobel vagyonát kezelő társaság, a Nobel-alapítvány. A közel 31 millió koronát kitevő Nobel-vagyont a végrendelet értelmében értékpapírokba fektették, és ezek éves kamatát olyan kivételesen tehetséges embereknek ítélik, akik az emberiség javát szolgálják a munkájukkal. Eredetileg a fizika, a kémia, az irodalom és orvostudomány területén, továbbá a békéért tett erőfeszítésekért osztottak díjat, később azonban a közgazdaság-tudomány is oda került az elismerésre méltónak tartott tudományok listájára.

Nobel és a matematika

Tegye fel a kezét, aki még nem hallotta a legendát, miszerint azért nincs matematikai Nobel-díj, mert a feltaláló felesége (máshol menyasszonya, szerelme) lelépett egy matematikussal? Nos igen, ilyenek a legendák, sokan ismerik ezeket, ám ettől még nem válnak igazzá. A történelmi anekdotának ellentmond például, hogy Nobel soha nem volt nős, de még vőlegény sem. Igaz, az orosz Alexandrát feleségül kérte, de kosarat kapott. Később Nobelnek viszonya volt a titkárnőjével, Bertha Kinskyvel, aki elhagyta a tudóst Báró Arthur Gundaccar von Sutter miatt (aki nem volt matematikus), de ennek ellenére életük végéig jó barátságban maradtak. Nobel harmadik szerelme, akivel 18 éven át élt, Sophie Hess, akit feleségeként emleget, és akivel fennmaradt a levelezésük. Ezekben nincs szó sem hűtlenségről, sem matematikusról.
Egy másik kevésbé ismert teória szerint a svéd Gosta Mittag-Leffer matematikaprofesszorral volt nézeteltérése Nobelnek, és így állt bosszút. Sokkal valószínűbb azonban a harmadik magyarázat, miszerint a matematikát önmagában nem tartotta kiemelkedő jelentőségű tudománynak.
És akkor még hagyjuk nyitva a lehetőséget, hogy Nobel végrendelete közel sem volt annyira teljes, mint amilyennek ő azt tervezte.