Magyar gróf kedvesét szerette Casanova

Kármán Nikola | 2014. Január 24.
Casanova életében a nők fontos szerepet játszottak: nemcsak meghódítani akarta őket, hanem megérteni is. Csábítási technikája épp ezért volt oly sikeres a hölgyek körében, hiszen odafigyelt rájuk és igényeikre. Szokatlan volt ez a XVIII. században, amikor a nőket másodrendűnek tekintették. Több kapcsolata lezárultával baráti viszony alakult köztük, sőt volt olyan nő, akinek ő keresett férjet.

Pápákkal mulatott a szívtipró szélhámos

Magyar gróf kedvesét szerette Casanova

Casanova eredetileg papnak készült, azonban több alkalommal volt dolga apácákkal, és rendszeresen részegen fordult le a szószékről prédikáció közben, így már tanulmányai közben kirúgták. Jogból doktorált, de volt katona, zenész, kém és könyvtáros is. Színházi darabokat írt, több nyelven beszélt, jártas volt az okkult tudományokban. Műveltsége révén jutott be a legmagasabb körökbe, ahol jó kapcsolatot ápolt az egyházi vezetőkkel. Ismerte például XIV. Benedek pápát, akit szórakoztató történeteivel annyira elvarázsolt, hogy engedélyt kapott tiltott könyvek olvasására, és felmentést a böjti szabályok alól. Imádta a lakomákat, a bálokat, az operát, szórta a pénzt a nőkre. Szerencsejátékokból, szélhámosságokból, támogatókból és hiszékeny, gazdag özvegyekből tartotta fenn magát. Adósságai miatt többször börtönbe került, többek között a hírhedt velencei Ólombörtönbe.

Egyetlen törvénytelen gyerekét sem vállalta fel

Casanova életét számtalan érdeklődő kutatta, akik kiszámolták, hogy összesen 122 nővel volt kapcsolata. Casanova nem a nők mennyiségével, hanem a hódítások körülményeivel tűnt ki. Sikerét a nőknél annak is köszönhette, hogy áradt belőle az élet szeretete. Ennek a kisugárzásnak a legtöbben nem tudtak ellenállni. Számtalan törvénytelen gyereke született, de az apaságot sohasem vállalta. Szerette ugyan az aktuális partnereit, de a szabadságot náluk is jobban. Általában a nők hagyták el emiatt, vagy ha nem, úgy intézte, hogy előbb-utóbb megtegyék.

Fellini Casanovája, Donald Sutherland

mceBlockPasteEnd

Kivégzés elől mentette meg szerelmét

Casanova ifjú korában bonyolódott szerelmi kalandba Henriette-tel, Mária Terézia magyarországi udvarhölgyével, aki iránt mély érzéseket táplált. A lány egy magas rangú magyar férfival utazgatott, amikor megismerkedett a szívtipróval. Nem is akármilyen körülmények között, hiszen Casanova az inkvizíció elől menekítette meg őt. Közös szállodában laktak, ahol az inkvizítorok rátörtek a lányra és párjára, követelvén a házasságlevelüket. Ez persze nem volt, így Casanova sietett a segítségükre, és lehengerlő beszélőkéjével szó szerint kibeszélte őket a bajból. A magyar főúr, akinek kiléte azóta is ismeretlen, hálából átengedte a lányt Casanovának, de rövid idő múltán ez a kapcsolat is véget ért.

Heath Ledger, a modern Casanova

Kész volt meghalni szerelmi bánatában

Előfordult, hogy némelyik nő még Casanován is túltett. Így lett áldozata egy könnyűvérű nőnek, akibe beleszeretett, a lány viszont csak kínozta őt. A kapcsolat elfajult, Casanova brutálisan megverte a nőt, majd abban a hitben, hogy megölte, öngyilkosságot kísérelt meg. Zsebeiben vasgolyókkal a Temzébe akar ugrani, de egy barátja útját állta. Casanova ezt a kapcsolatot tartotta fiatalkora végének.

Még a sírból is a nők után nyúlt

Idősebb korára felhagyott a nők kergetésével, és könyvtáros lett a csehországi duxi kastélyban, ahol megírta emlékiratait. 1798-as halála köré szintén legenda szövődött. Azt mondogatták a korabeliek, hogy a sírja körüli vasrácson a templomba igyekvő nők szoknyája fennakadt, így kapaszkodott utánuk még a sírból is a hírhedt szoknyapecér. Megbotránkoztató, mégis sajnálatra méltó élet volt az övé. Casanova emlékirataiban így összegezte életfilozófiáját: „Mindig úgy éreztem, hogy a másik nem kedvéért születtem; szerettem a nőket, és minden tőlem telhetőt elkövettem, hogy ők is szeressenek.”

Ellentétben Casanovával, Don Juant csupán az érzéki vágyak hajtották, amikor kielégülést keresett a nők karjaiban. Számára a hölgyek érzelmileg nem számítottak, kizárólag a hódítás sikere hajtotta őt. Sok esetben nem is udvarlással, hanem erővel tette magáévá a kiszemelt nőt. Don Juan a XIV. században élt, személyét rengeteg rejtélyes történet övezi. A mendemondák szerint több ezer nőt kényszerített együttlétre, köztük szűz lányokat és férjes asszonyokat. Az útban lévő férjeket, apákat pedig könyörtelenül leszúrta. Hogy mi az igazság mindebből, pontosan nem tudni, mert a kutatók szerint abban az időben több nagyvárosnak is megvolt a maga Don Juanja és annak legendája, amelyek az idők folyamán eggyéolvadtak.


Források: Giacomo Casanova emlékiratai

Exit mobile version