17 kulisszatitok, amit még biztos nem tudtál Tim Burtonről és furcsa filmjeiről

Zoratti Adrienn | 2014. Január 29.
A mozivilág Picassója, Tim Burton nemcsak maga számít Hollywood egyik legkülöncebb rendezőjének, filmjei sem hétköznapi alkotások. Lehet nem szeretni, de annál inkább lehet szeretni is. Nagy Tim Burton-rajongóként borzasztóan örültem a Buzzfeed által összegyűjtött 17 kulisszatitoknak, amit eddig nem tudtunk a különös rendezőről és még különösebb mozijairól.

1. Tim Burton kabalája egy fekete-fehér csíkos zokni. Mindegyik filmje premierjére és élete minden fontos eseményere ezt a zoknit húzza a lábára.

 
 

2. Ő rendezte a Killers zenekar Bones című videoklipjét.

 

3. A különc rendező és különc felesége, Helena Bonhem Carter két különálló házban él, amit egy hosszú folyosó köt össze.

 

4. 2010-ben vettek egy harmadik házat a gyerekeiknek és a dadának.

 
5. Az Ollókezű Edward című kultikus mozifilmben a főszereplő, Johnny Depp száját mindössze 169 szó hagyja el.

 

6. Ugyancsak ebben a filmben tűnt fel élete első filmszerepében a Backstreet Boys egykori szőke szépfiúja, Nick Carter. Ő az a kissrác, akik végigcsúszik egy vízzel lelocsolt gumiszőnyegen.

 

7. A karácsonyi lidércnyomás című animációs film forgatása tartott a legtovább. Egy egyperces jelenet megalkotása egy egész hetet vett igénybe.

 

8. Habár a Beetlejuice című moziban Michael Keaton formálta meg a címadó főszereplőt, mindössze két hétig forgatott együtt a stábbal és csupán 17 és fél percig szerepel a 92 perces filmben.

 

9. A Pee Wee nagy kalandjában Large Marge egyszer sem pislog történetének mesélése közben.

 

10. A Charlie és a csokigyárban az egyik Umpa-Lumpa szerepére felkért Deep Roy annyira jól hozta a figurát, hogy végül megsokszorozták, és ő játszotta az össze Umpa-Lumpát. Legalább ezerszer kellett megismételnie ugyanazt a mozdulatot, hiszen mindegyik Umpa-Lumpa karaktert egyesével vették fel, majd digitálisan egymás mellé rakták őket. Ezzel az alakítással Deep Roy közel 1 millió dollárt keresett.

 

11.  Willy Wonka sétapálcája Nerd nevű cukorkával volt megtöltve.

 

12. A gyárban, ahol Charlie apukája dolgozott, állították elő a Smilex nevű fogkrémet. Ez ugyanaz a termék, amivel Joker üzletelt a Tim Burton által rendezett 1989-es Batman című filmben.

 

 

 

 

 

 

 

13. Michelle Pfeiffer igencsak megszenvedte a Batman visszatérben alakított Macskanő szerepét. Amint ugyanis felvette a szexi fekete latexruhát, egy vákuumozógéppel kellett kiszívni belőle a levegőt.

 

14. Minden megpróbáltatás ellenére azonban mégsem Pfeiffer volt a film legnagyobb dívája. A benne szereplő pingvinek ugyanis sokkal kitüntetettebb figyelmet kaptak, mint bármelyik főszereplő: szereztek nekik egy saját hűtőkamrát, saját medencéjük volt, amit naponta fél tonna jéggel töltöttek fel, és forgatás minden egyes napján egyenesen a kikötőből szállították számukra a friss halat.

 

15. A legédesebbek is ők voltak: a stáb egyik tagja egyszer rajtakapta az egyik élő pingvint, amint az egyik műpingvint ölelgette.

 

16. Amikor Norther Winslow megmutatja Edwardnak félkész versét a Nagy Hal című filmben, akkor Tim Burton saját kezűleg írt pár sora látható a papíron.

 

17. A Támad a Mars! című filmben a marslakók által kiadott hang tulajdonképpen kacsák hápogása visszafelé lejátszva. 

Exit mobile version