Hien és Cooky nyerték A Nagy Duettet

G.Zs. | 2014. Március 31.
Bulizás helyett alvással ünnepelt Hien.

Tegnap este véget ért a TV2 sikerműsora, A Nagy Duett, amelynek döntőjében Király Viktor és Dundika, Pokorny Lia és Dolhai Attila, valamint Hien és Cooky versenyzett egymással. Végül utóbbiak vihették haza a trófeát.

Az ünneplés még várat magára

A Megasztár felfedezettjét ma reggel, telefonon értük utol. “Hihetetlen ez az egész. Először felvesznek álmaim egyetemére, majd megnyerjük A Nagy Duettet. Leírhatatlanul boldog vagyok, a 2014-es év eddig csak jó dolgokat hozott számomra” – lelkendezett a Nők Lapja Cafénak az énekesnő, aki a műsor előtt nem ismerte duettpartnerét, Cookyt. “A Nagy Duett előtt nem találkoztunk személyesen, de hallomásból persze ismertük egymást. Borzasztóan boldog vagyok, hogy ő lett a duettpartnerem, úgy érzem, hogy nemcsak munkakapcsolat, de barátság is kialakult közöttünk az elmúlt nyolc hét alatt. Biztos vagyok benne, hogy ezután is tartani fogjuk a kapcsolatot, keressük majd egymást” – mesélte a menyasszonyi ruhába bújt énekesnő.

Hien azt is elárulta: tegnap éjszaka nem bulizással, hanem egy kiadós alvással ünnepelt. “Ez a nyolc hét nagyon kemény volt, rengeteget dolgoztunk és gyakoroltunk annak érdekében, hogy minél színvonalasabb produkciót tudjunk előadni a színpadon. A végére kicsit elfáradtunk, jó lesz pihenni” – mondta, hozzátéve: most, hogy vége a műsornak, ismét a karrierjére, valamint a tanulmányaira koncentrál.

Itt megnézheted Hien és Cooky döntőben előadott produkcióit:

 

Exit mobile version