Különleges adásra készül Tatár Csilla

G.Zs. | 2014. Április 24.
Tatár Csilla most először mutatta meg a nagy nyilvánosságnak azt az embert, aki az egyik legfontosabb személy az életében.

Minden eddiginél különlegesebb lesz az idei anyák napja Tatár Csilla számára, a műsorvezető ugyanis az édesanyjával karöltve látható majd az általa vezetett Stílusvadász című produkcióban. A TV2 egyik állandó arca lapunknak többek között arról is mesélt, hogy nem volt könnyű rávennie imádott édesanyját a szereplésre.

“Tizenhárom éve dolgozom a szakmában, de a kamera elé csak négy évvel ezelőtt kerültem, azóta pedig szépen lassan megismerhettek az emberek.Édesanyámat az elmúlt évek alatt egyetlen egyszer sem láthatta a nagyközönség, ennek oka nem más, mint az, hogy távol áll tőle a szereplés – én pedig ezt tiszteletben tartom és tartottam. Azonban úgy gondoltam, hogy az anyák napi adás úgy lesz igazán különleges, ha ott lesz mellettem az a személy, akiről valójában szól számomra ez a nap. Bevallom, győzködnöm kellett egy ideig anyát, de szerencsére végül csak sikerült rávennem a közös forgatásra” – mondta a Nők Lapja Cafénak a Mokka műsorvezetője, aki a műsor gasztro rovatának keretein belül eperkrémlevest készít majd az édesanyjával.

Nincsenek titkaik egymás előtt

Fotó: Tatár Csilla Facebook-oldala

Anya és lánya egyébként gyakorta főztek, főznek együtt, úgyhogy – a közös szerepléssel ellentétben – ez a feladat egyikük számára sem újdonság. “A mi kapcsolatunk egyrészt anya–lánya, másrészt pedig baráti viszony is, hiszen mindent megbeszélünk egymással, nincsenek titkaink a másik előtt” – mosolygott a mindig csinos Csilla, hozzátéve: az anyák napja – csakúgy, mint a meghitt, családi ebéd – fontos fogalom az életében.

A testvéremmel régebben általában vagy virágot, vagy pedig rajzot adtunk anyának – utóbbi az idő elteltével eltűnt a repertoárunkból. Az idei anyák napja egyébként azért is különleges a számomra, mert most először a saját kertemből szedett virággal kedveskedek anyának.

Exit mobile version