Meztelenül vezettek műsort Istenes Bencéék – fotó

SzM | 2014. Május 14.
Az Önindító három műsorvezetője ma rendhagyó módon, anyaszült meztelenül ült a Music Fm stúdiójában.

Miután Nagy-Britanniában a napokban ünneplik a nudizmus 50. évfordulóját, az Önindító műsorvezetői úgy gondolták, hogy ma reggel ők is áldoznak a nyilvános meztelenkedés oltárán. Pordán Petra, István Dani és Istenes Bence így ledobták magukról a textilt, és ruha nélkül csinálták a Music Fm reggeli show-ját. Az RTL Klub képernyőse egyébként nem először próbálkozik a pucér kitárulkozással, bár korábban azért csalt egy kicsit.

Forrás: 89.5 Music Fm Facebook

Persze a nagy kihívás előtt álló Istenes és társai nem fedték fel egymás előtt a bájaikat. Egy-egy pokrócot magukra tekertek, így mindenük takarva maradt, aminek kellett. Kivéve egy röpke pillanat erejéig, amikor is István Daniból több látszott ki, mint azt akarta volna, amit a webes videoközvetítés előtt ülő hallgatók ki is szúrtak.

Forrás: 89.5 Music Fm Facebook


A rádiós trió a Való Világ villájában is összehozott egy rendhagyó műsort néhány héttel ezelőtt. Erről itt láthatjátok a fotókat!

Meztelenül vezettek műsort Istenes Bencéék – fotó

Az Önindító három műsorvezetője ma rendhagyó módon, anyaszült meztelenül ült a Music Fm stúdiójában.

Exit mobile version