Nézetkülönbségek miatt elhagyja a ByTheWay-t Patocska Olivér

nlc | 2014. Augusztus 05.
Az X-Faktornak köszönhetően ismertté vált fiúcsapat egyik tagja, Patocska Olivér soha többé nem lép egy színpadra a bandával – írja a Bors.

Sem az üzleti ügyekben, sem a csapat jövőjét illetően nem egyezett a négy ByTheWay-es srác véleménye. Pedig a ByTheWay a hazai X-Faktorok történetének legsikeresebb bandája volt, naptáruk hónapokra előre megtelt lekötött fellépésekkel. A tehetségkutató ideje alatt még úgy tűnt, teljes az összhang közöttük, ám azóta valami megváltozott. A csapatból kiszálló Patocska Olivér a Borsnak elárulta, mi áll a döntésének hátterében.

“Egészen máshogy képzelem el a csapatot. Jelenleg egy gitárral akusztikus koncerteket adunk, ami egy idő után unalmassá válik” – nyilatkozta az említett lapnak az énekes, hozzátéve: nem jósol túl nagy jövőt a bandának. Patocska egyébként nem adja fel, azt mondja, külföldön is szerencsét próbál – egy új zenekar tagjaként. “Szeretnék jelentkezni egy tehetségkutatóba, ahol ismét megismerhetek a bandához hasonló embereket, akikkel új csapatot alakíthatunk.” A csapat másik három tagja, Ya Ou Feng Ferenc, Szikszai Péter és Vavra Bence egy közös nyilatkozatot juttatott el a laphoz, ebben többek között az áll, hogy tudomásul vették Olivér döntését, és nélküle is folytatják.


Exit mobile version