Az egyelőre még kérdés, hogy a szereplők közül kit melyik szériában láthatunk, október 6-án azonban lehull a lepel. A játékosok között van a 2013-as X-Faktorban országos ismertségre szert tevő Krasznai Tünde is, aki két hét mérlegelés után döntött úgy, hogy belevág a dzsungelkalandba. “Amikor felkértek, megijedtem, mert elég sok fóbiám van: rettegek a bogaraktól (főleg a pókoktól), az ízeltlábúakkal finoman szólva sem ápolok szoros barátságot. Aztán belegondoltam abba, hogy Dél-Afrikába azért nem minden nap megy az ember (VV Aurelio is ezért mondott igent – a szerk.), illetve abba is, hogy ez bizonyos szempontból még jól jöhet számomra a későbbiek folyamán” – nyilatkozta a Nők Lapja Cafénak Krasznai Tünde. Ahogy Puskás Peti, úgy Tünde esetében is felmerült bennem a kérdés, miszerint nem tart-e attól, hogy a műsort követően (és annak hatására) az emberek nem énekesnőként, hanem celebként fogják aposztrofálni.
“Átfutott az agyamon, de úgy gondolom, hogy én nem az az ember vagyok, akiről csak úgy elfelejtik az emberek, hogy egyébként mivel foglalkozik. Ráadásul hamarosan megjelenik az első dalom, amelynek a szövegét is én jegyzem, bízom benne, hogy inkább erről fognak szólni a hírek, mintsem arról, hogy most akkor celeb vagyok-e vagy sem.” Tünde korábban a Nők Lapja Cafénak adott interjújában elmondta, hogy tudatosan választotta a nehezebb utat.
“Tudom, hogy mindig ezt mondom, de most már tényleg nagyon úgy látszik, hogy alakulnak és jól alakulnak a dolgaim. A dzsungelben leginkább a próbák és a dalszövegírás fog hiányozni, a nehezebb pillanatokban próbálok majd a szép emlékekre – például arra a két színházi darabra, amelyet a kapolcsi fesztiválon mutattunk be – gondolni. Ha valaki, akkor én tudom, milyen a jég hátán is megélni, nemegyszer éltem olyan helyzetben, hogy… szóval igen, azt gondolom, hogy nekem ez menni fog. Remélem, az embereket is megfelelően fogom tudni kezelni” – zárta szavait a meglepő bejelentést tevő énekesnő, akit örömmel tölt el, hogy a 2013-as X-Faktor versenyzői közül rá gondoltak a műsor készítői.
A Celeb vagyok, ments ki innen! sajtótájékoztatójáról készített galériánkat itt végiglapozhatod:
Már csak néhány nap és elstartol az RTL Klub egyik legszórakoztatóbb műsora, a Celeb vagyok, ments ki innen! A 2008-as évhez hasonlóan idén is húsz híresség feszegeti majd a határait a dzsungelben.