Ez az utazás egyértelmű jele annak, hogy a második gyermekével várandós hercegnő állapota javul, és már nem kínozzák annyira a reggeli rosszullétek – legalábbis a királyi családot figyelő szakírók szerint, a Kensington-palota ugyanis nem volt hajlandó kommentálni Katalin állapotát. Csak annyit mondtak, hogy az utazás tervezése még kezdeti fázisban van.
A november végére, december elejére tervezett hivatalos vizit idejére a hercegnő minden bizonnyal túl lesz a reggeli rosszulléteken, sőt a kritikus első trimeszteren is. Egészségi állapotától függ majd, hogy csak New Yorkba látogatnak, vagy az út során más egyesült államokbeli városokat is felkeresnek. Szeptember végén Katalin egyedül utazott volna Máltára, de le kellett mondania az utat, és férje ment el helyette. A palota szerint amennyiben a hercegné állapota nem teszi lehetővé az utazást, akkor férje sem utazik egyedül, lemondják a programot, és későbbi időpontra teszik át.
Katalin 2011-ben, pár hónappal az esküvője után, kéthetes igen sikeres kanadai út után járt már az Államokban, akkor a nyugati partot, Los Angelest kereste fel férjével. Szupersztárok tömegei, Tom Hanks, Barbra Streisand, Nicole Kidman, Jennifer Lopez taposták egymást, hogy kezet fogjanak Katalinnal és közös fotó készülhessen róluk. Rossz nyelvek szerint aki nem volt ott a hercegi pár tiszteletére adott fogadáson, az valamilyen ürüggyel még Los Angelesből is elment, csak ne kelljen bevallania, hogy nem hívták meg. Várhatóan ezt a trükköt New Yorkban is bevetik a hírességek.
November végére várják a cambridge-i hercegi párt New Yorkba pár napos hivatalos látogatásra. Azok a celebek, akiket nem hívnak meg a fogadásukra, különös cselhez folyamodnak.