Krasznai Tündénél betelt a pohár, kiosztotta celebtársait

nlc | 2014. Október 11.
Krasznai Tünde kiakadt: az énekesnő úgy érzi, hogy dzsungeltársai semmibe se nézik.

Dióhéjban vázolnám a történteket: a 2014-es Celeb vagyok, ments ki innen! első szériájában (ez az a műsor, amiben hazánk celebjei “szenvednek” Dél-Afrikában) új parancsnokot választottak, Gáspár Laci lett a szerencsés, aki most kedvére irányíthatja társait. Az értetlenkedő énekes gyorsan ki is osztotta a feladatokat, kinek a mosogatás, kinek az étel előkészítésében való segédkezés jutott, kinek pedig semmi. Krasznai Tünde nem kapott semmit, a durván hadaró Laci mindezt a következőkkel indokolta: “Azért nem akarom, mert láttam, hogy ilyen egyszerű dolgokkal, mint a mosogatás is baj volt, nem akarom, hogy a rizs meg a répa össze legyen keverve.”

Na, a 2013-as X-Faktorban feltűnt énekesnőnek sem kellett több: bár elcsukló hangon, de elmondta a véleményét. “Úgy vagyok beállítva, mint aki semmihez nem ért, és én az életben nem vagyok ilyen. Rendesen szar embernek érzem magam. Látom a szemetek sarkából, amikor egymásra néztek.” Igen, jól sejtitek, Tünde ezt követően odébb vonult (ha már a táborból nem tud kifutni, ugye), és pityeregni kezdett, az incidens helyszínén maradt kilenc celeb pedig jól megbeszélte a történteket. Szabó Zsófi például jókat somolygott, nyilván eszébe jutott az a néhány pillanat, amikor a patak mellett ő is megmondta a magáét Tündének.

Tünde kiborulását ide kattintva nézheted meg (az ominózus rész 5:45-nél kezdődik)

Exit mobile version