Örömhír! Kisbabát vár Görbicz Anita

Z.A. | 2014. Október 30.
Klubja csütörtöki közleménye szerint a játékos elérkezettnek látta az időt a családalapításra, és az egyesülettel, valamint a válogatott szövetségi kapitányával egyeztetve az elkövetkező időszakban az anyaságra koncentrál – tudta meg az MTI.

Kucsera-Tápai Szabina után újabb klasszis kézilabdázónk néz anyai örömök elé. A többször is Az év magyar kézilabdázójának választott Görbicz Anita és párja, az egykori magyar válogatott labdarúgó, Vincze Ottó alig várják első gyermekük érkezését.

“Húsz évig a kézilabda játszotta a főszerepet az életemben, és most úgy éreztem, itt az ideje más szerepet is vállalnom. Nagyon boldog vagyok, hiszen a baba egészséges, és én is jól érzem magam, mert már nagyon vártam a jó hírt. Elhatározásomat a nyár elején a klubommal, és Németh András szövetségi kapitánnyal is egyeztettem, akik elfogadták a döntésemet, így a jelenlegi szezonra ennek fényében készültünk. Mérkőzést már nem vállalok, de az edzéseket folytatom az orvosom által jóváhagyott terheléssel” – nyilatkozta a 31 éves irányító, akinek boldogságában csapata elnöke is osztozik, még akkor is, ha nehéz szívvel mond búcsút egyik legeredményesebb játékosának.

“Mindkét szemem nevet, még akkor is, ha Anita kiesése nehéz feladatok elé állít bennünket – mondta Kelecsényi Ernő, a Győri Audi ETO KC elnöke. – Azonban az elmúlt hónapokban volt időnk felkészülni a hírre, az idei csapatunkat is ennek tudatában állítottuk össze: ezért szerződtettük Macarena Aguilart harmadik irányítónak.”

Exit mobile version