Nyertes Zsuzsa bűnben él

nlc | 2014. November 23.
Negyven éve él együtt a párjával, de a mai napig nem házasodtak össze.

Nyertes Zsuzsa 16 éves korában találkozott kedvesével, aki akkor 18 éves volt. Immár negyven éve élnek együtt. Mint a Celeb vagyok, ments ki innen! című műsor szereplője a Borsnak elárulta, időközben akadtak kisebb-nagyobb megszakítások, de nagyon jól megvannak együtt. Amikor annak idején a házasság szóba került, 3 hónapos kismama volt, így elodázták a szertartást. Az esküvőre azonban a mai napig nem került sor.

Engem vallásosan neveltek, és tudom, sokak szemében halálos bűn, hogy mi ketten negyven éve csak úgy együtt élünk. Én is tudom jól, hogy ez bűn. Nem titkolom, hogy az afrikai utazásom előtt elmentem gyónni, ahol a kapcsolatom is szóba került. Mi Isten előtt nem vagyunk egy pár, és ez ellen tenni fogunk. Ígérem, nem fogok vénlányként meghalni” – jelentette ki az ismert színésznő, aki üzletasszonyként is sikeres.

Exit mobile version