VV7: Komoly balhéba torkollt a játék

nlc | 2015. Február 08.
VV7: Balhé és dráma a villában. Most nem lennénk a helyükben. Igaz, máskor sem nagyon.

Ahogyan tegnap megírtuk, VV Edina és VV Laci súlyos szabályszegést követett el. Már azt is tudni lehet, hogy mi volt az. Elbújtak ugyanis a kamerák elől, hogy nyugodtan, kettesben maradva lehessenek egymáséi. Csakhogy elbújni szigorúan tilos.

A következményt nem rakták zsebre: el kellett dönteniük, hogy kettőjük közül melyik legyen a kihívott. Egyikük tehát mindenképpen párbajra kell, hogy készüljön. Edina addig erőszakoskodott, amíg ő kötötte fel a kendőt, bízva abban, hogy majd Fannira kerülnek a kiválasztójelek. Csakhogy a többiek meglátták a lehetőséget a helyzetben, és komolyan fontolóra vették, hogy Lacit kiválasztva a szerelmespár két fele mérkőzzön majd meg egymással.

Ezt a helyzetet Laci igen nehezen tudta feldolgozni. Ami persze kiabálásba, veszekedésbe, csapkodásba, aztán végül sírásba torkollt. Nem lennénk most sem a pár, sem a többiek helyében.

Exit mobile version