A Dal: itt a 8 döntős dal – az egyik biztosan megy az Eurovízióra

nlc | 2015. Február 22.
Újabb négy dal jutott a döntőbe, most megmutatjuk, jövő héten kikre lehet majd szavazni. Nézd meg a klipeket, és döntsd el, ki menjen Bécsbe, az Eurovíziós Dalfesztiválra.

Wolf Kati – Ne engedj el!

Az elődöntő után ismét nagy sikert aratott Wolf Kati nagyívű dala. A zsűri szerint a dal talán a legjobban építkező előadása. Egyszer már győztese lehetett Wolf Kati az Eurovízió magyarországi versenyének – vajon megismételheti ezt, és lehet, hogy másodszor képvisel majd bennünket dalával a nemzetközi színpadon?

 Passed – Mesmerize

A csapat nemcsak fiatal korával lóg ki a versenyzők közül, hanem különleges hangzásával is. Igaz, most már szeretnék, ha a “cuki” jelző helyett a “menő” illetné meg őket. Sikerült a döntőbe jutniuk, így aztán valóban megilleti őket a cím. És talán a nemzetközi elismerés is megilletheti majd, ha végül a döntőt is megnyerik.

Ív – Fire

A fiatal énekesnő, egyben fiatal anyuka, mostanra országos ismeretségre tett szert, kitörve az underground világából. Harsányi Levente kérdésére elmondta, hogy bár énekelve altatja el gyermekét, de azért nem saját dalát, hanem a Summertime-ot választja ehhez. Talán hamarosan néhány napra másnak kell helyette az altatást átvállalnia, ha a döntőben is tarolni fog.

Gájer Bálint – That’s How It Goes

A közönség a második középdöntőből végül Gájer Bálintot juttatta tovább. A zsűri elismerően nyilatkozott az énekes produkciójáról, de nem voltak biztosak benne, vajon milyen stílus a megfelelő a nemzetközi továbbjutásra. A nézők szerint úgy látszik, a swing igenis nyerő. Lehet, hogy ezzel sikerül majd megnyerni végül a döntőt is?

 

Szabó Ádám – Give Me Your Love

Szabó Ádám szerelmes balladája másodszor is megérintette a zsűrit és a közönséget. ByeAlexnek egyszer már bejött a szerelem A Dalban, vajon Szabó Ádámot is elviszik az érzelmei a nemzetközi döntőig?

Mujahid Zoltán – Beside You

Tóth Vera egyik legjobb barátjának a dalán szinte érezzük, hogy az eurovíziós közönségnek íródott. Mujahid Zoli száma inkább drámai, de mégis olyan, amire lehet tombolni is. Nem is csoda, hogy Pierrot a műsor történtében először, tíz pontot adott és ezt mondta: “Nem lennék megsértődve, ha te lennél ott Bécsben”.

Csemer Boglárka Boggie – Wars for Nothig

Boggie-nak egy évvel ezelőtt már sikerült elvarázsolnia a nemzetközi közönséget Parfüm című dalával. Most megismételheti a sikert, hiszen dala olyan üzenetet közvetít, ami a háborúkkal sújtott világban bárhol megállja a helyét.

Spoon – Keep Marching On

A Spoon zenekar éve úgy tűnik, arról szól, hogy egyik tehetségkutatóból a másikba mennek. Szinte állandóan a képernyőn vannak. Talán a világ is megismerkedhet az egykori X-Faktoros fiúbandával?

Exit mobile version