A Shygys visszatér, mert MONDANIVALÓJUK van

Gy.Zs. | 2015. Március 26.
Alig hiszünk a szemünknek, tényleg visszatértek a '90-es évek, újra Shygys plakátok vannak az utcákon, és a fiúkat reggeli műsorokba hívják. Így tudtuk meg szerdán a Mokkából, hogy a Shygys tagjai miért döntöttek a visszatérés mellett. Garantáltan leesik az állad az indoktól.

Ács Bálint, Csordás Levente és Gajdos Attila huszonévesek voltak, mikor az egész ország megismerte kidolgozott felsőtestüket, de nem ám modellként, ők voltak a Shygys tagjai. Dalaikban és főleg klipjeikben minden benne van, amitől a ’90-es évek tökéletesek voltak, most pedig újra boldogság van, hiszen ismét színpadra állnak. Az egykor öttagú zenekar három énekese mesélt erről a Mokkában, és szerencsére azt a nagy titkot is elárulták, miért jött el újra a  Shygys ideje. “Felgyülemlett bennünk annyi mondanivaló, hogy úgy döntöttünk, visszatérünk. Sokat beszélgettünk az elmúlt dolgokról, és rengeteg olyan ötlet merült fel, amit, úgy éreztük, most érdemes lenne megcsinálni” – jelentették ki az egykori fiúbanda tagjai, akik 14 évvel ezelőtt azt tartották fontosnak elmondani, hogy: “Ha szomorú vagy, gondolj rám! De csak akkor hívj, ha hiányzom igazán”.

A srácokból  azóta férfiak lettek, akik komoly párkapcsolatban élnek, családjuk van, és azt ígérik, új szövegeik naprakészek lesznek. Mi már most megelőlegezzük, hogy ebben nagy szerepet játszik majd a “lájk” szó. Az egyetlen, ami tényleg semmit nem változott az elmúlt évtizedben, az Gajdos Attila, művésznevén Julian megjelenése, aki teljesen megőrizte a Hello című klipből megismert vonásait.

Ilyenek most a Shygys tagjai:

Ács Bálint, Csordás Levente és Gajdos Attila

Ez pedig első lemezük borítója 1998-ból:

Tudjuk, hogy ennyi nem elég nektek a Shygysból, nem a ti hibátok, úgyhogy hallgassátok meg az idevágó slágert:

Éden Hotel műveltség: ateista vagy autista? Részletek itt!

Exit mobile version