Sztárok

A Shy Guys egykori szépfiúja is jelentkezett a Voice-ba

Újabb egykori híresség próbálkozik pénteken a Voice-ban.

A Shy Guy egykori szépfiúja is jelentkezett a Voice-baKevés olyan fiatal nő akadt az országban a 90-es években, aki ne ismerte volna a Helló! Helló! című dalt előadó Shy Guys-fiúkat. Ahogyan azonban a legtöbb fiúbandának, így nekik is befellegzett, a Kozsó által összerakott csapat feloszlott, tagjait pedig már nem ismerik fel a sarki közértben.
Csordás Levente, a Shy Guys egykori tagja azonban szeretne újra színpadra állni. Ezúttal egyedül szeretne bizonyítani, méghozzá a Voice-ban. A korábban Jay Dee néven ismert énekes az együttes feloszlása után Amerikába költözött, de számítását mégis itthon találta meg. Levente ma már családapa, és Ács Bálint, aki szintén a Shy Guys tagja volt, remek döntésnek tartja Levi jelentkezését.

Az angol Voice-ban a 5ive nevű fiúbanda egyik régi tagja próbált meg érvényesülni tavaly, ő azonban az első körben kiesett.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése