Bár ezúttal némi igazságtalanságot érzek szegény fiú kidobásával kapcsolatban. Történt ugyanis, hogy Drake koncertje alatt – ő az a rapper, aki forró kínos csókot váltott Madonnával a színpadon – szeretett volna a VIP részre bejutni, mondván nem bír a rajongó tömeggel. A biztonságiak azonban kitették neki a megtelt táblát, így dzsásztinbiberség ide vagy oda, nem engedték be a backstage-be. A Coachella egyik dolgozója azonban karon ragadta Justin Biebert, mondván ő majd beviszi a sleppjét és őt a színpad mögé. Ám a fesztivál biztonsági őrei útjukat állták, és a pelyhedző bajszú Bieber fiút egy nyakfogással kivezették a fesztivál területéről – természetesen egy szemfüles fesztiválozó videót is készített.
Ám előtte, még a rajongók gyűrűjében, volt ideje együtt bulizni állítólagos csajával, Kendall Jennerrel, aki testvérél, Kylie-lal és barátaikkal érkezett a Coachellára. Akárcsak tavaly, idén is tiszteletét tette Leonardo DiCaprio, aki legnagyobb bánatomra azonban nem pörgött fel annyira, mint tavaly, így a cuki popórázás helyett ezúttal csak szolid pumpálásra futotta tőle.
Nem úgy Brooklyn Beckham, akit múlt héten apja, most pedig anyja égetett be nagy nyilvánosság előtt. Victoria Bekcham ugyanis saját Instagram-oldalán közzétett egy fotót fiáról a Coachella másnapjáról. Nagy buli lehetett!
Galériánkban fusd végig, ki hogy bulizott, lejjebb pedig a sztárok saját kezű Instagram fotóit is végig tudod nézni.
A Coachella Amerika egyik legrangosabb fesztiváljává nőtt az elmúlt évtizedekben, nem véletlenül szeretett volna onnan szelfizni Vajna Tímea is, aki végül – VIP jegyek ide vagy oda – zöldkártyája ügyintézése miatt mégsem jutott el a helyszínre. Így viszont lemaradt Madonna kínosra sikerült csókjáról, Leonardo DiCaprio fergeteges bulijáról, dj Paris Hiltonról és arról a nem mindennapi eseményről, amely bizonyítja, hogy világsztárság ide vagy oda, ha nem tud viselkedni, még Justin Biebert is kidobhatják a buliból.