Szürke ötven árnyalata: fél a folytatástól Dakota Johnson

V.V.V. | 2015. Szeptember 07.
Rengeteg intim jelenet van a Szürke ötven árnyalatában, és a második részben csak fokozódik a helyzet. A film főszereplője, Dakota Johnson már most tart a forgatástól.

A 25 éves színésznő egy csapásra ismert lett a Szürke ötven árnyalata című filmmel, és le a kalappal előtte, hogy be merte vállalni. Dakota Johnson többet van ruha nélkül, mint ruhában – talán némi túlzással –, de az biztos: a következő rész még szaftosabb lesz.

Aki olvasta a könyvet, az tudja, hogy a Szürke ötven árnyalata második részétől mit várhat. 

Azt mondták, hogy a Szürke ötven árnyalata két főszereplője ki nem állhatja egymást, de ez ma már inkább csak reklámfogásnak tűnik

“Nagyon izgalmas az egész. Voltak pillanatok, amikor nagyon féltem, mert el sem tudtam képzelni, milyen lesz a folytatás” – mondta Dakota Johnson a hétvégén a Velencei Filmfesztiválon.

A színésznő egyik legnagyobb félelme pedig az, hogy új rendezővel dolgozik, ez pedig teljesen új hangulatot teremt. Egy ilyen jellegű filmnél pedig nagyon fontos, hogy Dakota Johnson felszabadultan viselkedjen a kamerák előtt. 

A Velencei Filmfesztiválon Dakota Johnson mindenkit elbűvölt

“Milyen gyakran történik meg, hogy ugyanazokkal az emberekkel dolgozhatsz, és mégis legyen egy csavar a történetben?” – mondta a Szürke ötven árnyalata film főszereplője, aki szerint az új rendező egészen mást hoz ki a szereplőkből, mint az első.

“Hogy pontosan mit, azt majd meglátja mindenki a kész filmnél” – zárta rövidre a találgatásokat Dakota Johnson. A színésznő magabiztossága viszont így is szemmel látható, és ez valószínűleg a filmen is átüt majd.

A részletekről eddig más nem szivárgott ki. A Szürke ötven árnyalata folytatásból már korábban kaphattunk egy kis ízelítőt, és mivel a film csak 2017-ben kerül a mozikba, másfél év várakozás alatt biztosra vehetjük: kiderül még ez meg az a folytatásról.

Addig is kattints az első bemutatóra:

 

Exit mobile version