Sztárok

A szürke ötven árnyalata: Jamie Dornan nem lesz többé Christian Grey

A szürke ötven árnyalatának Mr. Grey-ét alakító Jamie Dornan meglepő, ám annál érthetőbb döntést hozott: a trilógia második két részének főszerepét már nem vállalja, a pletykák szerint ugyanis a film megmérgezte a kapcsolatát feleségével.

Bár még be sem jelentették A szürke ötven árnyalatának folytatását, az már szinte biztos, hogy Jamie Dornant a nézők nem láthatják többé Mr. Grey szerepében. A színész egyik ismerőse az ausztrál NV magazinnak elárulta, Dornan feleségét, Amelia Warnert, nagyon megviselte a forgatás és a premiert követő őrület. “Jamie megpróbálta meggyőzni a feleségét arról, hogy A szürke ötven árnyalata miatt nem változik majd semmi a kapcsolatukban, de mióta bemutatták a filmet, a nők megvesznek Jamiért, és Amelia ezt nagyon nehezen viseli. Ő meg sem nézte” – nyilatkozta a barát a lapnak, aki azt is hozzátette, Jamie Dornan nagyon sokat panaszkodott a partnerére a forgatás alatt, nem jöttek ki jól egymással.

A hírekre a színész szóvivője egyelőre csak annyit reagált: “felesleges ilyen elméletekkel előállni, hiszen a stúdió még azt sem döntötte el, akarnak-e több részt készíteni A szürke ötven árnyalatából.

Galériánkra kattintva megnézheted, milyen volt A szürke ötven árnyalatának forgatása:

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top