Cindy Crawford 50 éves, és ezt élvezi

V.V.V. | 2015. Szeptember 29.
Nő még nem várta így az 50. születésnapját, mint Cindy Crawford. A modell rettenetesen büszke a karrierjére és az életére, valamint máig irigyelt alakjára.

Felesleges is lenne szerénykednie, úgysem hinnénk el Cindy Crawfordnak, hogy elégedetlen bármivel is. A most megjelenő könyvében részletesen leírt mindent, amit fontosnak érez, a kiadó szerint pedig a könyv hatalmas siker lesz.

Cindy Crawford 50. születésnapját csak februárban ünnepli, de már most arról beszél, milyen érzés betölteni a sok nő számára rémisztő kort.

“Már most azt mondom, hogy 50 vagyok, mert büszke vagyok magamra. Mindig a jelenben élek, és minden pillanatot átélek, éppen ezért borzasztóan hálás vagyok mindazért, amim van: boldog házasság, nagyszerű a kapcsolatom a gyerekeimmel, és ez büszkeséggel tölt el, a munkám pedig most is inspirál.”

 

Cindy Crawford hamar megbarátkozott azzal is, hogy a teste már nem olyan, mint a húszas éveiben, miközben persze sokak elvárják tőle, hogy ne változzon.

“Ilyen a modell szakma, de az én titkom, hogy tudom viselni a változásokat. A szülés után megvastagodott a derekam, a mellem veszített a feszességéből, és gyakran olyan sötét karikák voltak a szemem alatt, hogy semmilyen smink nem tudta elfedni. Mégis élveztem.”

 

Cindy Crawford a férjének a leghálásabb ezért, mert Rande Gerber mindig érezteti vele, mennyire kívánatos nő.

“Ő szereti, ha van rajtam felesleg, szereti, hogy kigömbölyödtem. Ezzel hihetetlenül megkönnyítette, hogy én is elfogadjam magam. Az ő szemével nézem a testemet.”

Mondjuk, csak halkan tegyük hozzá, hogy bár Cindy Crawford 50 éves lesz, alig 64 kiló a 177 centis magasságához. Igaz, hogy a “versenysúlya”, 56-57 kiló volt, de még magát is soványnak tartotta.

“Ahogy New Yorkba kerültem, rászoktam a finom tésztákra és a bagettekre. Volt olyan fotózás, ahol úgy feszült rajtam a ruha, hogy féltem, szétszakad. Az evésről viszont nem tudtam lemondni, ezért keményen edzettem, a bemutatók előtt meg diétáztam, mint egy őrült. Nincs olyan, amit nem próbáltam ki” – mesélte Cindy Crawford az 50. születésnapja alkalmából megírt könyve promóciójaként.

 

Exit mobile version