Tarolt Király Viktor a Voice első élő show-jában

Pósa Lilla | 2015. November 10.
Király Viktor megint elképesztőt énekelt az amerikai Voice-ban, de egyelőre nem tudni, hogy továbbjut-e. Az eredményt csak a hét második felében tudjuk meg. Az NLCafé pedig azonnal leinformálta Király Viktort, hogy érezte magát, miután lejött a színpadról.

A már Gwen Stefani csapatához tartozó Király Viktor olyan magabiztosan és könnyedén, mégis eszméletlen energiával tette oda magát a hétfő esti (nálunk kedd hajnali) Voice élő show-ban, mintha nem is érezte volna a nyomást, hogy konkrétan az egész világ előtt énekel. Azt már előzetesen is tudni lehetett, hogy Viktor Lisa Stansfeldtől az All Around the World című számát adja elő, ráadásul egyes zenei és tévés blogok úgy vélték, Gwen dalválasztása “A+”, vagyis tökéletes kezdés az élő show-ban Király Viktornak.  

Ahogy Király Viktor már elmondta, Gwen Stefanival tökéletes összhangba kerültek szakmailag. Viktor a kisfilmjében újra megköszönte a magyar rajongók támogatását, ráadásul az egyik legszebb jelentéssel bíró magyar szó is elhangzott. A korábban Király Viktor édesapjától bókot is bezsebelő Gwen Stefani a “szeretlek” szóval lett gazdagabb, de ha ez még nem lenne elég, Hajdú Péter is pacsit dobhat Viktornak, mert a Voice mai adásában néhány másodpercet az egész világ láthatott a Király Viktorral készült interjújából. #polcraafelvételt!

A filmben Király Viktor elmondta, hogy mindig is a soul zene érdekelte és úgy érzi, ez az ő útja.

Király Viktor elképesztő előadása után a zsűri legalábbis egy része a mai estét Gwen Stefaninak ítélte gondolatban. Blake Shelton egyenesen közölte, hogy Gwen olyan csapatot válogatott össze, akikkel simán lefőzi Adam Levine énekeseit. “Eszméletlen vagy, simán lealáztátok Adamet ma a csapatoddal!” – mondta Blake, mire a Maroon 5 énekese, már másodszor az este folyamán teljesen kiakadt.  

“Hello Viktor, igen, hiányzol, de borzasztóan örülök, hogy itt vagy, és jó helyed van. Úgy érzem, hogy most érkeztél meg a show-ba. Fantasztikus voltál” – mondta Király Viktor korábbi mentora, Adam Levine.

Gwen Stefani is imádta Király Viktor előadását, de mivel Blake és Adam viccelődésével elment egy kis idő, nem volt ideje túl sokat mondani. “Nagyon boldog vagyok, hogy itt vagy, eszméletlen vagy és minden tökéletes volt!” – hadarta gyorsan. 

“A fellépés előtt olyan sok inger ért és olyan sok dolgunk volt, hogy nem értem rá túlzottan izgulni szerencsére. Elmondhatatlanul örülök, hogy a zsűri szerint jól sikerült a produkcióm, ráadásul a közönségtől is most a Twitteren és a Facebookon is rengeteg pozitív visszajelzést kapok, ennek ellenére nagyon nagy szükség van mindenki szavazatára. Hatalmas öröm volt azt is látni, hogy máris bent vagyok az iTunes TOP200-ban, de egészen holnap reggelig tartanom kellene, vagy még feljebb kellene jussak a ranglétrán, mert csak úgy van esély arra, hogy folytathassam. Izgi nagyon, és egyszerűen imádom”  mondta Király Viktor az NLCafénak rögtön a show után, de gyorsan bontottuk a vonalat, mert mint lefestette “őrültek háza” volt még a stúdióban. 

 

Viktor tehát egyelőre, bármennyire is fantasztikus volt a Voice színpadán, még nem lehet biztos benne, hogy továbbjutott a legjobb 12 énekes közé. Ehhez Király Viktor a rajongók szavazatát kéri, amit így tudsz teljesíteni.  

A mostani fordulóra egyébként Király Viktor a nővérével, Lindával hangolódott, aki már napok óta kint van vele Los Angelesben és minden bizonnyal segítette öccsét lelkileg és szakmailag is. Az élő show alatt pedig a közönség soraiban szurkolt neki.

 

 

Exit mobile version