Szacsvay László először beszél felesége állapotáról

nlc | 2015. December 10.
Szacsvay László felesége néhány hónappal ezelőtt kizuhant tizenöt méter magasan lévő lakásuk ablakából, azóta kórházban ápolják. A színész most beszélt először felesége hogylétéről.

A megnyugtató hírek ellenére Szacsvay László felesége balesete óta még mindig nem épült fel teljesen. Állapota már nem válságos, és sokat javult, a baj még mindig nagy – írja a Story magazin.

“Megvan, még megvan. Türelem kell hozzá. Nagyon hosszú folyamat lesz, hogy felépüljön a feleségem. Már ha lesz. De majd meglátjuk” – mondta a magazinnak Szacsvay László, akinek feleségét már egy rehabilitációs intézetben ápolják.

A félelem és a fájdalom elől Szacsvay László a munkába menekült. De feleségét naponta látogatja, szinte minden szabad idejét mellette, valamint a darabokra való készüléssel tölti. Még kutyasétáltatás közben is szöveget mormol, hiszen tíz darabban játszik egyszerre.

“Elég keserves ez az egész, de ez van. Állni kell a keservet. Bármennyire nehéz, tovább kell lépni valahogy, én munkával próbálom elterelni a figyelmem. A másik módszer az, hogy mindenen röhögni kell. (…) Sok szöveget kell fejben tartanom. A kicsikkel semmi gond, de a nagyobb szerepek, főszerepek, már nehezebbek. Még kutyasétáltatás közben is valamelyik darab szövegét mondom magamban. Sokszor azt hiszik, bolond vagyok, mert magamban beszélek, de ez nem számít. (…) Amíg van dolga az embernek, addig él. Ha már nincs, akkor mit csinál? Bírom, amíg bírom” – mondta a színész, aki néhány évvel ezelőtt kigyógyult a prosztatarákból.   

Exit mobile version