Alec Baldwin: a feleségem megszelídített

nlc | 2015. December 25.
Alec Baldwin a felesége szülőföldjén, Spanyolországban tölti a karácsonyi ünnepeket. A színész állítja: 57 éves korára lehiggadt, és nagy lányával is rendezte a kapcsolatát.

Nemrégiben nyilatkozta Alec Baldwin lánya, Ireland, hogy gyerekkorában az apja sokszor rajta töltötte ki a dühét. “Örültem, ha elment forgatni. Addig sem terrorizált engem és anyámat.”

A színész volt felesége, az éppen 62 éves Kim Basinger elmondta: a férfi nem egyszer emelte rájuk a kezét. 2002-ben, kilenc év után váltak el, Baldwinra pedig egyáltalán nem volt jó hatással a válás. Később többször is meggyűlt a baja a rendőrséggel, egyik átdorbézolt éjszaka követte a másikat. Tíz év kellett neki, hogy lenyugodjon.

A színész 2011-ben döntött úgy, hogy kipróbálja a jógát ám az első nyújtásnál még aligha hitte volna, hogy attól a pillanattól kezdve megváltozik az élete. Néhány óra után randira hívta jógaoktatóját, Hilariát, akivel 2012-ben össze is házasodtak.

Lányuk, Carmen kétéves elmúlt, június 17-én pedig büszkén mondhatta el Alec Baldwin, hogy ismét apa lett: megszületett kisfia, Rafael. “Két lány után már igazán vágytam egy fiúra”  mondta akkor.

Miután Alec Baldwin elvette huszonöt évvel fiatalabb jógaoktatóját, az élete gyökeresen megváltozott. Hilaria hatására letette a poharat, és napi szinten sportolni kezdett. Ahogy a fizikumát rendbe szedte, úgy lelkileg is rendbe jött. 

Rafael születése után találkozott Irelanddel, és átbeszélték a régi időket, Baldwin pedig bocsánatot kért tőle a nehéz gyermekévekért. A színész nem győz áradozni a családjáról, és külön kiemelten a feleségéről is, aki állítása szerint “megszelídítette”.

A család Spanyolországban tölti a karácsonyi ünnepeket, de miután hazatérnek New Yorkba, az összes rokont vendégül látják egy közös ünneplésre. Baldwin meghívta nagylányát is a vacsorára, és állítólag Kim Basingert is invitálni fogja, bár a színésznő egyszer azt mondta: soha többé nem áll szóba vele. Na persze, mindez még egyszer változhat.

Alec Baldwin: a feleségem megszelídített

Alec Baldwin a felesége szülőföldjén, Spanyolországban tölti a karácsonyi ünnepeket. A színész állítja: 57 éves korára lehiggadt, és nagy lányával is rendezte a kapcsolatát.

 

 

Exit mobile version